Csatószegi Viktor

 

                             TŰNŐDÉS  AZ  IDŐTLEN  IDŐRŐL…

                              

                           (Avagy; a legszentebb  semmittevésről….)

 

Az élet=aktivitások,  /és pót-cselekvések/  tömkelegével. Reggeltől estig. A mókuskerékből nincs szabadulás,  olyannyira,  hogy a legtöbb ember abba betegszik bele, ha éppen nincs semmi dolga. Elmegy  nyaralni a balatoni házába, de már a második napon  „rájön,”  hogy azt  ki  kell festeni, a kerti  kerítés javításra  szorul, a csónakját is szükséges újra lakkozni. (Nem pedig beleülve  evezni egészen a tó közepéig, s hanyatt  dőlve  gyönyörködni a kék égben, a sirályok  vitorlázó reptében,  s hagyni, hogy a felséges csendben a csónakjának  aljához  simuló hullámok csobogása kimossa belőle a világ iszapját.)   Kortünet.  Kórtünet… 

Ül  a  hegytetőn, vagy az Adriai tenger partján.  Vagy a Rómain.  Mindegy.  Nincs nála semmi, és hagyja, hogy a fejében ne legyen egyetlen konkrét, definiálható gondolat sem. Megszűnik minden, és mindenki,  KIÜRESEDIK,  s tán még a nevét is elfelejti. Egyszerűen csak VAN. Betelik a táj, és a létezés teljességével, becsukja a szemeit, és  elkezd       - csak úgy, magától, -      látni.  Mindazt,  ami a zajban, és a cselekvésekben láthatatlan.  Teljesen elengedi magát, de ez sem akaratlagos  elhatározása,  ez TÖRTÉNIK  VELE.  Ő nem jógi, és nem indiai  rishi,   akiknek  módszereik vannak.   …és  ekkor, amikor már nem is érzékeli  testének súlyát,  a saját  lélegzését  sem,   - betölti egy végtelen, szelíden sugárzó fényesség, az, Aki  VAN…

Évek hosszú sora után is úgy emlékezik  vissza erre a pillanatra, mint  amelyért érdemes volt megszületnie…  Igen; ezután az örökké tartó pillanatra vágyódik mindhalálig.