Csatószegi Viktor

 

                                           MEGJÖTT  A  RÉGI  BARÁTOM!

                        

„Közben Jerikóba értek. Amikor Jerikót tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen kéregetve. ⁴⁷Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” ⁴⁸Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” ⁴⁹Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bízzál, kelj fel, téged hív!” ⁵⁰Az eldobta köntösét, felugrott, és odasietett Jézushoz. ⁵¹Jézus megkérdezte: „Mit tegyek veled?” „Mester – kérte a vak –, hogy lássak.” ⁵²Jézus így szólt hozzá: „Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.”  (Mk. 10, 46- 52.)

 

 

 

A mai Evangéliumból lépett ki elém, felismert,    - hiszen már lát! -    és  megköszönte, hogy  évekkel ezelőtt   is  írtam róla,  hogy már akkor is barátomnak neveztem. Átöleltük egymást, s leültünk beszélgetni. Első kérdésem az volt felé, hogy mi történt azt követően, miután Jézus mellé szegődött, és együtt mentek tovább Jeruzsálembe, merthogy e pontnál megállt Márk tudósítása. Fénylő szemeivel rám nézett, és ezt válaszolta: mielőtt elmondanám, szeretnék neked két üzenetet átadni a Mestertől, Dávid Fiától, aki lelkemre kötötte, hogy  ezeket rögtön, a beszélgetés elején mondjam el.  Kérdőn tekintettem rá, és jeleztem; hallgatom.

Az első üzenete Jézusnak feléd az, hogy tudja, ismered Őt, és hiszel benne, valamint te is vallod Péterrel együtt, hogy Ő a Messiás. Bólintottam. Csakhogy ez még kevés, lát benned olyasmiket, amiket nem nevez meg, inkább elmondja, mi szükséges ahhoz, hogy ugyanazt mondja a körülötte állóknak, mint egykor nekem;  „Hívjátok ide!”

 Elsősorban az a feltétele a hozzám csatlakozásnak, hogy ismerd fel; te pedig egy útszéli árok partján ülő, segítségre szoruló teremtmény vagy, akinek valójában semmije sincs. Amiket magadénak tudsz,   -  amikre  a szüleiden és tanáraidon keresztül tettél szert, -   azok csak eszközök, s csak kölcsönbe kaptad, szolgálatra. Mid van, amit nem úgy kaptál?  Vedd  tudomásul; kegyelemből élsz, és ha visszavonom a veled való közösségemet, olyan leszel, mint az a léggömb, amelyből  kiszökik a levegő. Ha némi ismeretekre szert tettél, azt a lehetőséget is tőlem kaptad, de ha tisztán látnál, akkor semmire tartanád magad, mert ezek csak ezreléke a tudás teljességének. Amid van, szükségesek ebben a földi életben, de figyelj a Zsoltárok sugalmazott mondataira, s ezek közül erre: „szíved ne tapadjon hozzá!”  Miközben ott ülsz az árokszélen, hegyezd a füled, mert áthaladok majd előtted azon az úton. Sok minden akarja elvonni a figyelmedet tőlem, nehogy találkozz velem. Adakoznak-e neked az arra járók, lesz-e betevő falatod  minden nap, nem leszel-e beteg, ha jön az esti lehűlés, hiszen csak 1 köpönyeged van. Ne ezekkel teljék meg a fejed, és a szíved, hanem engem less-figyelj, mert EGYEDÜL ÉN VAGYOK A SZABADÍTÓD!

Másodsorban azt kívánom, hogy amikor eljön az a perc és pillanat, amikor elvonulok életed útja előtt, AZONNAL  KIABÁLD TORKOD SZAKADTÁIG AZT, AMIT ÜZENETEM TOLMÁCSA, BARTIMEUS KIABÁLT, Ő, AKIT EZEN A VASÁRNAPON ELKÜLDTEM HOZZÁD. Igen, mert azzal, hogy  „Dávid fiának” szólított, mindent megvallott rólam, amit az ószövetség prófétái jövendöltek. A te barátodnak a Szentlélek adta a szájába ezt a kiáltást, éppen úgy, amint Péternek is ott, Fülöp Cezáreájában.  Kívánom, hogy hirdess engem a sokaságban hangosan, és kürtöld szerte, hogy ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG, ÉS AZ ÉLET!  Ha bárki is akarna elhallgattatni, ne engedd, ne ijedj meg, kiabálj rólam, és könyörögj irgalomért alázattal, hittel.

Ezt követően hívni foglak a kiválasztottak örök közösségébe.

…és még valamit! Ha meghallod a hívásomat, akkor  ABBAN A PILLANATBAN ROHANJ FELÉM, DOBD A HÁTAD MÖGÉ AZT A RONGYOS KÖNTÖSÖDET,  (és életedet, és  önmagadat,)  HISZEN ÉN MÁR ELŐRE  ELKÉSZÍTETTEM  A PONTOSAN RÁDSZABOTT, VADONATÚJ MENNYEGZŐI RUHÁT, UGYANOLYAT, MINT  AMILYENT A TÉKOZLÓ FIÚ IS KAPOTT AZ ŐRÁ VÁRAKOZÓ ATYJÁTÓL.

Bartimeus befejezte az üzenet átadását,  és nem mondott el semmit a feltett kérdésemre, hanem fokozatosan  elhalványult előttem emberi formája, és mintha visszament volna az oltáron lévő Evangéliumos könyvbe.

Ezt követően még sokáig ott maradtam a templomban, észre sem vettem, hogy senki sincs már bent, csakis ketten maradtunk; az üzenet Küldője, és meghallója…