Csatószegi Viktor

                                                        KI  VAGY  TE?

                                  ( Hiszen, még egy horpadt vödröd  sincs! )

 

„Uram,      - mondta erre az asszony -    HISZEN  VÖDRÖD SINCS,  a kút pedig mély.  Honnan vehetnél hát  élő vizet?”  (Jn. 4, 11.)

 

Csak  nem tudok elszakadni ettől az igeszakasztól, ez él, ez lüktet most bennem, szinte látom ezt a jelenetet, és hallom ezt a dialógust. Ha zeneszerző lennék, akkor komponálnék egy oratóriumot, és tán sikerülne lekottáznom azt a csodálatos dallamot,  /figyelj csak erre a dallamra, amikor olvasod, hallani fogod Bach, vagy Albinoni adagióját! / : „Hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély.”  Mondogasd többször is, hallani fogod azt a lángoló lelkű, jánosi hangszerelést.

Ki vagy Te Jézus???  Még  az a Szikarból ide vánszorgó, sok mindenen átment asszony is gazdagabb volt nálad!  Neki voltak korsói, neked még egy ócska, viharvert vödröd sem volt. A hosszú, kimerítő gyaloglás után leroskadtál oda, a kút mellé, nyelved hozzátapadt a kiszáradt szájpadlásodhoz abban a 40 fokos hőségben, és ez a szomjúság jobban kínzott az éhségednél, ami miatt elküldted tanítványaidat élelemért. Ott ültél a friss vízzel teli kút mellett, és az eszköztelenséged miatt képtelen voltál egyetlen kortyhoz sem hozzájutni. Nemsokára megérkeznek az ennivalóval, de mit ér mindez, ha nincs hozzá víz?  Ki vagy Te Jézus?  Hallod? Kérdezlek!!!  Kitikkadt, portól belepett, elcsigázott, földre rogyott hajléktalan, vödör, és minden szükséges eszköz nélküli vándor vagy. Látlak, - szánlak…

De meglátok most valamit: mégpedig azt, hogy ha nem tanultam volna semmit arról a szóról,  „KENÓSZISZ,”  akkor rád tekintve ott, a Jákob kútjánál, minden biblikus tudósnál jobban, hitelesebben értem, s élem át e szónak mélységes tartalmát, üdvtörténeti jelentőségét. Igen; „A  szívével lát jól az ember…”  A Végtelenből, a  „VAGYOK” – ból  lettél egy szamaritánus, lenézett nő rászorultjává.

De a sugalmazott tudósító librettójának következő részében az adagio elhalkul, és felzúg Beethoven IX. szimfóniájának örömódája, teljes fortissimóval.  Egyetlen mondatoddal fölé magasodsz az asszonynak, aki szinte megbénulva hallgatja a számára felfoghatatlan szavaidat, csak legbelül érzi/sejti, hogy most egy rendkívüli találkozás részese lett.  Vödör, és kötél nélkül, eszköztelenül, te kínálsz fel olyan vizet, amely után SOHA TÖBBÉ nem lesz szomjas az, aki abból az ÉLŐ vízből iszik.  Majd felsorolod annak az asszonynak életéből a tényeket, aki ezt követően megrendül, s üresen hagyja ott a korsókat, pedig azért kutyagolt oda, hogy megtöltve vigye azokat haza. Elrohan, és viszi a hírt rólad, arról a megfáradt, földre rogyott, igen szomjas vándorról, aki mindent lát, aki átvilágította őt, és aki olyan vizet ígér, amilyent eddig soha, senki…  A megvetett bűnös nőből, egy kegyelmi pillanat alatt, tudta nélkül, hiteles tanú, sőt; evangelizátor lett. Merthogy még a kövek is  megtudnak szólalni, ha az ÜZENET szolgálatáról kell szólalniuk.

Ki vagy Te Jézus?  Te vagy a minden, a LÉT, a VAN. Az egyetlen önmagából felragyogó fény, a kozmosz alkotója. Alfa, és Ómega.  Az egyetlen cél. Érted nekünk is érdemes lerogyni Jákob kútja mellé, és égető szomjúsággal inni Igédet, szavaidat.  S hinni benned.
 

 

Az  asszony mindent otthagyva,  rohant  vissza Szikarba hirdetni az ÉLŐ VIZET,  én pedig rohantam ide, az íróasztalomhoz ebben a szokatlan időpontban, hogy kikiáltsam, kidoboljam;

 

Gyere,  gyertek  ti  szomjazók  Jézushoz, hogy életetek  legyen, s hogy célba érjetek!   Ő valóban az élő víz forrása!  Hidd el  ezt  nekem; megtapasztaltam!