Csatószegi Viktor

                                            AZ  ELHAGYATOTT  HELY.

^„35Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. ³⁶Simon és társai utánamentek, hogy megkeressék. ³⁷Amikor megtalálták, ezt mondták neki: „Mindenki téged keres.” ³⁸De ő így válaszolt: „Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem.” ³⁹S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és ördögöket űzött ki.”

„Külsejét  tekintve olyan volt, mint egy ember.”  olvassuk a  Filippi levél  II. fej.ben.  S  ha valóságos  ember  volt, akkor ő is elfáradhatott a nehéz szolgálatában.   E perikópa végén pedig arról szól a tanítványainak, hogy  „Menjünk el  máshová, hogy OTT  IS HIRDESSEM  AZ  EVANGÉLIUMOT, HISZEN EZÉRT JÖTTEM.”  Íme, tehát két megterhelő, az Atyától rábízott feladat közé eső időpontban irányítom én most a reflektoromat,  a  mi Urunkra.  1./   Simon, és András háza, és  2./  „Galilea egész területe”  közti  éles metszőpontra.  Arra az elhagyatott helyre…

Arra a helyre kedves barátom,  amelyet  nélkülözünk ebben a száguldó, zakatoló világunkban, ebben a XXI. században.  Ezért  olyan vérszegény a hitéletünk, ezért  rekednek meg annyian  a  v. hagyma 2. rétegén, s ezért van annyi  szentbeszéd  igehirdetés helyett,  ezért esnek be az utolsó pillanatban a hívek a templomba, és távoznak  a záró ének előtt…  Nem ismerik azt az elhagyatott helyet.  „Ökröt vettem,”  épp házasulok,  épp várnak a barátaim, takarítanom, főznöm,  mosnom kell. A mókuskerék pedig  pörög-pörög,  minden fontosabb annál az EGYETLEN FONTOSNÁL, melyre Jézus mutatott rá ott, Lázár házában, a zsörtölődő Mártának. 

Isten a csendben tud, és akar szólni hozzánk, ezt már Illésnek is bizonyította a Hóreben.  A végtelen mélységek és magasságok  (altitudó) csakis  a „belső szobában”  nyílnak meg számunkra!  A Szentírást nem lehet háttér-zajban, s nem lehet az óránkra lesve olvasni,  és  az Úrral nem lehet beszélgetni úgy, hogy közben a „mit is kell még ma elintéznem?”  zakatolása  motoszkál a fejünkben.  Kétféle csend létezik;  a  belső, és a  külső. Az utóbbit aránylag könnyű biztosítani, hacsak valaki nem  a Körúton, vagy a Rákóczi-úton  lakik…   A belső csend bizony erőfeszítést, és lemondást követel.  Mi az értékrendünk?  Állandóan azsúrban akarunk lenni; tájékozódni a legfrissebb napi hírek,  a zavaros politikai történések, csörteváltások világával,  állandóan  valamilyen külső programot akarunk szervezni, nem tudva, hogy mindezekkel a saját ürességünk, és a végső kérdésekre adandó válaszunk elöl  menekülünk.  Otthon lenni= az unalommal?  A  belső szoba  elhagyatott hely?  Persze; akkor igen, ha valóban egyedül vagyunk benne,  s  bedugjuk a fülünket, nehogy meghalljuk az ajtónk előtt halkan várakozó Jézus kopogtatását.  Őt, aki szeretné elmondani neked, hogy tervei vannak az életeddel, ezzel, és  az  örökké tartóval.  A  „Jó hírt” akarná közölni veled, nem csak a fülednek hallhatóan, hanem a szívedbe írva.  Az apostoli kort  követő  III. századtól kezdve, a mai napig,  százezrek kaptak/kapnak meghívást az „elhagyatott helyre,”  hogy mindent, önmagukat is hátrébb téve, az „egyetlen szükséges”  szent megszállottjaiként, csakis Őt hallgathassák, Vele éljenek áldott közösségben, és így váljanak világító jellé, őrtoronnyá,  ennek  a kaotikus, szellemi  zűrzavarban vergődő világ számára. S abban is követik a Mestert, hogy  miután a csendjükben feltöltekeztek, kimennek abból a belső szobából az emberek közé, hirdetik az Igét, (!!!)  tanítanak iskolákban, egyetemeken,  szolgálnak kórházakban, börtönökben,  családokat,  magányosokat látogatnak, vagyis;  Krisztust  viszik, hirdetik, jelenítik meg  ezerfelé.

Számomra ez a részlet vált személyes üzenetté,  ez  ragadott meg, de nagyon!

Kívánom, hogy téged is érintsen meg, és váljék a te számodra is vonzóvá  a csend. Igen, mert ott vár téged az örök élet Ura.