2020. július 4., szombat

Csatószegi Viktor: SIMUL = EGYIDEJŰLEG, EGYSZERRE. A Kossuth rádió "Arcvonások" c. műsorában (amelyre érdemes odafigyelni, mert értékes, jelentős emberek vallanak életükről, értékrendjükről, gondolataikról,) egy 95 éves, szerzetes paptanár volt a vendég. Nagyon tehetséges fiatalember volt, érettségi után hivatást érzett, és belépett az egyik tanító rendbe. Szentelés után, Rómában, posztgraduális képzést is kapott, majd a rend pesti gimnáziumában lett tanár. Elismerték, kiváló pedagógus, és ifjúságnevelő volt, szerették, megbecsülték a rendi elöljárók, a tanítványok, és azok szülei is. Jött a kommunizmus, és ezzel számára / is / a börtön, ott a megnyomorító, nehéz fizikai munka, magánzárka, stb. Amnesztiával szabadult 1963- ban, s ha jól emlékszem az elmondottakra, segédmunkás, majd ügynök lett belőle. S itt következik a "Simul", = az "egyidejűleg, egyszerre." Tehetség, hivatás, teológiai, és bölcsészkari végzettség, hívő, értelmiségi létre nevelő pedagógus, lelkivezető, ÉS; jött a találkozás egy nővel… Házasság, s 3 gyermek. Szerzetes, paptanár,- nő. SIMUL. Sok száz gyerek helyett, - három. A humán tudományok, az evangéliumi csodák átplántálása, az evangelizáció,és a pedagógusi hivatás helyett, - emberi érzelmek. Űrrakéta helyett, - sárkányrepülő... Persze, pár év után bekövetkezett TÖRVÉNYSZERŰEN az, ami egy igazi papi, v. papi hivatás megtöretése után, 90% - ban bekövetkezik egy házasságban. Igen; én még nem találkoztam kilépett pappal, v. papi hivatása után megnősült emberrel, aki boldognak, kiegyensúlyozottnak, magát célba érkezettnek érezte volna. Megpróbálom idézni szó szerint őt: " A feleségem nem tudta elviselni, hogy nem ő az első." Merthogy továbbra is foglalkozott emberekkel, meghallgatta, eligazította őket, s továbbra is írt könyveket, stb. Házasság, - és visszasírt, KIÍRTHATATLAN hivatás. SIMUL... Character indellebilis. Kitörölhetetlen, szentségi pecsét, és testben való lét. Emberi szenvedély, és alter Christus. Dráma. Tolsztoj, Dosztojevszkij, Pilinszky, no, és Nyírő... Mélységek mélysége az emberi szív. Minden egyes élet egy megismételhetetlen, egyedi történet, amelybe soha, senki sem láthat bele objektíven, mert mindannyian subiectumok vagyunk, csakis az Úr! Éppen ezért SOHA nem szabad ítélkeznünk, mert ez beletaposás Isten jogkörébe! Ki tudhatja közülünk, hogy ennek a tudós paptanárnak, lánglelkű nevelőnek, mikor, milyen törés következett be legbelül? Tán a börtönbeli évek során, tán a segédmunkás, /otthontalanság/ kiúttalanság évei alatt?? Ki tudja??? Ami a jelen helyzetét illeti, nem látok tisztán, ezt nem részletezi kronologikusan. Van egy háza a Balaton mellett, ahol teljesen egyedül él, de; misézik, pasztorál. Megtartotta a gyémántmiséjét is. Rendezte az életét Istennel, és az Egyházzal, volt egy nagy, s hosszú lelkigyakorlata, életgyónása, s újból "letette a voksot" Jézus Krisztus mellett, amint Péter is a főpap udvarában történtek után, miután Jézus rátekintett... Hazatalált. Ingyen kegyelem. Most van neki élő, gyakorló papi élete, és - van 3 gyermeke. SIMUL... Barátom, aki erre az oldalra tévedsz, szeretném jó mélyen a szívedbe vésni, hogy az Úr mindvégig hűséges, mindvégig szeret, és mindvégig visszavár. Bármilyen élethelyzetben is vagy most, Ő rád tekint. Úgy, mint akkor, Péterre. E tekintet elől nem lehet kitérni. Csak könnyezve letérdelni...

2020. június 28., vasárnap

Csatószegi Viktor




                                      NINCS  ÖRÖK-PÁHOLY!

                 (Avagy;  „Aki  áll, vigyázzon, hogy  el  ne  essen!” )


Az elmúlt napokban került elém a Jelenések Könyvének 2. fejezetéből  a  3-5. vers. Becsuktam a Szentírást, és  utána nem  ellenőriztem, hogy  mennyi  ideig elmélkedtem felette… Íme;

„ Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Tarts bűnbánatot, és térj vissza korábbi magatartásodhoz, mert elmegyek, és elmozdítom helyéről gyertyatartódat, ha nem tartasz bűnbánatot.”

Ez a két vers az  efezusi  egyháznak, esetleg püspökének szólt, ezt nem lehet egy látomásból pontosan megállapítani. Egyébként is: a Jelenések könyve roppant érzékeny része a Bibliának, nem véletlen, hogy a legritkább esetben szólnak erről az igehirdetések, és az sem, hogy a lapok alján található széljegyzeteken szinte érezhető az izzadtságos erőlködés, amikor magyarázatra törekszik. Történelmi, földrajzi, és az akkori társadalom életének, gondolkodásának leírása hiteles, korrekt, s igazolható, de a misztériumot NEM LEHET EGZAKT MÓDON MEGMAGYARÁZNI!  Ezt  az  „adást”  csakis egy felülről kapott „antennával”  lehet fogni…  Szt. János megkapta ezt az antennát, amikor Patmosz  szigetén leírta  (vagy tanítványainak lediktálta) annak a sugalmazásos látomásnak egy részét, amelyeket egyáltalán lehet szavakba foglalni.  Hiába no, a természetfeletti végtelent alig lehet ebbe a fogalmilag korlátozott  immanenciába lefordítani. E tény mögött látom/érzékelem én az egyháztörténelmen végig jelenlévő, és ma is reneszánszát élő karizmatikus megújulási mozgalmak létjogosultságát,  amelyet    - végre -    elismernek, s befogadnak a legfelső szinteken is, hiszen dogmatikai, hitelvi problémák nincsenek.

Az általánosságok felvázolása után, most megpróbálom a fent idézett három verset az egyes emberre, mégpedig a virtuális hagyma 3. rétegén élő hívő emberre alkalmazni. Ez nem könnyű próbálkozás, hiszen mindenki más, és más, nincs két egyforma lelki alkatú, szellemileg azonos szintű személy, s életút. Azonban bizonyos, hogy mindannyian változékony, esendő, és rengeteg külső hatásnak kitett lények vagyunk, és ebből adódik, hogy az Istennel való kapcsolatunkban is léteznek hullámhegyek, és hullámvölgyek. Mindez be van építve az Úr pedagógiájába, vezetésébe, és  ez  alól  a szentek sem kivételek! A meghívást/megtérést követő lelki élet kezdetén ezekre a  „zátonyokra” felkészítik a lelki vezetők a rájuk bízottakat, a  szerzetes rendek novíciusait a magiszterek, és a szemináriumok kispapjait a spirituálisok. Tehát; egyetemes kérdésről van szó, olyanról, amely az üdvtörténet kezdetétől, Efezuson át,  a  világ végéig tart, és terád, énrám, s minden keskeny ösvényen kapaszkodóra vonatkozik.  (Ismételten szeretném a szívedbe vésni, hogy naponta olvass el egy kis részt, Kempis Tamás: „Krisztus követése.” c. könyvéből! E művet lehet lelki kalauznak is nevezni.)

„Kezdeti szeretet…”  Úgy van az, hogy amikor Jézus berobban az életünkbe,   /ahogy tette ezt az apostolokkal,  Natánaellel, Mária Magdolnával, Lévivel, és Saullal is,/   akkor tűzbe, szent, lángoló tűzbe borul minden, belül, és kívül is. Átalakul az értékrendünk, a viszonyulásunk önmagunk, és mindenki felé. Ezt hívjuk metanóinának=irányváltásnak. Ezt  csakis a Szentlélek képes elindítani, és véghez  vinni. Ez  a  „kezdeti szeretet”  nem azonos a rutin vallásossággal,  a vasárnap, a nagy ünnepek külsőséges megünneplésével, s főleg nem azonos a népi vallásossággal, a kötelező előírások lécének éppen hogy átugrásával. Ez: hatalmas esemény! Olyan, amelyet átélője nem tud magába zárni, megírja egy önéletrajzi vallomásban, egy költeményben, vagy zenébe transzponálja, esetleg fába, márványba önti. Élénken emlékszem vissza életemnek egy korai időszakára, amikor 14  km-t gyalogoltam azért, hogy részt vehessek a Szentmisén, és magamba fogadhassam Jézust az Eucharisztiában. Ezt a 14 km-t  végig énekelve tettem meg; tele voltam lobogó tűzzel. A visszaút is ugyanennyi volt, de semmi fáradtságot nem éreztem, mert   „szárnyaltam.” …  Azok nehéz idők voltak, de én felül álltam minden gravitáción, mert megtalált engem az örök Végtelen. Később pedig megadatott, hogy az ingyen kapott hitet, a nagy találkozás élményét megalapozhassam, alátámaszthassam  értelmi,  rendszerezett,  tudományos szinten is.  Jada, - ginooszkó.  Aztán jöttek olyan időszakok, amelyeket így, utólag az olvasztótégely, a  „prés”  idejének neveztem el.  Igen; megadatik  a  „tejnek italával”  való táplálás, és a pusztaságba való kivettetés is mindazoknak, akiket eleve kiválasztott, és elhívott az Úr.  Olvashatók erről a nagy szentek vallomásaiban, pl. Szt. Ágostontól, és Keresztes Szt. Jánostól,  de hát az apostolok élete is ezt mintázza. Isten meghívja, karon fogja, lepecsételi övéit, felépíti, aztán: összetört edénnyé is teheti, hogy ne csak elméletileg érezze magát nullificusnak, hanem mélyen átélje; senki, és semmi,  és az  a kevéske jó, és érték=karizma,  amelyeket ingyen kapott, tehát nem érdem, nincs semmi alapja, hogy fennhordja az orrát.  Különös, és titokzatos az Isten pedagógiája, amellyel váltogatja a fényes nappalokat, és  sötét  éjeket. Egyedül Ő tudja, hogy mikor, és mennyit kell  faragnia  gyermekén, azon az  eleven szobron, hogy alkalmassá tegye az örök Pantheonra. De nálam  sokkal  mélyebben szólnak, énekelnek  minderről a Zsoltárok, az Evangéliumok egyes jelenetei, és az apostoli levelek. Az elhívás, a szárnyalás, majd a lelki szárazság a vele járó kitérőkkel, és a visszahívás, amely mindennél csodálatosabb élmény, s megtapasztalás.

„Gondold meg, honnan süllyedtél ide!”  Ugye tudod barátom, hogy a tékozló fiú is azért tért vissza az atyai házba, mert a disznók vályúja melletti fetrengésében villant be neki az otthon ragyogása.  A Zsoltár egyik megrendítő mondata ezt így fejezi ki:  „Annyira szeretsz engem, hogy még  A SÍR MÉLYÉBŐL   IS KIMENTESZ.”  Isten nélkül moslékos vályú, és sírgödör az élet, erre jöttek rá évezredeken át a megtérők, a haza találók milliói, ezért szegélyezte útjukat a glória, a  miserere, és a Deo gratias…

Ha  a te hited komoly, ha valóban Jézustól kaptad, akkor ennek a valódiságát az bizonyítja, az  a lakmusz-papírja, hogy a legnagyobb üresség, pusztai szárazság, elhagyatottság érzés közepette is vágyódsz vissza hozzá, nem hagyod abba a könyörgést, és minden egyes napon tudatosítod magadban; NEM  VAGYOK MOST  A HELYEMEN, NEM  AKAROK EBBE  A  KERETBE  BEILLESZKEDNI,  BERENDEZKEDNI!  Tudd kimondani alázattal;  „Legalább  a béreseid közé fogadj be engem!”    Azt is tudd, hogy nagyon sokan imádkoznak érted itt, és odaát, olyanok is, akikről sejtelmed sincs!  (Communio sanctorum.)    Ne  engedj az örök sátáni kísértésnek; „Minek erőlködsz? Láthatod, hogy elhagyott az Isten.”  NEM HAGYOTT  EL,  ÉS: HŰSÉGES  AZ  ISTEN!!!  Mi vagyunk esendők, és hűtlenek.

Isten a szeretet, s  Őt nem lehet felülmúlni ebben, és a végtelen irgalmában. Megtérés, bűnbánat,=ÉLET!  - AKKOR NEM  LESZ  ELMOZDÍTVA  A  GYERTYATARTÓD…

 

„MERT  ÚGY  SZERETTE  ISTEN A VILÁGOT,  HOGY  EGYSZÜLÖTT  FIÁT ADTA  ÉRTE, HOGY  AKI  BENNE  HISZ,  EL  NE  VESSZEN,  HANEM  ÖRÖK  ÉLETE  LEGYEN.”  (Jn. 3,  16.)


 

 

2020. június 25., csütörtök

Csatószegi Viktor

 
                                                            Ó,  MILYEN EGYSZERŰ...
                                                              (KOlOSSZE 2,  2-3.)
                                                            

Évszázadok teológiai írásai, vaskos kötetek százezrei töltenek meg könyvtárakat krisztológiai kutatásokkal, tudományos publikációkkal.
"Isten az Istentől, világosság a világosságból....egylényegű....  kezdetben volt az Ige,.....azért jöttem, hogy teljesítsem Atyám akaratát..... engedelmes volt a halálig..."  stb.stb.  Hol teljesen egyenrangú, hol pedig úgy tűnik; van azért némi subordinatió.  Íme; ez a kutakodó, mindent, még a természetfelettit is feltérképezni akaró ember szellemi kórképe. Azt hiszi a szerencsétlen, hogy Isten, hogy a Végtelen belefér az ő parányi agyacskájába, hogy a SZENTSÉG lényege levezethető egy logikai szillogizmussal....

.....és ekkor jön      - több  isteni jelenés, neki szóló kijelentések után-    ez a karizmatikus,   kiválasztott  edény;  Szt.Pál,  (az Úr által megszentelt!!!) és  sugalmazás alapján leírja a címben megadott versekben, hogy  a szívükben  felülről megerősítettek, és az Úrral a szeretetben közösségben lévők  eljuthatnak a "TÖKÉLETES MEGISMERÉS TELJES GAZDAGSÁGÁRA."  Nem hosszas, fáradságos tanulmányok révén, nem a doktori disszertációjuk sikeres megvédése után, hanem a Szentlélek ereje által, aki  megerősíti a választottak szívét csodálatos, belső fénnyel....

No, és  mi  is  ez a teljes gazdagság?   "Isten titkának, Krisztusnak a megismerése!!!!!!!!"    Tehát:  Jézus Krisztus =Isten titka.... Teljesen hiábavaló minden emberi kísérlet, ami a racionalitás, a scientifikum módszereivel akar behatolni ebbe az egészen más létrendbe!
Csakis felülről kapható meg ez az  ismeret, ingyen; a HIT KEGYELME ÁLTAL.

Most borulj  le  te ember, aki annyira vágyódsz a teljesség birtoklására, az egyetemes látásra, az igaz, a  mindent tudásra ebben a kaotikus, össze-vissza kevert infó áradatban, mert Pál, a sugalmazottság birtokában,  közvetíti a térdre kényszerítő  igazságot;


" BENNE REJLIK A TUDOMÁNY, ÉS A BÖLCSESSÉG MINDEN KINCSE."  (3. vers.)

          ÉRTED????? :   MIN-DEN!!!!!

Őbenne;  a  JÉZUS KRISZTUSBAN!  Ez a kiteljesedés/beteljesedés  non plus ultrája...

Elnémulni.     Ámen. 

2020. június 23., kedd

Csatószegi Viktor


        

                                             CSAK  Ő?

A házasságtörő asszony.

Jézus kiment az Olajfák hegyére, 2majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. 3Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, 4és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. 5Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” 6Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. 7De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” 8Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, 9ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. 10Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” 11„Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn.8, 1-11.)

 
 

Életem folyamán rengeteg írásmagyarázatot, igehirdetést olvastam/hallottam a fenti perikópáról, de soha, sehol, semmikor, egy árva szót sem a megnevezett bűneset másik szereplőjéről. Márpedig ugyebár abban az ágyban nem egyedül tartózkodott az az asszony…  Az ilyen esetek kétszereplősek. Egyedül a Jeruzsálem felett is Úr tudta csak, hogy mi  történt kettejük között előtte, vajon melyikük volt a kezdeményező, ki-kit csalt lépre, ki-kit sodort       -tán erőszakkal? -     a vétekbe.  Bűnös asszony… és a tán a nem bűnös férfi?   Neki is tudnia kellett, hogy kívánságának tárgya férjes nő, ezért keresett olyan alkalmat, amely biztos rejtettséget nyújtott. Nem jött be a számítása, s valószínűleg úgy menekült el a helyszínről, mint a szeretett tanítvány ott, a Getszemánéban, Péter kardjának suhintása után… Erről a másikról nem írt a  Jerusálem Post, sem a Kronen Zeitung, és némák mindmáig a morálteológusaink is…
 
Jézus tanít a jeruzsálemi templom előtt, és egyszercsak  megjelennek az írástudók, és farizeusok dühtől eltorzult, vöröslő arccal, magukkal hurcolva azt a szerencsétlen asszonyt. (Közöttük volt tán az a másik??????) Hm.  Kezükben szorították a súlyos, kemény köveket, hajításra, ölésre készen. Ha ők ítélkeznek, ha ők megtorolják a bűnt, akkor ők  - egészen tiszták, s bűntelenek…  De ezek a mintapéldányok se szólnak egyetlen szót sem arról,  ki volt, s hová lett az a MÁSIK? Hiszen együtt érték tetten őket!!!

A Logosz csendben maradt. Lehajolt, és írt valamit a porba, tán diagnózist az üvöltözőkről,  annak  az asszonynak a remegő szívében lévő titokról, tán arról, hogy közeleg az óra, amikor mindegyikükért odaadja egyetlen, igaz áldozatul önmagát. Aztán megszólal. S miután ezen a velők eloszlásáig hatoló szavakat követően kiürül a hatalmas tér, és csak ketten maradnak ott,  megszületik a FELOLDOZÁS.

MERTHOGY  JÉZUS  LÁTTA  AZT  A  MÁSIKAT  IS….

(Ezért ne ítélkezzünk soha mások felett, mert egyedül Jézus látja mindazt, ami a felszín alatt rejtőzik.)

 


 


 

            


 

2020. június 20., szombat

Csatószegi Viktor


                             Egy levélváltásom a YT-on...


Tibor Gulyás
@Viktor Csatószegi Viktor, megtudod nekem azt mondani, ha Isten annyira szeret bennünket, hogy volt szíve Lót feleségét sóbálvánnyá változtatni? Melyik nő nem kíváncsi? Jó megtagadta a parancsot, de Lótnak is ugyan olyan fájdalmat okozott azzal, hogy ez történt a feleségével, pedig ő semmi rosszat nem tett. Ez csak egy példa a rengeteg közül.
Viktor Csatószegi
ad Tibor Gulyás: Elnézésedet  kérem a késedelmes válaszért, de csak most jutottam hozzá.  Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy ki az Isten, utána pedig azt, hogy ki az ember…  Isten a Teremtő=ens absolutum,  aki VAN, mi pedig  nem voltunk, pici ideig vagyunk, és nem leszünk e földön. Továbbá: Isten az EGÉSZET  látja/tudja, mi pedig    - még a legnagyobb tudósok is!  -   csak a kis RÉSZEKET.  Ő  az egyetlen objektum, mi szubjektumok vagyunk.  (Sorolhatnám  még a végtelen különbségeket, de tán ennyi   is elég az alap-tételhez.)
 
A fentiekből egyenesen következik, hogy  a mi parányi értelmün
kbe nem fér bele az Ő törvényeinek, és dramaturgiájának teljessége, merthogy  az Úr felette áll a tér/idő dimenziójának, mi  azonban ebből képtelenek vagyunk  kilépni,  „rabosítva”  létezünk az évek, napok, percek zárkájába…  Írva van: „Amennyivel felette van az ég a földnek, annyival  vannak  felette  az én gondolataim a ti gondolataitoknak.” Nos, ez vonatkozik az ártatlanul szenvedők problémájára is. Mi nagyon-nagyon szeretünk az Isten jóságáról, s végtelen irgalmáról beszélni, hiszen ez roppant kedvező a számunkra. De mintha elfeledkeznénk arról, ami a Biblia számtalan helyén, és az Egyház Katekizmusában  is áll; az IGAZSÁGOSSÁGÁRÓL.  Hadd plagizáljam Dosztojevszkijt:  „Bűn, és bűnhődés.”  Ide  kívánkozik  még a dogmatikánk  von. tractátusa  az un.  „egyetemes, áteredő”    bűnről, amelynek egyik  következménye,  hogy nem csupán azok szenvednek, akik  effektíve súlyos bűnöket követnek el, hanem bizony  mindannyian részesei vagyunk ennek.  „Kiáradt a bűn az egész világra…”   (Nem látod???)  Misterium  iniquitatis…   Gondolj csak a megölt misszionáriusokra,  az üldözött keresztényekre  2000 éven át, vmint a  meghalt kicsinyek sokaságára.  Méghogy Lót felesége?  Tudod-e, hogy abban a két, történelmileg  is létezett  városban  /Szodoma, Gomorra,/  mik történtek?  A legundorítóbb, az Úr akaratával  legbrutálisabban szembeszegülőbb, ocsmányságok!!!   Honnan  tudod,  hogy  az a nő valamilyen módon, akárcsak  hallgatólagosan is, vagy  fejét félrefordítva,  fedezte-e  valakiknek  ezt a bűnét? Hja, hogy ez nincs benne a Bibliában? Sok minden nincs benne részletezve.   Sóbálvánnyá merevedés?  Neves egzegéták  vallják, hogy  a sugalmazott író ezzel akarta jelképesen továbbítani Isten üzenetét:  „AKI  VISSZATEKINT  A  BŰN  HELYSZÍNÉRE,  SZÍVÉBEN  RENDEZETLEN,  NETÁN  ODA  VISSZAVÁGYÓ  MÓDON,  AZ  UGYANOLYAN  ÖRÖKKÉ  MEGKEMÉNYÜLT,    -  HALOTT  -    LESZ,  MINT  LÓT  FELESÉGE.”  De ha  netán mégis betű szerint kéne  értelmezni ezt a jelenetet,   (sajnos, sokan vallják az inspiratio verbálist,)  akkor megismétlem a fent írtakat, Isten abszolút hatalom, és  aszerint dönt, amint  akar. Sok leprás élt Szíriában Elizeus próféta idejében, de csak Naámán gyógyult meg.  Jézus idejében is sok leprás tengődött kizárva az emberi társadalomból, de csak az a tíz gyógyult meg.  A Betszaida-tó mellett rengetegen várakoztak arra, hogy elsőként léphessenek be abba, amikor a vize felkavarodik, de Jézus csak ahhoz a valakihez lépett oda, aki már 38 éve várakozott.  Mindezek a kiválasztás titkai…
 
Végül: ne akarjunk mindent oly módon   - racionaliter -   megérteni, mint egy matematikai/fizikai  törvényt,  hiszen  úgy az ó, mint az újszövetségben  Isten HITET  kér tőlünk. - Kérjük tehát  tőle  ezt a hatalmas  kegyelmet!

2020. június 18., csütörtök

Csatószegi Viktor
 
 

                                           FÉNY,   ÉS   KERESZT.
        

„Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. 29Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. 30És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. 31Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. 32Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. 33Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó
nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. 34Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. 35A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” 36Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak
el  semmit abból, amit láttak.”  (Lk. 9, 28-36.)

 

Ugye   érzed, és tudod, hogy  ebben a szakaszban rólunk szól, minket jellemez egy örök, emberi attitűd?  Minket, azokat a hívő embereket, akiket Jézus kiválasztott arra,     - amint  tette ezt Péterrel, Jánossal, és Jakabbal, -    hogy részesei lehessünk egy felséges titoknak; az Emberfia dicsőségének, a belőle kisugárzó, és  istenségét hirdető égi  fény felragyogásának, és annak, hogy  Jézus  Logosz-voltát megerősíti az Atya, két ószövetségi óriás tanúságtételével is.  Igen; mi vagyunk azok a mindenkori Péterek, akik módfelett élvezzük a ragyogást, a magasságból áradó tiszta fényt, hiszen ebből miránk is  sugárzik egy csepp fénymorzsa… Természetes, hogy  belőlünk is fakad a felkiáltás;

„MESTER,   NEKÜNK  ITT  LENNÜNK!”  

No, és ha jó itt lennünk, akkor hadd maradjunk itt életünk végéig,  itt rendezkedjünk be végleg, s  itt csináljunk sátrakat, össze nem dőlőket, extra összkomforttal…  Az a lenti, nyűgös világ pedig forgolódjon  tovább, a maga  örvényeiben.  Full  extra sátor,  full  extra kereszténység. Derű, béke, exkluzív  társaság,  /Mózes, és Illés,/  és minden, ami  kell. Világos, tehát barátaim, hogy az ilyen vágyakkal  teli  szívbe nem, vagy csupán felületi síkon hatolhat be az Atya kijelentése:

„EZ   AZ   ÉN  SZERETETT  FIAM,  ŐT  HALLGASSÁTOK!”



Csakis  őt  hallgassátok, noha  sok  okos filozófus  élt őelőtte  Milétoszban, Eleában, és  Athénban, képzettek a farizeusok és írástudók is, de az én szeretett Fiam önmagában  „AZ”   igazság, és az  élet!

De hát mindez partszélre szorult a három tanítvány szívében a fénysugárzás, a boldog dicsőség, és a két ószövetségi óriás látása mellett. Egy rövidke ideig. 

Bizony, mi  is felverjük sátrainkat, és dagonyázunk a magunk ácsolta vallásosságunkban, a virtuális hagyma 2. rétegén…  De  eljött az  a perc, amikor Mózes, és Illés visszatért oda, ahonnan Isten leküldte őket a Tábor hegyre, amikor eltűnt a ragyogó fény, és Jézus ruháján újra láthatóvá lett a vándorlásai során rárakódott por, és nem adott utasítást  az  extra full sátrak állítására sem. Aztán eljött az  a perc is, amikor  vissza kullogtak a hegyről a szürke realitások  világába.

De  ez  a fényességes  csoda kellett mindahhoz, amik bekövetkeztek mindhármuk életében, hogy erőt meríthessenek a keresztjük elhordozásához. Merthogy Jézus  SOHA  nem ígért nekik földi komfortot, fényes dicsőséget, sőt; jelezte az üldöztetésüket őérte, és  pénz, és biztonsági felszerelések nélkül küldte őket misszióba. Sátor helyett, dicsőség helyett elkövetkezett a megalázódással járó tagadás a főpap  udvarának tűzrakása mellett, elkövetkezett a hitükben való megrendülés, /emmauszi út,/  az elgyengülés a Getszemáni kertben, és  végül eljutottak oda, hogy nem hittek a feltámadás ígéretében, amikor az asszonyok hírül adták nekik az üres sír látványát. Mindezek Pünkösd előtt történtek velük, addig, ameddig az újabb FÉNY; AZOK A LÁNGNYELVEK  NEM TÖLTÖTTÉK  BE  ŐKET.

Ugye kedves barátom, kezdesz már rálátni arra, hogy  ez a mai Evangélium rólunk is szól, minket is ábrázol?  Arra, hogy a  lelki életünkben vannak  fényességes  ragyogások,  mély Isten-élmények, hatalmas erőktől duzzasztott vágyak az  apostolkodásra, a szolgálatokra,  de bizony eljönnek a mélyrepülések, a lanyhulások, a világgal  történő kompromisszumok sötét órái,  időszakai  is. Igazi Péterek vagyunk… Isten pedagógiája felülmúlja a mi értelmünket, de azt  tudnunk  kell, hogy  akiket Ő kiválasztott  öröktől fogva a Tábor hegy élményére, azokkal marad a lélek éjének sötétjében is, és örökké hűséges marad! Történjen velünk bármi, szenvedések, megtöretések, súlyos betegségek, gondok,  Jézus ott van velünk, és bennünk, ha kitartunk a mi  emmauszi utunkon, és részesülünk abból a két csodából, ami ott történt;

AZ   IGÉJÉBŐL,  AMELLYEL  TANÍTOTTA  ŐKET  AZ  ÚTON  HALADVA,  ÉS   ABBÓL  A  KENYÉRBŐL,  AMELYET  AZ ÚTMENTI  FOGADÓBAN  TÖRT  MEG  A  SZÁMUKRA.  


 

Ezen kívül semmi  sem lényeges, sem a sátor, hiszen úton járunk egy cél felé  tartva,  sem pedig az itt látható fények, mert az egyetlen  FÉNY, a célba jutás  után vár  ránk.

Nekem  ez az üzenete a fenti  Evangéliumnak, adja Isten, hogy te is részese lehess!



2020. június 14., vasárnap

Csatószegi Viktor
 


                                               A  KENYÉRRŐL.       II. rész.

                 
   Mindenesetre újból elétek teszem az I. rész bevezetését, nehogy elveszítsétek a fonalat.    

„Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: Íme, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki, és gyűjtsön magának EGY NAPRA VALÓT belőle.”  (Exodus 16.)

„Megkérdezték tőle: »Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? 31Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ‘A mennyből adott nekik kenyeret enni’«. (Kiv 16,4) 32Jézus ezt válaszolta: »Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret. 33Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.« 34Ekkor azt mondták neki: »Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!« 35Jézus azt felelte nekik: »Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” Jn. 6, 31-35.)

 
Ugye világos az utalás Jézustól,  az idézett mózesi jelenetre? Ott lázongott a nép, mert elfogyott az élelmük, éhesek voltak. Itt egy szellemi lázadást lehet kiérezni; „Mit cselekszel?” Jókat mondasz, szépen hangzik a hit fontosságáról szóló minden szavad, de ez nekünk kevés! Nekünk látható, érzékelhető CSODÁK kellenek, nem pedig szavak. Akkor, ott a pusztában volt csoda, és a nép jóllakott. Te mit tudsz felmutatni? Jézus,   - aki annyi csodát, tett, mert látta a feléje áradó hitet, -   nem mutatott fel semmit…  A lázadásra, a méltatlankodásra nincs felelete. Kijelentése viszont van, mégpedig egy  akkora  „csodáról,”  amelyhez képest dupla 0 lett volna, ha abban a pillanatban hízott libák estek volna le az égből, szép pirosra sülve, finom garnírunggal… Először is rámutatott, hogy nem az egyik legnagyobb ősük adta nekik az életmentő kenyeret, hanem „Az  ÉN  ATYÁM.”  Ez aztán bemutatkozás! Felette állok mindannak, amit  ti most követeltek, én nem vagyok vásári, pénzért, megbámulásért mindenre kész hipnotizőr, A CSODA ÉN VAGYOK!!!  Értitek ti vakok, hogy mindaz, ami előttem történt, az csak előkép volt?  A pusztába lehullott, mennyből alászállt kenyér évezredekkel ezelőtt rám mutatott, mert     - és tessék; itt áll előttetek a világ legnagyobb csodája, -   „az Isten KENYERE AZ, AMELY A MENNYBŐL  SZÁLLOTT LE, ÉS  ÉLETET  AD A VILÁGNAK.”   Barátom, ez kinyilatkoztatás!  Persze, nem értik, mert a kockafejek vastag betonból készülnek… Semmi megrendülés, laza tekintetek, akárcsak ma, amikor ugyanez a csoda megtörténik az átlényegülés szent, felséges pillanatában, amikor a  kenyérből  Kenyér, a borból  Vér lesz, s életet ad a világnak…  Igen; titokzatos dramaturgia ez, a legnagyobb csodákat csakis a kiválasztottak, a meghívottak láthatják.

……és ekkor, és  ismét megismétlődik egy számomra drága jelenet, az, amely abban a pillanatban  asszociálódott  bennem, amikor felhangzott ez a perikópa. Ugye benned is megképződött a Jákob kútjánál történt párbeszéd? Ott, az a korsóval cipekedő asszony kért valamit; olyan vizet, amelynek fogyasztása után soha nem lesz többé szomjas, és nem kell eztán kutyagolva cipekednie a nehéz korsókkal.  (Olvasd el!)  Nos, itt is pontosan ez történt! Az „igazi kenyérre” való rejtélyes utalást követően, azonnal  felkiáltott  a  fakó arcú, sárba tapadt tekintetű lázadók serege:  „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!”

Ez a patmoszi látnok ott volt, s látta-hallotta, ami elhangzott. De érzésem szerint próféta is volt, látta a kereszténység következő századait, ezredéveit. Azokat a milliókat, akik  FIZIKAILAG  körbeveszik a mennyből alászállt égi  Kenyeret, mert csodajeleket akarnak látni, mert legbelül érzik hogy betegek, hiány-lények, de sohasem tudnak betelni semmivel, és senkivel, és  kielégületlenül körbe-körbe rohangálnak, kiabálnak, és követelik a kenyeret. Mert ugye a biztos kenyér, és a könnyű vízhez jutás a legtöbb  embernek elsőrendűen fontos, és EZÉRT ÁLLJÁK KÖRBE Jézust, Őt, a hozzánk leszállt Kenyeret. A v.hagyma 2. rétegén élő civilek, és egyháziak sokasága…  (Tudom, pokolian kemény mondat volt ez.)  Azt is tudom,    - nagyon is tudom! -    hogy  kell az a mindennapi, s  kell egy látható, fenntartható keret az életünk számára, senki nem kívánja önmagának a száreptai özvegy és gyermeke sorsát, hiszen nincs biztosíték Illés megérkezésére. Csakhogy  Jézus Krisztust nem lehet becsapni, Ő a szívek legmélyébe, s a velők oszlásáig belelát, tudja, hogy ki állja Őt körül  földi kenyérért, friss  vízért, no, és megbecsülésért, státuszért… Tudja, hogy kik szeretik, mert Ő  előbb szerette őket, tudja, hogy az öröktől  fogva kiválasztottak rálátnak végtelen szentségére, arra, hogy valóban Ő az egyetlen út, Igazság,  és  az örökké tartó, végtelen  élet. Ők azok,  akik  ÖNMAGÁÉRT szeretik, s imádják.  Őket táplálja  naponta Igéjével, és tölti be Kenyerével. Mindezek mellett, és UTÁN (!!!)  gondoskodik is róluk, amint a mezők virágairól, és az ég madarairól. „Ezek mind „hozzáadatnak nektek,”  Világos?  HOZZÁ!  Az élő hitből fakadó szeretethez, az eljegyzettséghez, és a színről-színre való látás utáni vágyakozáshoz.  S itt, e területen adódhatnak életünkben a  hitünk, s reményünk kőkemény próbatételei. Tudunk-e vajon a szikla peremén, vagy a száraz, kietlen pusztaságban is belsőleg épek maradni, tovább szeretni Jézust, naponta vele kezdeni, és egész nap Őrá tekinteni? Akkor is, ha beborul az ég, s nincs Táborhegy, fény, nem szól sem Mózes, sem Illés, de még Őt is eltakarja szemeink elől egy vastag felhő?  Ó, hány ilyen szentről ad hírt a Biblia, hány szent élt e 2000 év alatt, Isten erejével, ingyen kegyelméből, olyanok, akik hatalmas lelki-testi próbatételeken mentek át, de Pállal együtt mondták; „Az erő, az erőtlenségben lesz teljessé.”  Mert lehet, hogy a kohóban/présben meghajlik a hát, de a gerincet megtartja, kiegyenesíti a Lélek. Lehet, hogy megroggyan a térd, bizonytalanná válnak a lépések, de ekkor is a célirányba halad, Krisztus-irányú! No, hát akkor kell még csodajeleket kívánni???

Nem voltam ott. De számomra Szt. János a leghitelesebb tanú. Tanúja annak, hogy a sokaságból, azokból, akik szenzációkat hajhásztak,   /mint ma is oly sokan,/  igazolást követeltek, jóllakni akartak, vajon, hányan vágtak értetlen, sőt; megbotránkozott arcot, s volt-e legalább  EGYETLEN  olyan, aki leborult, aki rátalált az előtte  álló Szent Kenyérre, és benne a világ Urára, benne a Szabadítóra?  Mikor? Pontosan akkor, amikor elhangzott annak a jelenetnek végső célja, s  legnagyobb CSODÁJA:

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

Csend.

Ekkor ölelkezett  össze  az ég, és a föld, a Jákob kútja, és az  a fenti  helyszín.

 E  pillanatban  ott vagyok hátul a tömegben, kissé nedves lett a szemem, és magamhoz  térve  felkiáltok;  Jézusom!  Add  nekem  AZT  a Kenyeret!  Mert  megláttam  egy belső látással, hogy az  a Kenyér:  TE  VAGY.  Terád  vagyok éhes, rád vagyok szomjas.



  Beteljesedett…  Ámen.

2020. június 13., szombat

Csatószegi Viktor



 

 

                                               A  KENYÉRRŐL.    I. rész.


„Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: Íme, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki, és gyűjtsön magának EGY NAPRA VALÓT belőle.”  (Exodus 16.)

„Megkérdezték tőle: »Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? 31Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ‘A mennyből adott nekik kenyeret enni’«. (Kiv 16,4) 32Jézus ezt válaszolta: »Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret. 33Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.« 34Ekkor azt mondták neki: »Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!« 35Jézus azt felelte nekik: »Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” Jn. 6, 31-35.)

 

Két  szakasz  szerepel fent a Bibliában, én pedig e kettőből ragadtam ki egy-egy részletet, olyanokat, amelyeket  időben   közel  négyezer év  választ el egymástól, mégis a legszorosabb összefüggés van közöttük. Ez is bizonyítja, hogy a Biblia egyetlen grandiózus isteni mondat, és sugalmazója is az egyetlen Szerzője; a Szentlélek!

A Kivonulás Könyvének fenti mondata a Szin-pusztában játszódik, amikor a nép zúgolódik Mózes, és Áron ellen, mert kihozták őket a biztos megélhetés keretei közül, Egyiptomból, ahol a „húsos fazekak mellett ültünk, és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok minket a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen.”  Most nem térek  ki  a  nép alaptalan rágalmának hitványságára, arra, hogy Mózes a RABSZOLGASÁGBÓL, ÉS  IZRAEL  KINYILATKOZTATOTT  HITÉNEK MEGROPPANTÁSÁBÓL  menekítette ki őket az Úr kifejezett parancsára,  (Midianiták földjén,) és  az Ő erejével. Arról, hogy  egy valóságos láger-élet volt a sorsuk, hogy a felügyelők ostorral verték őket, ha nem eleget, vagy nem jól  dolgoztak, arról, hogy  csakis azért etették őket, hogy legyen erejük számukra ingyen munkát végezni…  A nép, az istenadta, mindent elfelejt, és  semmit sem tanul  ha korog a gyomra, mert  a gyomor, a pillanatnyi jó közérzet az első,  és egyetlen  szempont. A hit, és Isten akarata háttérbe szorul ilyenkor.  Ezredévekkel ezelőtt, és ma is…  Nézzünk csak magunkba!  Ha szétporladni látszanak a biztosnak vélt külső kereteink, ha elhúzzák mellőlünk a húsos fazekakat, ha a meleg fészek  falai, és a fejünk feletti tető omladozni kezd, vagyis: a PUSZTÁBA  KERÜL AZ ÉLETÜNK, akkor vajon nem tör-e fel a mélyünkből ugyanez a sátáni  kísértés?  Az, amely  elhangzott  Mózes kora előtt a felmérhetetlen időben, ott, a bűnbeesést közvetlenül megelőzően, amikor a gonosz megingatta az  „adama” =ember  ősbizalmát  Isten feltétlen, örökké tartó szeretetében?  Bizony, ez kísért bennünket az idő kezdete óta!!!  Pedig  a sziklánál is erősebb hittel kéne bizonyosabbnak lennünk, hogy minden tragédiánkban, elveszettségünknek látszó szituációkban Isten JELEN  VAN,  EKKOR  IS  SZERET,  és  ezeken keresztül  is  munkálni akarja bennünk az  örök célunkba jutáshoz szükséges átalakulást, és kimenekíteni akar a rabszolgaság egyiptomi ostorcsapásaiból, az Ő fiainak végtelen szabadságába, a tárgyainktól, de legfőképpen az ÖNMAGUNKTÓL mint bálványtól való elszakadásra. Az Ő áldott tenyerébe vésett embernek, ott, a virtuális hagyma 3. rétegén,  hinnie/tudnia kell, hogy aki Krisztusban van elrejtve, annak számára  semmi sem rossz, ami annak látszik. Meg kell  élnie ezt  az Igét;  „Mindenkor, MINDENÉRT  adjatok hálát!”  A  kétségbeesésbe, s ezen keresztül  a  lázadásba hajszolni akaró     - mert ez a fő célja! -    sátánnak pedig a legelső pillanatban ezzel a jézusi szóval kell  hangosan kiáltanunk; „APAGE!!!” = TAKARODJ!!!  (Nem öt, tíz perc múlva, hanem a  leg-el-ső  pillanatban!   -  

 Végül pedig ehhez az ószövetségi részhez:  „Egy napra valót.”  Igen.  A földi pusztában, a bajaink, a teljes kilátástalanságaink közepette ezt kell, ezt a nehéz leckét kell megtanulnunk, ezt az 1 napra való kenyeret… Oly nehéz ez a hangya, az ürge hajlamú embernek, annak, aki annyira szereti magát biztosítani a holnapról, meg a rákövetkező időszakról is…  Takarék betétek, kötvények,  plusszos, teli banki f.számlák, és dugig tömött frigiderek-fagyasztóládák formájában. Ez a Szin-pusztában elhangzott  „egy  napra valót”  tökéletes  szinkronban van a kereszténység legszentebb imájával, azzal  a Jézustól tanult kéréssel: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk MA.   Tudod; erre felel  Isten „jól megrázott”  mércével!  Csak élő hit, és szilárd bizalom kell hozzá. ….és  felemelt fej, hogy ne a láthatókba ragadjon a tekintetünk. Ezt a felemelt fejet pedig a kegyelem biztosítja, hit által.

Sokat, sok írásomban foglalkoztam a puszta, a pusztaság fogalmával, ez szinte állandó, folyamatos témám akkor is, ha  éppen  nem írok erről. Ez az ősi, ez a szin-pusztai  epizód is hatalmas erővel töltött el ma engem, egy új aspectust nyitott meg számomra.

Kérlek, gondold tovább, és aktualizáld a magad számára! 

     

2020. június 8., hétfő

Csatószegi Viktor

                                       
                                    TUDOMÁNY,  ÉS  BÖLCSESSÉG.

                   ".....hogy szívükben megerősödve, és a szeretetben egyesülve, eljussanak a TÖKÉLETES MEGISMERÉS TELJES  GAZDAGSÁGÁRA: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére. Benne rejlik a tudomány, és a bölcsesség minden kincse."  (Kolossze,  2,  2-3.)
                    

Évszázadok teológiai írásai, vaskos kötetek százezrei töltenek meg könyvtárakat krisztológiai kutatásokkal, tudományos publikációkkal.
"Isten az Istentől, világosság a világosságból....egylényegű....  kezdetben volt az Ige,.....azért jöttem, hogy teljesítsem Atyám akaratát..... engedelmes volt a halálig...  "stb.stb. Hol teljesen egyenrangú, hol pedig úgy tűnik; van azért némi subordinatió.  Íme; ez a kutakodó, mindent, még a természetfelettit is feltérképezni akaró ember szellemi kórképe. Azt hiszi a szerencsétlen, hogy Isten, hogy a Végtelen belefér az ő parányi agyacskájába, hogy a SZENTSÉG lényege levezethető egy logikai szillogizmussal....

.....és ekkor jön      - több  isteni jelenés, neki szóló kijelentések után-    ez a karizmatikus,   kiválasztott  edény;  Szt.Pál,  (az Úr által megszentelt!!!) és  sugalmazás alapján leírja a címben megadott versekben, hogy  a szívükben  felülről megerősítettek, és az Úrral a szeretetben közösségben lévők  eljuthatnak a "TÖKÉLETES MEGISMERÉS TELJES GAZDAGSÁGÁRA."  Nem hosszas, fáradságos tanulmányok révén, nem a doktori disszertációjuk sikeres megvédése után, hanem a Szentlélek ereje által, aki  megerősíti a választottak szívét=csodálatos, belső fénnyel....

No, és mi  is ez a teljes gazdagság?   "Isten titkának, Krisztusnak a megismerése!!!!!!!!"    Tehát:  Jézus Krisztus =Isten titka.... Teljesen hiábavaló minden emberi kísérlet, ami a racionalitás, a scientifikum módszereivel akar behatolni ebbe az egészen más létrendbe!
Csakis felülről kapható meg ez az  ismeret, ingyen; a HIT KEGYELME ÁLTAL...

-és most borulj le te ember, aki annyira vágyódsz a teljesség birtoklására, az egyetemes látásra, az igaz, a  mindent tudásra ebben a kaotikus, össze-vissza kevert infó áradatban, mert Pál, a sugalmazottság birtokában,  közvetíti a térdre kényszerítő  igazságot;
( 3.vers,)

" BENNE REJLIK A TUDOMÁNY, ÉS A BÖLCSESSÉG MINDEN KINCSE."

          ÉRTED????? :   MIN-DEN!!!!!

Őbenne;  a JÉZUS KRISZTUSBAN!  Ez a kiteljesedés/beteljesedés  non plus ultrája...

Elnémulni.     Ámen.