Csatószegi Viktor

 

 

                                           FÉNY,   ÉS   KERESZT.

        

„Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. ²⁹Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. ³⁰És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. ³¹Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. ³²Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. ³³Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó

nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. ³⁴Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. ³⁵A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” ³⁶Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak

el  semmit abból, amit láttak.”  (Lk. 9, 28-36.)

 

Ugye   érzed, és tudod, hogy  ebben a szakaszban rólunk szól, minket jellemez egy örök, emberi attitűd?  Minket, azokat a hívő embereket, akiket Jézus kiválasztott arra,     - amint  tette ezt Péterrel, Jánossal, és Jakabbal, -    hogy részesei lehessünk egy felséges titoknak; az Emberfia dicsőségének, a belőle kisugárzó, és  istenségét hirdető égi  fény felragyogásának, és annak, hogy  Jézus  Logosz-voltát megerősíti az Atya, két ószövetségi óriás tanúságtételével is.  Igen; mi vagyunk azok a mindenkori Péterek, akik módfelett élvezzük a ragyogást, a magasságból áradó tiszta fényt, hiszen ebből miránk is  sugárzik egy csepp fénymorzsa… Természetes, hogy  belőlünk is fakad a felkiáltás;

„MESTER,  JÓ  NEKÜNK  ITT  LENNÜNK!”  

No, és ha jó itt lennünk, akkor hadd maradjunk itt életünk végéig,  itt rendezkedjünk be végleg, s  itt csináljunk sátrakat, össze nem dőlőket, extra összkomforttal…  Az a lenti, nyűgös világ pedig forgolódjon  tovább, a maga  örvényeiben.  Full  extra sátor,  full  extra kereszténység. Derű, béke, exkluzív  társaság,  /Mózes, és Illés,/  és minden, ami  kell. Világos, tehát barátaim, hogy az ilyen vágyakkal  teli  szívbe nem, vagy csupán felületi síkon hatolhat be az Atya kijelentése:

„EZ   AZ   ÉN  SZERETETT  FIAM,  ŐT  HALLGASSÁTOK!”

Csakis  őt  hallgassátok, noha  sok  okos filozófus  élt őelőtte  Milétoszban, Eleában, és  Athénban, képzettek a farizeusok és írástudók is, de az én szeretett Fiam önmagában  „AZ”   igazság, és az  élet!

De hát mindez partszélre szorult a három tanítvány szívében a fénysugárzás, a boldog dicsőség, és a két ószövetségi óriás látása mellett. Egy rövidke ideig. 

Bizony, mi  is felverjük sátrainkat, és dagonyázunk a magunk ácsolta vallásosságunkban, a virtuális hagyma 2. rétegén…  De  eljött az  a perc, amikor Mózes, és Illés visszatért oda, ahonnan Isten leküldte őket a Tábor hegyre, amikor eltűnt a ragyogó fény, és Jézus ruháján újra láthatóvá lett a vándorlásai során rárakódott por, és nem adott utasítást  az  extra full sátrak állítására sem. Aztán eljött az  a perc is, amikor  vissza kullogtak a hegyről a szürke realitások  világába.

De  ez  a fényességes  csoda kellett mindahhoz, amik bekövetkeztek mindhármuk életében, hogy erőt meríthessenek a keresztjük elhordozásához. Merthogy Jézus  SOHA  nem ígért nekik földi komfortot, fényes dicsőséget, sőt; jelezte az üldöztetésüket őérte, és  pénz, és biztonsági felszerelések nélkül küldte őket misszióba. Sátor helyett, dicsőség helyett elkövetkezett a megalázódással járó tagadás a főpap  udvarának tűzrakása mellett, elkövetkezett a hitükben való megrendülés, /emmauszi út,/  az elgyengülés a Getszemáni kertben, és  végül eljutottak oda, hogy nem hittek a feltámadás ígéretében, amikor az asszonyok hírül adták nekik az üres sír látványát. Mindezek Pünkösd előtt történtek velük, addig, ameddig az újabb FÉNY; AZOK A LÁNGNYELVEK  NEM TÖLTÖTTÉK  BE  ŐKET.

Ugye kedves barátom, kezdesz már rálátni arra, hogy  ez a mai Evangélium rólunk is szól, minket is ábrázol?  Arra, hogy a  lelki életünkben vannak  fényességes  ragyogások,  mély Isten-élmények, hatalmas erőktől duzzasztott vágyak az  apostolkodásra, a szolgálatokra,  de bizony eljönnek a mélyrepülések, a lanyhulások, a világgal  történő kompromisszumok sötét órái,  időszakai  is. Igazi Péterek vagyunk… Isten pedagógiája felülmúlja a mi értelmünket, de azt  tudnunk  kell, hogy  akiket Ő kiválasztott  öröktől fogva a Tábor hegy élményére, azokkal marad a lélek éjének sötétjében is, és örökké hűséges marad! Történjen velünk bármi, szenvedések, megtöretések, súlyos betegségek, gondok,  Jézus ott van velünk, és bennünk, ha kitartunk a mi  emmauszi utunkon, és részesülünk abból a két csodából, ami ott történt;

AZ   IGÉJÉBŐL,  AMELLYEL  TANÍTOTTA  ŐKET  AZ  ÚTON  HALADVA,  ÉS   ABBÓL  A  KENYÉRBŐL,  AMELYET  AZ ÚTMENTI  FOGADÓBAN  TÖRT  MEG  A  SZÁMUKRA.  

 

Ezen kívül semmi  sem lényeges, sem a sátor, hiszen úton járunk egy cél felé  tartva,  sem pedig az itt látható fények, mert az egyetlen  FÉNY, a célba jutás  után vár  ránk.

Nekem  ez az üzenete a fenti  Evangéliumnak, adja Isten, hogy te is részese lehess!