Csatószegi Viktor

                                     KÉTFÉLE  HALÁL.   I.-rész.

Mostanában nagyon lassan haladok a Szentírás olvasásával; még mindig a  Kolosszei levél 2. fejezeténél tartok, itt  „ragadtam le.”  Nem a szemem romlott el, és nem is jött közbe semmilyen akadály; Pál tehet róla. Pontosabban: Ő, a Sugalmazó,  akinek az apostol hűséges tolmácsa.  Akkora mélység/magasság  van  majdnem minden sorában, hogy az embernek meg kell állnia, (magához kell térnie…) és a kapott üzenetet a tudatába, szívébe kell integrálnia. Lehet ugyan gyorsan, a mostani, merkantilista világ normái szerint a  „teljesítmény” vonzásának engedve is olvasni, de: nagyon-nagyon  nem érdemes! Ebben is jó dolog  Jézus stílusát követni, aki hosszasan beszélgetett az erre kiválasztottakkal, s ha azt látta, hogy egy ember, vagy egy nagy tömeg szomjasan issza az Igéit, akkor több napig is ott maradt, és tanított, gyógyított, bűnöktől, betegségektől szabadított. Nos; a Bibliában személyesen Ő szól ma is. Ő indít az elmélyült reá figyelésre, arra, hogy becsukva az ablakainkat a külső rikács elől,  de még  a zakatoló, saját gondolataink elől is, CSAKIS ŐRÁ összpontosítsunk. Ekkor szólal meg, és ekkor tanít, vezet belülről, csodálatosan. Érdemes tehát kellő időt szakítva, igazi csendben leülni a Mester lábai elé, mert ekkor MÉRHETETLEN  gazdagodásban lesz részünk. S ha az ekkor begyűjtötteket osztjuk meg, akkor Őt tárhatjuk mások felé, s nem a magunk emberi bölcselkedését…

Ez a postás Pál, különös dolgokat mond e fejezetben a halálról, a meghalásról, s teszi ezt  kétféle hangfekvésben. (A zene világában én pl. a gregoriánban, annak kétféle modusában vélem ezt kihallani, s egy hatalmas időbeli ugrással: Mozart több művében is.) No, de nézzük ezt konkrétan!

A 12. vers:  „Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett HIT által, aki Őt a halálból feltámasztotta.”  Hoppá!!!  Proust és Bergmann pirulva állna odébb e hatalmas csoda előtt; hogy egy mondatban, az idősíkok ekkora könnyedséggel csúsznak egymásba,  s  bámulatos koordináltsággal mégis szintézist alkotnak. ( Ezután  a  mondat után álltam én meg az olvasással, s köszöntem meg a SUGALMAZOTTSÁG felőli újabb bizonyosságomat. Utána ez többször megtörtént…)  A mondat első felében ott vagyok én,     - a Biblia mindig egyes szám, első személyben üzen! -     a  másodikban pedig Jézus. A teremtmény, és a Teremtő. Az elsőben egy metaforikus  temetkezésről  /requiem,/ és metaforikus feltámadásról van szó, a másodikban pedig az üdvtörténet LEGNAGYOBB REALITÁSÁRÓL; Jézus Krisztus testszerinti, valóságos halálából való valóságos feltámadásáról. ( Ennek  hitelességét a teológia egyik segéd-tudománya, régebbi nevén: az apologetika tárgyalja.) Az utóbbi kétezer évvel ezelőtt történt, az előbbi pedig Szt. Pál idejében, és azóta,  és most…. Praesens imperfectum. Az előbbi azért történhet meg HIT által folyamatosan, mert az utóbbi a világ EGYETLEN  REALITÁSA  drága barátom! Ahhoz, hogy minden nyomorúságunkból feltámadhassunk, annak a végtelen Hatalomnak az erejére van szükségünk, aki a totálisan kivérzett, a tényleges halált megállapító római katonák által  is  igazolt holttestet húsvét hajnalán feltámasztotta. Semmivel nem kisebb csoda a bűn sötétségéből feltámadni a FÉNYRE, mint a harmadnapos halott feltámadása!!!  Ő pedig azért incarnálódott közénk, szenvedett, vállalta a rettenetes kereszthalált, hogy  te, meg  én,   a  KERESZTSÉG vizében lemosva, megtérve, bűneinket őszintén megbánva/megvallva, Vele együtt feltámadhassunk. Nos, hát így kerülnek szintézisbe az egyetlen mondat kétféle halálának idősíkjai….

 

                                            KÉTFÉLE HALÁL.   II. rész.

Pár éve hallottam egy szép, és találó kifejezést;  „Hasogatni az Igét.”  Emlékszem, akkor rögtön megjelent bennem egy hasonlat, amely közel hozza ezt a kifejezést.  Amikor egy  nagy   darab fát fejszével apróra hasogatunk, akkor alkalmassá válik arra, hogy a kályhában fényt, és meleget árasszon magából.                                    

 Nos, hát  akkor kezdjük  el  hasogatni a Kolosszei levél további, a kétféle halálról  szóló üzeneteit, hogy a  lelki fény, és Urunk  szeretetének  melege  betöltse  a szívünket.

II. 13-14. vers:  „Titeket tehát, akik bűneitek…..következtében halottak voltatok,vele együtt életre keltett. Megbocsátotta  minden bűnünket.  A következményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította, és a keresztre szegezte.”    Az első mondatban ismét a halálról szól Pál, és ismét egy metaforikus halálról. Arról, ami a legrettenetesebb, végzetes, és elpusztít a reális halál után is…  In saecula  saeculorum…  Ö-RÖK-KÉ!!!  Non erit finis.  Amibe beleszülettünk,  „vétekben fogant anyám,”  s  amelyeket magunk lapátoltunk  a saját fejünkre, izzó parázsként. A bűn zsoldja a halál.  Realiter, és metaforikusan.      A létezés kettészakadt az első lázadás, az első engedetlenség után, s ebben a fizikai létrendben a bűn, ill. annak forrása:  a diabolosz  uralkodik, bitorolja a hatalmat. Igen; a bűn státuszában, annak minden következménye alatt nyög ez a világ.  „Minden egész eltörött.”  Kis gimnazista koromban vittek el engem szüleim a színházba, megnézni Madách Tragédiáját.  Akkor még nem tudtam felfogni, hogy az egymást követő színek tkp. ezt a tényt illusztrálják. De hát nem kell  elmennünk a színházba  ahhoz, hogy erről a tragédiáról meggyőződjünk, csak  ki kell nyitni a tv-t, rádiót  ahhoz, belenézni a net híreibe. Már az Ószövetség népe is feljajdult, és folyamatosan könyörgött az  Örökkévalóhoz  szabadulásáért, amint erről olvashatunk a Prédikátor, a Példabeszédek könyvében, és Jeremiásnál, de legfőképpen a Zsoltárok nagy részében, pl. az 50.-ben.  Bűnös voltunk:  ÁLLAPOT!  Az egyes, konkrét bűneink ennek az állapotnak a talajából egyenes következményként  fakadnak.  Erre vagyunk  „bekódolva.”  Ami  jogosan megillet bennünket, az a reális, és a metaforikus halál.  A totális elveszettség. Azt mondja Pál apostol ebben a 13. versben:  „Halottak  VOLTATOK,  vele  együtt ÉLETRE keltett.”  A bűn állapota az igazi halál drága barátom!  Eszembe jut itt Mécs László egyik versének mondata, amely a  legfrappánsabban  fejezi  ki ezt. Párisban járt, s látott egy embert, akit jól ismert.   „Egy hulla ment át az izzó Bulváron.”  Olyan magabiztosan lépdelhetett, mintha élne…

De addig, amíg tudunk róla, hogy bűnben élünk, tudjuk, hogy nem született meg a őszinte bánat, a péteri könnyek, a miserere, - addig még van remény. Vágyunk a VÉGTELEN,  a  Fény, a békesség után.   „Video meliora, PROBOQUE,   tamen deteriora sequor.”  Igen; látom a jobbat, PRÓBÁLKOZOM IS, mégis a rosszat követem.”   Nincs magunkban erő felkelni a moslékos vályú mellől… Az igazi tragédia az,  ha ebben az elveszett állapotban élő ember teljes nyugalomban, vidáman tölti napjait, éveit. Vakon…

Ha elfogadjuk, hogy van  szabadulás,  van  SZABADÍTÓ, s ha ezt az EGYETLEN  SZABADÍTÓT befogadjuk  az életünkbe, akkor szól  nekünk Pál üzenete;   „Halottak VOLTATOK.”   Igen, de csak voltunk!!! Mit jelent ez?  Képzeljünk el egy totálisan eladósodott embert, aki  milliókkal   tartozik, semmi reménye nincs  már,  rengeteg hátraléka  van a közüzemi díjakkal is, jönnek az egyre fenyegetőbb felszólító levelek, már-már a kilakoltatás réme, a hajléktalanság  fenyegeti, nem tud aludni, éjjelente  felriad arra, hogy  verejtékezik,  a megalázottság mély vermében gyötrődik.  S akkor, egy reggelen csöngetnek.  Sosem látott idegen áll az ajtaja előtt, mélyen  a  szemébe  néz,  irgalmas szeretet sugárzik az arcáról felé, és halkan megszólal:  „Fogadd el barátom ezt a kitöltetlen csekket, ebből  MINDENT elrendezhetsz, semmit nem kell visszaadnod, nem is lennél rá képes. Csak egyet kötök a lelkedre; vigyázz,  nehogy  ismét  visszakerülj ebbe az állapotba!”   Vajon mit érezne, szólna/dadogna ez a végveszélyből megmentett,  kiszabadított  szerencsétlen?  Megtudná  ezt  hálálni???  No,  hát erről  van  itt  szó, a  13. versben.

Ahogyan  Jézus  feltámadt, úgy  támad  fel  a  megtért, bűnbánatot  tartó,  bűneit  megvalló ember. Ennek hátterét, majd a  14.  vers  hasogatásakor  próbálom  megvilágítani.

 

                                 KÉTFÉLE  HALÁL…     III. rész.

  Köszönöm  Uram, hogy irgalmadból  még ma is hasogathatom drága Igédet.

Pár mondat erejéig visszatérek a 13. vers utolsó mondatához;  „Megbocsátotta minden bűnünket.” Fel sem tudjuk mérni ennek a jelentőségét, horderejét, tán azért, mert megszoktuk, természetesnek vesszük. De ha arra gondolunk, hogy a  teremtett világ szellemi tartományában történt lázadásnak az örök  letaszítottság, örök kárhozat lett a következménye, arra, hogy a  „világosság hordozója=Lucifer” egyetlen  pillanat  alatt  diabolosszá  pusztult  le, akkor leborulunk  az ingyenes, meg nem érdemelhető irgalom  előtt. Igen, mert a szellemi teremtmények teljes közelségben, áttételek nélkül élhettek Istennel, és senki sem kísérthette őket; teljes tudatukkal, s  gőggel  fordultak szembe vele. Vele,  Aki  a  Lét  teljessége, Aki nem  lett, hanem VAN!   Aki  önmagában  a  végtelen  Szentség, Omnipotens Deus. Ens purus.

 Viszont  az  ember  alacsonyabb  létrendi fokozatot  kapott, nem ens purus, hanem csak ens compositum=összetett valóság, a szellem, és a test hordozója.  No,  és  volt,  /VAN!!!!!/  aki kísértse… Sikerrel.  S  ebben az  elbukásban  tárult fel az Úr teljessége; az omnipotens Deusból omnipotens  et MISERICORS  Deus lett. Irgalmas szívű, sőt; Jézus Krisztusban: Édesatyánk. A bűn az bűn maradt, s örökös  halál a bére az ember esetében is, csak ezt a ki nem fizethető számlát magára vállalta  a közénk testesült Ige, végtelen szeretetből.  Meghalt     -realiter,-    hogy  nekünk életünk lehessen általa.  Őérte, s általa bocsátotta meg minden bűnünket. De: nem mindenkinek! Csakis azoknak,  akik  hisznek  benne, mint személyes Megváltójukban, azoknak, akik VÍZBŐL, és SZENTLÉLEKBŐL újjászülettek.   /l: Nikodémus éjjeli látogatását a Mesternél, vmint a Jákob  kútjánál elhangzottakat  arról a vízről, amelyet  csakis Jézustól kaphatnak  azok, akik hozzá mennek./   Igen; megbocsátotta övéinek, mert  „nincs ítélet azok ellen, akik a Krisztusban élnek!”  A kiválasztottaknak még az elbukásuk, elhasalásuk is Jézus irányú… „Akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon szeret.”

Ennek a felfoghatatlan, irgalmas szeretetnek a következménye  a 14. versben lett megüzenve, ekképpen: „A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította, és a KERESZTRE  SZEGEZTE.”  Az Isten Logosza bűnné  lett értem…  A gonosztevő én vagyok, de Őt végezték  ki  énhelyettem a gonosztevőknek abban a korban kijáró kereszthalállal. No, ezt szerettem volna érzékeltetni a II. részben leírt mai példázattal, a kapumnál  becsöngető  idegennel, aki  egy kitöltetlen  csekkel elrendezte  MINDEN  ADÓSSÁGOMAT.

 

     „IMÁDUNK  KRISZTUS, ÉS  ÁLDUNK TÉGED,  MERT  SZENT  KERESZTED ÁLTAL MEGVÁLTOTTAD  A  VILÁGOT!" 

                           …..és benne,  -  engem is…

Barátom!  Én annyit  „tűnődtem” már  ezen a fórumon, sok-sok mindenen. Kérlek, most  te tűnődj el azok  felett, amiket ebben a három részben rajtam keresztül akar üzenni  SZEMÉLYESEN  NEKED  Ő,  aki  teérted is meghalt, s  nagyon-nagyon vár…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csatószegi Viktor

                                           AZT  GONDOLTAM…

Igen; eddig azt gondoltam, hogy ismerem a Szentírást, legalább a kiemelkedően  fontos  részeinek  helyeit.  Ez nem tűnt képtelen állításnak, hiszen éveken át  tanultam  biblikumot,  úgy az ó, mint az újszövetségi  Tanszéken, de ennél sokkal hosszabb ideje forgatom lapjait naponta, akár többször is.  Ma azonban rádöbbentem, hogy ez nem így van, mégpedig a Zsidókhoz írt  levélnek  e szakaszához érve:

„12.  ¹Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát.  ²Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett,  elszenvedte  a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül. ³Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek.  4. A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig.”

Mintha  először olvastam  volna…  Egyedül  a  4. versre  emlékezem  ebből  a szakaszból, mert  annyira karakterisztikus.  Már előre látom, hogy sem holnap, sem holnapután nem jutok tovább a levél szövegében, mert e résznek minden egyes mondatát  ki  kell  kanalazni,  és  a legmélyebbre kell  integrálni.  Ezen  felül  azt is rögtön megéreztem, hogy ebből a  „kanalazásból”  a ti  tányérotokba is kutya  kötelességem beletenni mindazt, amit nekem mutat meg  a mindeneket  Átvilágító…

A  12. fej. első verse csakis akkor érthető, ha előtte elolvassuk  a 11. fejezetet, amely  nem más, mint a  hit apoteózisa,  és az utolsó néhány verse pedig felsorolja, hogy  a hitükért mekkora áldozatokat hoztak, milyen rettenetes üldöztetéseknek voltak kitéve hitük miatt  Isten választottai, akikre  „nem volt méltó ez a világ.”  Őrájuk   utalva       - mintegy rámutatva arra, hogy  elődeink sikerrel  végigjárták ezt az utat, -        szólít fel  a szerző, hogy  szabaduljunk meg  minden tehertől,  s  ezek közül a legnagyobbtól;  a bűntől. Sok mindent olvastam - írtam  már  a bűn természetrajzáról, de valahogy eddig kimaradt a  „behálóz” jelzője.  Sokrétű ez a szó, tán csak jelképekkel, átvitt  értelmű ábrázolásokkal  lehet igazán érthetővé tenni, s felhívni  rá a figyelmet.  Egyszer,  régebben  megfigyeltem, hogy amikor egy légy a  pókhálóra száll, s  odaragad, akkor a háló készítője abban  a pillanatban ott  terem, és elkezdi körülfonni, behálózni, majd csak ezt követően falja fel.  A légy biztos fogsága  jelenti  számára   a pusztítás sikerének garanciáját.  A szellemi  létrend  minden tagjának  az  intelligenciája  fényévnyivel  magasabb,  több,  mint az emberé. Így van ez a bukott, elkárhozott lényeknél is, náluk, akik gyűlölik az Istent, és az Ő alkotását, az embert is.  Hosszú ez a történet, ebbe most nem megyek bele. Ezeket  a  szellemi  létezőket egyetlen cél motiválja; az ő sorsukba rángatni bele az üdvösségre hivatott embert. Ennek az  egyik  ravasz, és kifinomult eszköze; a behálózás. Egy pár szó erejéig  visszatérek a pók-légy szituációra. Tudósok  kiderítették, hogy  a pók hálójának van egy  ember által nem észlelhető  szaga, olyan, amely odacsábítja a legyeket.  Nos, ennek a világnak a sok milliárd  tárgya,  élő  tagja, és történései hatással  van  minden  itt élő  emberre, mindenkire más, és másképpen. A hihetetlenül ravasz,  és  éber  sátán, valamint  bukott  angyalai /démonai/  ismerik az embert, és benne a kijelölt  célpontjaikat.  Nem a bordélyházakat, a  sötét  játszmák  kaszinóit, és nem a sarki kocsmákat  tekintik harcmezőknek, hanem Isten választottait, eleve  elpecsételt gyermekeit, az  Ő útján  járni akaró hívőket.    Isten  „szentjei=lefoglaltjai”  csak  úton járók, csak  igyekvők, és csak  a kegyelembe kapaszkodva képesek mindvégig hűségesek maradni. DE: BEHÁLÓZHATÓK!  Miképpen, miféle módszerekkel?  Ezeket  képtelenség felsorolni, a Szentírás is csak néhányat említ. Látásom  szerint az  alaptalan  önbizalom,  a kellő  önismeret hiánya, és a lelki életben való  ellanyhulás mellett,  az e világ szellemével, stílusával való  közösködés az egyik ok. De a leselkedő gonosz lecsaphat ránk  egy  krízises, kíméletlenül nehéz, a  „minden összeomlott, minden romhalmazzá vált”  élethelyzetekben is, amikor elhiteti velünk a beszűkült tudati állapotunkban, hogy  elhagyott  végleg az Isten…  Megírtam már, hogy  több  börtönben jártam  lelki gondozás, és igehirdetés szolgálatában, tehát sok-sok embert  hallgattam  meg, és  sok emberi életre  láthattam rá.   Ettől  nem  sokban különbözött  a  két  kórházamban  végzett  szolgálatom; a halál  közelségében őszintén nyílnak meg a szívek.  Az egyik helyen olyanok voltak,  akiknek  bűnösségére  rájöttek  a hatóságok, a másikban  pedig olyanok, akik maguk  döbbentek rá a felkínált kegyelem segítségével, a  bűnösségükre.  A megtérés pedig mindkét helyen megtörténhetett, és ha van e földön igazi boldogság, akkor az  nem más, mint  eszközévé  válni,  s  közvetíteni  ezt a végtelen kegyelmet. Szabadulást  hirdetni  a halálos  hálóból…

Ez a szabadulás  pedig benne foglaltatik  a fenti  Ige 2. versében;

. ²Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte  a  keresztet,  nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül. ³Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek.”

A  csüggedés  is a háló egyik szála, elhervaszt, lesújt,  tönkretesz.  Tekintetünket  állandóan  Jézusra, mégpedig  a megfeszítettre  KELL  emelnünk, és  nem a világra, s  főleg; nem  önmagunkra.  Ekkor döbbenünk rá, hogy  csak  „haszontalan  szolgák”  vagyunk,  s hogy vajon,  mink van, amit nem úgy kaptunk?

Ekkor  felújul  a  szívünk, és  erőt kapunk a további  behálózások  elleni  harchoz, mert  rádöbbenünk, hogy  semmi az, amit  eddig tettünk, hiszen, a bűn elleni küzdelemben még

    NEM  ÁLLTUNK  ELLEN  A  VÉRÜNK  ONTÁSÁIG…

Jézus Krisztus ezt  tette, ezt  végezte el  helyetted, helyettem... Ő mondta, és ezzel fejezem be;

"NÁLAM  NÉLKÜL SEMMIT  SEM  TEHETTEK."

Jézusom!  Nem akarok nálad nélkül  élni!!!

 

 

Csatószegi Viktor

                                           ÁLLÁSPONT.

                             (Lelkiismereti  indítás  alapján.)

Elöljáróban  leszögezem;  Jézus, és a Szentírás tanítása, parancsai, magasan felülírnak  MINDEN  más, emberi útmutatást, bárkiről is legyen szó.   Isten szava örök érvényű, és nem modulálható semmiféle múló aktualitás érdekében, még a  vallásközi párbeszéd előmozdításának érdekében sem!

Alapos átgondolás után döntöttem az alábbiak közzétételéről, vállalva az esetleges homlokráncolásokat is…

A  KERESZTÉNYSÉG  AB OVO  MISSZIONÁLÓ KÖZÖSSÉG.  JÉZUS KRISZTUS  AZ  EVANGÉLIUM ÖRÖMHÍRÉNEK  TERJESZTÉSÉRE  ALAPÍTOTTA  EGYHÁZÁT, ÉS  A RÓLA  SZÓLÓ TANÚSÁGTÉTELT ELSŐRENDŰ  FELADATÁVÁ TETTE.  „Menjetek, és hirdessétek az Evangéliumot az  EGÉSZ  VILÁGON!”   Azt ugye nem mondta, hogy kivéve ott, ahol kisebbségben vagytok, mert az roppant kellemetlen lenne a többségi hatalom, és a keleti vallások számára, és rátok nézve is veszélyes. Továbbá: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom az Atyám előtt. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.”  Már az  apostoli kortól kezdve elindult a missziós tevékenység, pl. tudjuk, hogy  Szt. Tamás Indiában hirdette Jézust.  Pál, a „népek apostola”  azt írta Timóteusnak, hogy

hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts, nagy  türelemmel  és hozzáértéssel.  (II. Tim. 4, 2.)

Mintha Pál, és Timóteus,  többségi, pogány környezetben hirdette volna az EGYETLEN IGAZSÁGOT…  (Nem lévén duplex veritas…)  S mintha emiatt sokszor lettek volna közvetlen életveszélyben, amelyekből Pál felsorol egy tucatnyit.  Még egy fontos  idézet:  „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok  közé.”  No, ez nem éppen csalogató verbuválás, barátaim!

Az Egyház szívverése, létének alapja, és célja a hithirdetés, amely valóságos,  ÉLŐ  HITET  követel, és teljes önátadást, mindenféle diplomáciai tejszínhabbal való rámázolás nélkül… Ezt a szolgálatot csakis alázattal, és szelídséggel szabad végezni, de minden megalkuvás, kompromisszum nélkül.  Szerzetes rendek  alakultak az évszázadok során, amelyek külön, e célt tűzték maguk elé, s tagjaik ott éltek/élnek a távol-keleti országokban, ahol  iskolákat, egyetemeket, kórházakat alapítottak, és ezeken keresztül is hozzáfértek a többségi társadalmak jelentős hányadához.  (Erről sokat hallottam Nemeshegyi Péter  SJ. atyától,  aki jelenleg is köztünk él. Ő Japánban misszionált, és egyetemi tanár volt  ott.)

Azzal  az állítással  nincs vitám, hogy a szolgáló, karitatív, a másik ember mellé álló élet is tanúságtétel. Igen, az!  De ezt szekunder bizonyságtételnek nevezzük, és fontosnak tartjuk, mert hitelesíti a PRIMÉR BIZONYSÁGTÉTELT,=az explicit hitvallást, azt, amit én úgy szoktam hívni, mint a Biblia kenyerének mások tányérjába való aprítását.

A  fentiek  alapján merem állítani, hogy aki    - bárki!!! -    lebeszéli  a Jézus követőket a nyílt, világos hitvallásról, a jézusi kifejezett parancs maradéktalan teljesítéséről, az eltér pásztori küldetésétől, és TÉVTANÍTÓKÉNT okoz súlyos károkat Krisztus misztikus testének, élő gyülekezetének, az Egyháznak.

Ha ilyen hamis tanítást hallunk, akkor  kiáltanunk  KELL;  „Non possumus!”  Hogy is mondta Péter a Főtanács előtt?  „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embernek.”

E soraimmal ezt  kívántam szolgálni.

 Kiáltottam…

                         

Csatószegi Viktor

                                              

                                       A  HIT  APOTEÓZISA.

                                ( Ó, MI  FÜLÖPÖK…)

"Uram, szólt közbe Fülöp, mutasd meg nekünk az Atyát! Ez elég nekünk."

Jézus így válaszolt: "Már oly régóta veletek  vagyok és nem ismersz engem Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát?

Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha  másért  nem, legalább tetteimért  higgyetek.  (Jn. 14, 5-11.)

Oly régóta járnak/élnek együtt Jézus, és a tizenkettő, de még mindig  valamiféle  hályog van a szemükön,  néznek, de nem látnak, hallják  az Úr szavait, de csak percipiálják, és nem apercipiálják azokat.  Ott áll előttük,  olyan  dolgokat  jelent  ki, amelyeket  soha, senki, olyan hatalommal,  autoritással  beszél  és cselekszik, amilyenekkel  előtte  soha, senki, és mégis elhangzik Fülöp szájából;  „mutasd meg nekünk az Atyát!”  Hiába beszélt  arról, hogy  Ő,  és az  Atya egy,  hiába  hallgatták  tátott  szájjal a farizeusokkal együtt, hogy „mielőtt Ábrahám LETT, ÉN VAGYOK,”  hiába,  hiába… Tán azt merészelte gondolni  ez a Fülöp,  /és akiknek a nevében szólt,/  hogy erre a masszív  naturalizmusukra látható alakban megjelenik a senki által nem látható, felfoghatatlan Szentség,  Ő, akit csak Mózes pillanthatott meg egy átsuhanó villanásban, és Illés a halk, suhanó szellőben?  Őt, akinek egyetlen szavára létrejött ez a csodálatos, és a mai napig is csak töredékesen megismert Univerzum? A mikro, és makro világ? Akkor hát hiába küldte közénk egyszülött Fiát, Aki vele volt a kezdetek előtt? Aki 3 év alatt sokkal többet mondott el nekik, mint a tömegeknek, mint annak az ötezernek, meg a sok zsinagógában, a hallgatóinak.

Nem kis szomorúságot váltott ki ez a kérdés Jézusból, legalábbis  én ezt érzem a válaszából;  „Már oly régen vagyok veletek, és NEM ISMERSZ ENGEM Fülöp?”

Amikor eddig jutottam János Evangéliumában, megálltam az olvasásban. Megálltam, és transponáltam  ezt a választ.

Már oly régen, immár 2000 éve vagyok veletek a sugalmazott Szavaimmal, a külső színek  alá rejtetten  az  Eucharisztiában, és mégsem  ismertek engem???  A tiszta hit helyett ott vegetáltok  a  virtuális  hagyma első, és második rétegén, rohangáltok mindenféle keleti misztika, okkultizmus, emberi bölcselkedések,  ál-filozófia,  spiritizmus,  asztrológia,  -  nem sorolom tovább, hogy még mi minden után. Isszátok a Jákob kútjánál  felkínált  tiszta, élő víz helyett, ennek a gonosz által uralt világnak a pénz, a hatalom, és a csömört, kiégettséget okozó élvezetek pocsolyáját.  A történelem, és a napi, efemer  politika  tárja  elétek nap, mint nap ezek férges, rothadt gyümölcseit.  Meg a  rengeteg,  megfeneklett,  árokba  zuhant élet. (Ó, ha a gyóntatószékek tudnának megszólalni... és a kórházak pszichiátriai osztályainak ágyai, a börtönök zárkái…)  Nektek csoda kell, nektek  jelek kellenek permanensen, sikoltoztok a gyönyörtől, ha valamiféle szenzációt láttok a tv-ben, olvastok a szubkultúra szomorú  világát bemutató bulvár sajtóban. Ugyanezt kergetitek vallásos mázzal leöntött formában tálalva. De nagy a sátán menü-kínálata…

  Fülöp, és a többiek,  e kérés megfogalmazásakor még pünkösd előtt voltak, mi pedig pünkösd után, és az Egyház tanításának   /amely a Biblia, és a tizenkettő  igehirdetésének  szikla  talaján  áll,/   folyamatában élünk . MI  SEMMIVEL SEM  RÉSZESÜLÜNK  KEVESEBB  MÉRTÉKBEN JÉZUSBÓL A TIZENKETTŐNÉL, MERT  VELE  JÁRHATUNK, HA  AZ  Ő  IGÉJE  „LÁMPÁS A LÁBAINK ELŐTT,”  ÉS HA MAGUNKHOZ  VESSZÜK ŐT AZ UTOLSÓ VACSORA KENYERÉBEN!!!   Ezért  hát nem  szabad/na/ fülöpi kérdéseket  megfogalmaznunk,  hanem megtérve, átadott életű emberként,  azt kéne kiáltanunk azzal a lenézett,  pogány  római századossal együtt, hogy Jézus VALÓBAN AZ  ISTEN FIA!  HOGY AKI  ŐT LÁTJA,  AZ  ATYÁT  LÁTJA!

A  bevezetőként  másolt  igeszakasz utolsó mondata a hit apoteózisa. Igen, mert  a hitletétemény  kvintesszenciáját  úgy fogalmazza  meg Jézus, hogy annak az első, és utolsó szava a HIT. Amint régebben többször is megírtam; az Isten országának kapujára is ez a szó van felírva, mintegy annak kulcsaként. Ezt a hitet el  lehet kérni alázatos  szívvel  könyörögve, a  „bálványoknak”  hátat fordítva, és  böjtöléssel, virrasztással  alátámasztva.

Üzenet ez  most  neked, nekem, s fogadjuk meg, nehogy  keserű szívvel  kelljen olyan mondatokat leírnunk, mint a XIX. sz. nagy, szellemi triászának tagja,  (Goethe, és Schiller után,)   H. Heine írt  le, a  minap kezembe került utolsó versében:

„Uram!  A lantom összetörve,

A  Krisztus-szikla  törte  össze.

Könyörgök  mostan  lent  a  porban,

félig  holtan:

Uram!  bocsásd  meg,

mit  eddig  daloltam!”

 MÉG  MA KEZDJÜK  EL  A  HIT,  ÉS  A  DICSŐÍTÉS  SZENT  DALLAMÁT  ÉNEKELNI!

 

 

 

 

 

Csatószegi Viktor

                                                  DIPSZÜKHOSZ.

                                                   (…AKARTA…)

 Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. (Ef 5,27.)

¹¹Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. ¹²Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói, és az égi magasságoknak  gonosz  szellemei ellen.(Ef. 6, 11-13.)

 

Eljutottam az Efezusi levél végéhez, és egy gyors mérleget készítettem erről a kimeríthetetlen, kitapinthatóan sugalmazott könyvről, amelyből minden nap kéne legalább egy bekezdést olvasni, de hát ott állnak előttünk a többi levelek is. No, ez a vége, benne a fenti két összefüggő idézet egy külön címet érdemelt ki tőlem, mégpedig ezt:  „Implicit diagnózis az Egyházról, a világról, és az egyes emberről.” Ugye, ezt most nem érted? Még. Elmondom neked.

Az a görög szó ott, a címen, annyit jelent: kétlelkű. Egyszerre, egyidejűleg /simul/  mintegy kétféle lelkület van benne. Szabad fordításban így adnám vissza; HASADÁS. Ez a kettősség, ez a hasadás végig vonul a bűneset óta az egész üdvösségtörténeten, ezen az egész világon, és ez alól nem kivétel Krisztus misztikus teste, az Egyház sem, és annak egyetlen tagja sem!!!

„Akarta,”  de  egyedül az Ő titka, hogy mégsem lett ragyogó, szeplőtlen, és ráncok nélküli ez a misztikus test, és nem lett az, egyetlen tagja sem… Bizony, nem lett az. Látásom szerint azért  /túl az ősbűn vörös fonálként végig húzódó pusztításán az egész üdvtörténeten,/  nem lett ragyogó, mert nem öltötte fel az Isten fegyverzetét, azt, amellyel EGYEDÜL LEHETSÉGES ellenállni az ördög cselvetéseinek. (Ef. 6, 11.)  Csak végig kell tekinteni az egyháztörténelmen, annak 2000 évén, pontosabban; az Egyház epidermisén. Igen, mert ez az Egyház MÉGIS SZENT!!!  A köpenye piszkos, gyűrött, rajta van ennek a világnak minden hatása, okozataként a vele való érintkezésnek. Bűnös a tagjaiban, és szent az Evangélium hirdetése, és a Krisztustól rendelt Szentségek szolgálata miatt. Bűnös a varratlan köntösének ezer darabokra tépettsége miatt,  és  ebben  a bűnben osztozik a sok rész minden tagja. MIN-DEN  EGYES TAGJA!!!  Bűn, -  szentség.  Simul.  Dipszükhosz.

Ugyanez van bennünk, egyenként, u-gyan-ez,  drága barátom!  Megkaptuk a hit kegyelmét, igent mondtunk rá, s teli szívvel elindultunk az élet teljessége felé, Jézus felé. Tagjaként annak a misztikus Krisztus testnek; az egyszerre szent, és bűnös Egyháznak. S velünk is pontosan az történt,      /miért lennének különbek az egyes tagok,  mint az egész test?/  mint amit a fentiekben leírtam. Ennek a világnak a bálványai, önmagunk bálványozása, és nem öltöttük fel teljes hittel az Isten fegyverzetét. „Megvan a hitem, tudásom, akaratom, a jó szándékom, minden rendben van!”  Aha.  Aztán  megtapasztalhattuk, mit  is ér a hit, a teljes önátadás, a tudás,  és az akarat, a kegyelemmel való minden nap, minden órájában és percében  való élő kapcsolata nélkül…  Ez a Krisztus test=az Egyház,  évszázadokon keresztül hiteles  szenteket, vértanúkat, bölcs tanítókat nevelt fel, kontinenseket itatott át a ker. kultúrával,  generációkat  oktatott  a teljes értékű életre oktatási intézményeiben alsó, közép, és felső fokon, missziós  küldetése van mind az öt kontinens felé. Ezzel egyidejűleg  pedig jelen volt, és jelen van egyes tagjainak személyes hiteltelensége, egyes papjainak  aposztáziája, és a diktatúrák véres időszakaiban való undok kollaborációja… De hát a 12 között is ott volt Júdás. A pápák 95 %-a hiteles volt eddig,  de ott voltak a reneszánsz pápák, a Borgiák,   (pl.VI. Sándor, a XV. sz. ban, stb.) Szent életű Péter utódok,  -  és a világ hatalmasai  által a péteri  székbe betuszkolt  utódok. Egyidejűleg. Szent Egyház, mert  Krisztus áll a kormányánál, az Ő Igéjét, és Szentségeit közvetíti,  ----------- bűnös Egyház, mert keveredett/keveredik ezzel a világgal, és mert tagjainak sokasága dipszükhosz… Misterium iniquitatis… Élő ember mindezt nem láthatja át.

De ugyanez van minden egyes emberben is, nem kivételek alóla a hagyma 3. rétegén élők sem! Jézus kopog, ajtót nyit, elindul, sikerek a szolgálatukban, előrejutás a lelki életben, a nap ragyog, s egyre ragyogóbb. Aztán jönnek az összeomlások, a külső történések tragédiái, és ennek nyomán a belső összeomlások. Ezekről sokat lehet olvasni az őszinte papi életrajzi könyvekből, vallomásokból. Élénken emlékszem egy sok évvel ezelőtti, Péliföldszentkereszten tartott lelkigyakorlaton nekem elsuttogott vallomásra, amelyet egy kilépett pap tett, aki megnősült, tudatosan ateista lett, s ebben a  szellemben  nevelte  három gyermekét is. Aztán, sok év múlva mégis, mégis rá ragyogott a kegyelem, és visszatért Jézushoz. Ezt elmélyíteni jött arra a lelkigyakorlatra. Kettősség, kétlelkűség… Hit, damaszkuszi út, elháríthatatlan, ingyen kegyelem. Óriási titkok ezek barátaim! A külső szemlélő soha nem érti meg. Sem az Egyház, sem az egyes ember titkát.  Igen; én végtelenül szeretem ezt az Egyházat, és ezeket az egyes dipszükhoszokat, mert szeretem, imádom, és teljes erőmmel  kapaszkodom ennek a titokzatos dramaturgiának elrendelőjébe; Jézusba.

Ezekkel a soraimmal én most nem a tudatosan kétszínűekről, a  kiszámítottan megtévesztő csalókról, szélhámosokról  írtam, nékik legyen irgalmas a mindenki felett ítélő Bíró!  Azokról  írtam, akik pontosan  olyanok, mint volt Dávid király, Saul, és az újszövetség milliói. Van ez a jánosi világ, van az erre a Terra bolygóra villámként lezuhant sátán, és vagyunk mi; akik Ádám, és  Éva utódaiként, velük együtt  halljuk  folytonosan a világ legocsmányabb, legravaszabb kérdését:  „VALÓBAN EZT MONDTA AZ  ISTEN?”  VA-LÓ-BAN???  Azokról írok most, akik hiszik, és tudják, hogy  MINDEN  KEGYELEM.  Azokról, akik  fájdalmasan  élték  meg  a létükben  jelenlévő  dipszükhosz  mivoltukat, de végülis átadták önmagukat a csodálatosan  újra felépítő kegyelemnek.  Mint az a pap ott, Péliföldön…

Egyetlen  kivétel  létezik  e forgatókönyv  alól, Ő, akit  Jézusnak, az  Isten, és Emberfiának hívunk.

 

¹²A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. ¹³Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki.” (Márk 1.)

Ez a kis részlet pontosan a fentiekben megírt kettősséget ábrázolja. Az eredeti görög szöveg szerint: „kilökte” a Lélek.  1./ Isten, Logosz,  -  s hagyta magát kilökni.  2./  Isten, a ragyogó Fény, tiszta sugárzás, örök Igazság ott, a pusztaságban. EGYIDEJŰLEG ott ólálkodik a sötétség, a minden aljasság, minden kísértés prototípusa, a sátán, az ős-gonosz. 3./ Végül; ott voltak a vadállatok  ( egyes egzegéták szerint, a sátán itt fel nem sorolt kísértései,) de EGYIDEJŰLEG jelen voltak a neki szolgáló angyalok is. Csupa-csupa kettősség!  Igen ám, csakhogy Jézus Krisztus önmaga „AZ” egyszerű, áttetsző EGYSÉG. Isten nem dipszükhosz!!!

Számomra azt az üzenetet  tartalmazza a mai Szent Evangélium, hogy ha mi, a dipszükhoszok  őszinte alázattal, HITBŐL fakadó reménnyel átadjuk magunkat a hozzánk lehajló Jézusnak, az Ő hívogató kegyelmének, ha valóban hozzá tartozunk, ha igazi elszánással felöltjük Isten fegyverzetét, akkor:

A  SZÍNRŐL-SZÍNRE  LÁTÁS  ÖRÖKKÉ  TARTÓ  PILLANATÁBAN  MI  IS  OLYANOK  LESZÜNK,  OLYAN  EGYSZERŰEK,  ÁTTETSZŐEK,  RAGYOGÓK,  MINT OTT,  A  PUSZTÁBAN  KRISZTUS  VOLT.   AZ   Ő  DRÁGA,  SZENT  VÉRE  ÁLTAL.   CSAKIS   EZÉRT!

 

DE: álljunk most oda életünk lelki tükre  elé,  és nézzük meg benne alaposan; felöltöttük-e  már  Isten  fegyverzetét?

 

KÉREM  AZT  A  JÉZUST  „KILÖKŐ”  LELKET  ÉRTED,   AKI  MOST  ÉPPEN  E  SOROKAT OLVASOD, HOGY TÉGED  IS  LÖKJÖN  AZ  ALÁ  A  MINDEN  PUSZTASÁGBAN  ÁLLÓ  KERESZT  ALÁ, HOGY  ÖRÖK  ÉLETED LEHESSEN.  Ámen.