KÉTFÉLE HALÁL.
I.-rész.
Mostanában nagyon lassan haladok a Szentírás olvasásával;
még mindig a Kolosszei levél 2.
fejezeténél tartok, itt „ragadtam
le.” Nem a szemem romlott el, és nem is
jött közbe semmilyen akadály; Pál tehet róla. Pontosabban: Ő, a Sugalmazó, akinek az apostol
hűséges tolmácsa. Akkora
mélység/magasság van majdnem minden sorában, hogy az embernek meg
kell állnia, (magához kell térnie…) és a kapott üzenetet a tudatába, szívébe
kell integrálnia. Lehet ugyan gyorsan, a mostani, merkantilista világ normái
szerint a „teljesítmény” vonzásának
engedve is olvasni, de: nagyon-nagyon nem
érdemes! Ebben is jó dolog Jézus
stílusát követni, aki hosszasan beszélgetett az erre kiválasztottakkal, s ha
azt látta, hogy egy ember, vagy egy nagy tömeg szomjasan issza az Igéit, akkor
több napig is ott maradt, és tanított, gyógyított, bűnöktől, betegségektől
szabadított. Nos; a Bibliában személyesen Ő szól ma is. Ő indít az elmélyült
reá figyelésre, arra, hogy becsukva az ablakainkat a külső rikács elől, de még a zakatoló, saját gondolataink elől is, CSAKIS
ŐRÁ összpontosítsunk. Ekkor szólal meg, és ekkor tanít, vezet belülről,
csodálatosan. Érdemes tehát kellő időt szakítva, igazi csendben leülni a Mester
lábai elé, mert ekkor MÉRHETETLEN gazdagodásban lesz részünk. S ha az ekkor
begyűjtötteket osztjuk meg, akkor Őt tárhatjuk mások felé, s nem a magunk
emberi bölcselkedését…
Ez a postás Pál, különös dolgokat
mond e fejezetben a halálról, a meghalásról, s teszi ezt kétféle hangfekvésben. (A zene világában én
pl. a gregoriánban, annak kétféle modusában vélem ezt kihallani, s egy hatalmas
időbeli ugrással: Mozart több művében is.) No, de nézzük ezt konkrétan!
A 12. vers: „Benne temetkeztetek el a keresztségben, és
benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett HIT által, aki Őt a
halálból feltámasztotta.” Hoppá!!! Proust és Bergmann pirulva állna odébb e
hatalmas csoda előtt; hogy egy mondatban, az idősíkok ekkora könnyedséggel
csúsznak egymásba, s bámulatos koordináltsággal mégis szintézist
alkotnak. ( Ezután a mondat után álltam én meg az olvasással, s
köszöntem meg a SUGALMAZOTTSÁG felőli újabb bizonyosságomat. Utána ez többször
megtörtént…) A mondat első felében ott
vagyok én, - a Biblia mindig egyes
szám, első személyben üzen! - a másodikban pedig Jézus. A teremtmény, és a
Teremtő. Az elsőben egy metaforikus temetkezésről /requiem,/ és metaforikus feltámadásról van
szó, a másodikban pedig az üdvtörténet LEGNAGYOBB REALITÁSÁRÓL; Jézus Krisztus
testszerinti, valóságos halálából való valóságos feltámadásáról. ( Ennek hitelességét a teológia egyik
segéd-tudománya, régebbi nevén: az apologetika tárgyalja.) Az utóbbi kétezer
évvel ezelőtt történt, az előbbi pedig Szt. Pál idejében, és azóta, és most…. Praesens imperfectum. Az előbbi
azért történhet meg HIT által folyamatosan, mert az utóbbi a világ EGYETLEN REALITÁSA
drága barátom! Ahhoz, hogy minden nyomorúságunkból feltámadhassunk,
annak a végtelen Hatalomnak az erejére van szükségünk, aki a totálisan
kivérzett, a tényleges halált megállapító római katonák által is igazolt
holttestet húsvét hajnalán feltámasztotta. Semmivel nem kisebb csoda a bűn
sötétségéből feltámadni a FÉNYRE, mint a harmadnapos halott feltámadása!!! Ő pedig azért incarnálódott közénk,
szenvedett, vállalta a rettenetes kereszthalált, hogy te, meg én, a KERESZTSÉG vizében lemosva, megtérve,
bűneinket őszintén megbánva/megvallva, Vele együtt feltámadhassunk. Nos, hát
így kerülnek szintézisbe az egyetlen mondat kétféle halálának idősíkjai….
KÉTFÉLE HALÁL. II. rész.
Pár éve hallottam egy szép, és találó kifejezést; „Hasogatni az Igét.” Emlékszem, akkor rögtön megjelent bennem egy
hasonlat, amely közel hozza ezt a kifejezést.
Amikor egy nagy darab
fát fejszével apróra hasogatunk, akkor alkalmassá válik arra, hogy a kályhában
fényt, és meleget árasszon magából.
Nos, hát akkor kezdjük el hasogatni a Kolosszei levél további, a kétféle halálról szóló üzeneteit, hogy a lelki fény, és Urunk szeretetének melege betöltse a szívünket.
II. 13-14. vers:
„Titeket tehát, akik bűneitek…..következtében halottak voltatok,vele
együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A következményeivel ellenünk szóló
adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította, és a keresztre szegezte.” Az első mondatban ismét a halálról szól
Pál, és ismét egy metaforikus halálról. Arról, ami a legrettenetesebb,
végzetes, és elpusztít a reális halál után is…
In saecula saeculorum…
Ö-RÖK-KÉ!!! Non erit finis. Amibe beleszülettünk, „vétekben fogant anyám,” s
amelyeket magunk lapátoltunk a
saját fejünkre, izzó parázsként. A bűn zsoldja a halál. Realiter, és metaforikusan. A létezés kettészakadt az első lázadás,
az első engedetlenség után, s ebben a fizikai létrendben a bűn, ill. annak
forrása: a diabolosz uralkodik, bitorolja a hatalmat. Igen; a bűn
státuszában, annak minden következménye alatt nyög ez a világ. „Minden egész eltörött.” Kis gimnazista koromban vittek el engem
szüleim a színházba, megnézni Madách Tragédiáját. Akkor még nem tudtam felfogni, hogy az
egymást követő színek tkp. ezt a tényt illusztrálják. De hát nem kell elmennünk a színházba ahhoz, hogy erről a tragédiáról
meggyőződjünk, csak ki kell nyitni a
tv-t, rádiót ahhoz, belenézni a net
híreibe. Már az Ószövetség népe is feljajdult, és folyamatosan könyörgött az Örökkévalóhoz
szabadulásáért, amint erről olvashatunk a Prédikátor, a Példabeszédek
könyvében, és Jeremiásnál, de legfőképpen a Zsoltárok nagy részében, pl. az
50.-ben. Bűnös voltunk: ÁLLAPOT!
Az egyes, konkrét bűneink ennek az állapotnak a talajából egyenes
következményként fakadnak. Erre vagyunk
„bekódolva.” Ami jogosan megillet bennünket, az a reális, és a
metaforikus halál. A totális
elveszettség. Azt mondja Pál apostol ebben a 13. versben: „Halottak
VOLTATOK, vele együtt ÉLETRE keltett.” A bűn állapota az igazi halál drága
barátom! Eszembe jut itt Mécs László
egyik versének mondata, amely a legfrappánsabban fejezi
ki ezt. Párisban járt, s látott egy embert, akit jól ismert. „Egy hulla ment át az izzó Bulváron.” Olyan magabiztosan lépdelhetett, mintha élne…
De addig, amíg tudunk róla, hogy bűnben élünk, tudjuk, hogy
nem született meg a őszinte bánat, a péteri könnyek, a miserere, - addig még
van remény. Vágyunk a VÉGTELEN, a Fény, a békesség után. „Video meliora, PROBOQUE, tamen deteriora sequor.” Igen; látom a jobbat, PRÓBÁLKOZOM IS, mégis a
rosszat követem.” Nincs magunkban erő
felkelni a moslékos vályú mellől… Az igazi tragédia az, ha ebben az elveszett állapotban élő ember
teljes nyugalomban, vidáman tölti napjait, éveit. Vakon…
Ha elfogadjuk, hogy van szabadulás,
van SZABADÍTÓ, s ha ezt az
EGYETLEN SZABADÍTÓT befogadjuk az életünkbe, akkor szól nekünk Pál üzenete; „Halottak VOLTATOK.” Igen, de csak voltunk!!! Mit jelent ez? Képzeljünk el egy totálisan eladósodott
embert, aki milliókkal tartozik, semmi reménye nincs már,
rengeteg hátraléka van a közüzemi
díjakkal is, jönnek az egyre fenyegetőbb felszólító levelek, már-már a
kilakoltatás réme, a hajléktalanság
fenyegeti, nem tud aludni, éjjelente
felriad arra, hogy verejtékezik, a megalázottság mély vermében gyötrődik. S akkor, egy reggelen csöngetnek. Sosem látott idegen áll az ajtaja előtt,
mélyen a szemébe
néz, irgalmas szeretet sugárzik
az arcáról felé, és halkan megszólal:
„Fogadd el barátom ezt a kitöltetlen csekket, ebből MINDENT elrendezhetsz, semmit nem kell
visszaadnod, nem is lennél rá képes. Csak egyet kötök a lelkedre; vigyázz, nehogy
ismét visszakerülj ebbe az
állapotba!” Vajon mit érezne,
szólna/dadogna ez a végveszélyből megmentett,
kiszabadított szerencsétlen? Megtudná
ezt hálálni??? No, hát erről van
itt szó, a 13. versben.
Ahogyan Jézus feltámadt, úgy támad fel a megtért, bűnbánatot tartó, bűneit
megvalló ember. Ennek hátterét, majd a 14. vers
hasogatásakor próbálom
megvilágítani.
KÉTFÉLE HALÁL…
III. rész.
Köszönöm Uram, hogy irgalmadból még ma is hasogathatom drága Igédet.
Pár mondat erejéig
visszatérek a 13. vers utolsó mondatához;
„Megbocsátotta minden bűnünket.” Fel sem tudjuk mérni ennek a
jelentőségét, horderejét, tán azért, mert megszoktuk, természetesnek vesszük.
De ha arra gondolunk, hogy a teremtett
világ szellemi tartományában történt lázadásnak az örök letaszítottság, örök kárhozat lett a
következménye, arra, hogy a „világosság
hordozója=Lucifer” egyetlen
pillanat alatt diabolosszá
pusztult le, akkor
leborulunk az ingyenes, meg nem
érdemelhető irgalom előtt. Igen, mert a
szellemi teremtmények teljes közelségben, áttételek nélkül élhettek Istennel,
és senki sem kísérthette őket; teljes tudatukkal, s gőggel fordultak szembe vele. Vele, Aki a Lét
teljessége, Aki nem lett, hanem
VAN! Aki
önmagában a végtelen Szentség, Omnipotens Deus. Ens purus.
Viszont
az ember alacsonyabb
létrendi fokozatot kapott, nem
ens purus, hanem csak ens compositum=összetett valóság, a szellem, és a test
hordozója. No, és volt,
/VAN!!!!!/ aki kísértse…
Sikerrel. S ebben az
elbukásban tárult fel az Úr
teljessége; az omnipotens Deusból omnipotens
et MISERICORS Deus lett. Irgalmas
szívű, sőt; Jézus Krisztusban: Édesatyánk. A bűn az bűn maradt, s örökös halál a bére az ember esetében is, csak ezt a
ki nem fizethető számlát magára vállalta
a közénk testesült Ige, végtelen szeretetből. Meghalt
-realiter,- hogy nekünk életünk lehessen általa. Őérte, s általa bocsátotta meg minden
bűnünket. De: nem mindenkinek! Csakis azoknak, akik
hisznek benne, mint személyes
Megváltójukban, azoknak, akik VÍZBŐL, és SZENTLÉLEKBŐL újjászülettek. /l: Nikodémus éjjeli látogatását a
Mesternél, vmint a Jákob kútjánál
elhangzottakat arról a vízről,
amelyet csakis Jézustól kaphatnak azok, akik hozzá mennek./ Igen; megbocsátotta övéinek, mert „nincs ítélet azok ellen, akik a Krisztusban
élnek!” A kiválasztottaknak még az
elbukásuk, elhasalásuk is Jézus irányú… „Akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon
szeret.”
Ennek a felfoghatatlan,
irgalmas szeretetnek a következménye a 14. versben lett megüzenve, ekképpen: „A
követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította,
és a KERESZTRE SZEGEZTE.” Az Isten Logosza bűnné lett értem… A gonosztevő én vagyok, de Őt végezték ki
énhelyettem a gonosztevőknek abban a korban kijáró kereszthalállal. No,
ezt szerettem volna érzékeltetni a II. részben leírt mai példázattal, a
kapumnál becsöngető idegennel, aki egy kitöltetlen csekkel elrendezte MINDEN
ADÓSSÁGOMAT.
„IMÁDUNK KRISZTUS, ÉS ÁLDUNK TÉGED, MERT SZENT KERESZTED ÁLTAL MEGVÁLTOTTAD
A VILÁGOT!"
…..és benne, -
engem is…
Barátom! Én annyit „tűnődtem” már ezen a fórumon,
sok-sok mindenen. Kérlek, most te tűnődj
el azok felett, amiket ebben a három
részben rajtam keresztül akar üzenni SZEMÉLYESEN
NEKED Ő, aki teérted is meghalt, s nagyon-nagyon vár…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése