Csatószegi Viktor

           A TUDÁS ILLATA,  -  ÉS ANNAK VONZATA...

Nem a bölcsességről kívánok írni, amely a csakis megkapható kategóriába tartozik, hanem az elsajátítható tudásról, arról, amely megragad a maga egyetemességével, hogy azután annak egy pici szeletében elmélyedhessünk. Ez egy hatalmas folyamat, gyökerei tán az életünk hajnalába ereszkednek.
Az élesen belém rögződött emlékeim szerint, én a Gutenberg  galaxisban születtem. Szüleim mesélték, hogy 3 éves koromban Édesapám dolgozó szobájában   (titokzatos, hatalmas birodalom volt  az  akkor  a számomra,)  ránéztem a falakat beborító valamire, és rámutatva megkérdeztem:  "papa, mi az?"    "Azok könyvek kisfiam, majd ha nagyobb leszel, akkor remélem, szeretni fogod őket."  Bevált a reménye...  Később aztán egyre többször kutakodtam ebben a csodálatos világban, s ő nemcsak engedte ezt, hanem irányította, céltudatos fokozatossággal adta kezembe a könyveit. Ma is   "látom"  azt a szobát,  benne a hatalmas, antik íróasztallal, amelynek a háta mögötti falat, és még az  attól jobbra lévőt is, a mennyezetig beborították a könyvek. Csak éppen annyi hely maradt a könyvszekrény és az erkély ajtaja között, amelyen elfért a kb. másfél méteres ingaóra,  az üveglapja mögött  méltóságteljesen mozgó, arany színű tányérjával, no meg a két, u.csak aranyszínű, láncon függő hengerrel, amelyek mindig egyre lejjebb ereszkedtek, egészen addig, amíg ő egy kulccsal belenyúlt a számlapban lévő lyukba, és felhúzta ezeket a szerkezet tetejéig. Ez egy rítus volt kérem!  No, tehát itt kezdődött,  ebben a szobában lettem beoltva.

Ami roppant fontos: amikor ő, vagy én kinyitottuk ennek a szellemi kastélynak valamelyik üvegajtaját, egy olyan felséges illat áradt felém, amit nem tudok szavakkal leírni. Jóval később neveztem ezt el a "tudás illatának."  Ma reggel kerestem egy adatforrást, kinyitottam az egyik könyvszekrényem ajtaját, és  pontosan ugyanaz az illat bódított el mint akkor, és ott, annak a háznak, abban a szobájában....  Ezután kellett  igen; KELLETT  azonnal leülnöm ide, a sz.gépem elé, megírni a fenti sorokat.

Istenem, e két pont, e két tudásillat/áradat között mennyi kalandban volt, lehetett részem ebben a galaxisban!  Látom magamat, amint létrázok a belvárosi, és budai antikváriumokban, keresve, kutatva a kül. tárgykörbe tartozó kincseket. Már jól ismertek e kincses kamrák gazdái, és többször is felhívtak telefonon, ha olyan könyvekhez jutottak, amelyről feltételezték, hogy érdekel engem.  (..és olykor bizony, a könyvek mögé dugott tilos könyveket   is adtak a kezembe, amikor senki más nem volt az üzletben... Ilyenek voltak pl. Márai Sándor, Mécs László, Tormay Cecil, stb. könyvei, no és azok a filozófiai művek, amelyek nem a marxista agyrém égisze alatt születtek, s  amelyek szerzőinek még a nevét sem volt szabad kimondani...)

Ezen évek alatt,  pedig mindehhez hozzáadatott számomra azon könyvek sokasága, amelyeknek megértéséhez, magamba integrálásához, már nem volt elegendő  az elsajátítható tudás, ezekhez már a  sapientia, a bölcsesség kellett. Az érdemtelenül, s az ingyen megkapható....

Ma reggel, amikor megéreztem azt a felséges illatot, egyetlen pillanat alatt  az  időutazás élményében részesültem. Láttam magamat abban a szobában, s csak épphogy nem mondtam ki;
"mi az?"  

 Éreztem, hogy abban a pillanatban Édesapám mosolyog rám, a kárpiton túlról...
Köszönöm őt, Uram.