Csatószegi Viktor

                                        PÉTER,  ÉS  PÁL   ÜNNEPÉRE.

 

A mai nap Evangéliuma:  Máté 16. fej.

 

Péter vallomása.

¹³Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” ¹⁴Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” ¹⁵Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” ¹⁶Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” ¹⁷Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. ¹⁸Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. ¹⁹Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” ²⁰Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.

 

Ennek a szakasznak minden mondata létfontosságú, érdemes lassan, akár többször is elolvasni. Amikor ez a jelenet történt, Pál még nem lépett színre, de nyugodtan merem állítani, hogy ha ő is ott állt volna, akkor szó szerint megismételte volna Péter vallomását. Ezt bizonyítja élete, levelei, és vértanúsága.  Két hatalmas oszlop Péter és Pál, mindkettőjüket az Úr Lelke töltötte be.

A fenti perikópából  csak egyetlen mondatot ragadok ki, / de azt is átteszem egyes számba, / azt, amelyiken minden lényeges dolog, ill. AZ  EGYETLEN  LÉNYEGES DOLOG,= az örök életed múlik. A teljesség, a célba jutás.

 

                  „HÁT  TE  MIT  MONDASZ,  KI  VAGYOK?”

 

E világ szellemi káoszából annyiféle zavaros válasz fakad, hogy azokat nem is lehet, de nem is érdemes most felsorolni.  (A tanítványok felsoroltak néhányat, azóta bővült a repertoár…)  Péter sem tudta volna kimondani az igazságot, ha azok a szavak nem a Szentlélek indítása alapján születtek volna!  A transcendens lét, az  Isten végtelen szeretetéből eredő megtestesülés, az, hogy Jézus a Krisztus, csakis  a felülről adott megvilágosítás alapján fogadható be.  Ez a hit titka.

Ha te is ki tudod mondani Péter vallomását, akkor  belépőd van a  virtuális hagyma 3. rétegére. Ha ezt Péterhez, és Pálhoz hasonlóan megvallod, és megéled, akkor már ott is élsz…

 

                 

 

 

Csatószegi Viktor

 

MILIŐ, AVAGY: A TÁRGYAINK SZEMÉLYESSÉGE.




Ebben a borzasztó kánikulában, jóval éjfél után felállok az íróasztalom mellől, és sétálok körbe-körbe a szobákban. Csak az olvasólámpa ég a fotel mellett. Aztán egyszercsak elkezdem tudatosan figyelni az engem hosszú évek óta körbevevő tárgyakat; a bútorokat képeket, a könyvtár szekrényeimet, a falidíszeket, stb. Több antik bútor még a drága Szüleimé volt, tehát  "ők" a gyermekkoromról mesélnek nekem. Amolyan Ingmar Bergmann filmek reminiscenciája önti el a szívemet, különösen a "Nap vége" c. csodálatos, mélylélektani alkotására gondolok. Az egyik kis barokk asztalka,  mint egy Mozart szonáta menüett-tétele,      finoman cizellált négy lába szinte muzsikál, s nagyszüleim emlékét sugározza felém. (Több éve annak, hogy amikor egy műbútor asztalost bíztam meg a kisebb hibák kijavításával, és felfényezésével, ő szinte beleszeretett ebbe az asztalkába, és hatalmas összeget ígért érte, de én mosolyogva csak annyit válaszoltam neki, hogy vannak forintra átválthatatlan, lelki vonatkozású tárgyak...) Az egyik polcon egy plüs kenguru csücsül, erszényében a kis kenguru kölykével. "Ők" egy nagyon kedves emléket idéznek fel. Egy kis tehénkolomp fali dísz  "svisse" feliratával és a svájci piros keresztjével azt a hatalmas élmény-sorozatot jeleníti meg, amit Bern, Zürich, Luzern, Genf, Wädensvill, Bázel, és Interlaken, ill. az innen hegyi vasúton elérhető Jung Frau hegység jelentett számomra.

   Tárgyaink...  Egy-egy darab belőlünk, ezek nélkül a lakás nem otthon, csak szálláshely, menedék a hideg, vagy a tűző nap ellen. ( Ezért nem tudtam SOHA  jól érezni magam a sok ország sok, akár szuper-elegáns hoteljeiben sem, mert bár minden szükséges dolog megvolt bennük, de ezek közül egyikhez sem fűzött személyes kötődés. Idegen voltam,  - idegen térben.)  Vizsgálom most magam; nincs-e bennem értékrendi ütközés? Mert egyrészt vallom, hogy a szellemi értékek, a transcendens valóság messze felülmúl minden tárgyi mikró-világot, másrészt,   e tárgyak valahogy horgonyai, nyugvópontjai létünk szélingatta mindennapjainak. Ezek közé térünk vissza, valahányszor kisebb/nagyobb  útjaink befejeződnek. Belépek az előszoba ajtaján, és belélegzem az ismerős illatot, s  "köszöntenek" tárgyaim, emlékeim. ITTHON VAGYOK...  Igen, már Tamási Áron is megírta, hogy "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."  (Ezzel csak részben értek egyet, mert hitem szerint ennél sokkal több, sokkal magasabb rendű értelme is van létünknek, és ittlétünknek.)
  Az emberek elmennek, elhagyhatnak,  ( de sok színpadi dráma, de sok regény, szól erről, de sok a híradás a prózai valóságról,...)   de ezek a tárgyak itt maradnak velem, amíg csak élek. Más íze van annak a húslevesnek, amelyet drága Édesanyám már igencsak megkopott, de nekem a legszebb merőkanalával merítek a tányéromba. Azzal, amellyel kicsi koromban ő mérte nekem... Mindegyiken ott van a kezünk nyoma, rajtuk van minden eddigi tekintetünk, éveink történéseit őrzik hallgatagon. Csendesen, magukba integrálva hordják életünket, múltunkat/jelenünket, majd ha mi nem leszünk már itt, a térben, s időben, mesélnek az utánunk következőknek. Ha nézzük őket, és nem csupán a testi, hanem a lelki szemeinkkel is, akkor: tükörbe nézünk. Igen, mert csakis azok a tárgyak vesznek körül, amelyeket mi választottunk ki a létező tárgyak millióiból, mi fogadtuk be azokat csendes kísérő társainkként. Éppen ezért valamiképpen  "ők" a mi  emanációink.  (Egykori szeretve tisztelt professzorom, akinek áldom emlékét,    így jellemzett engem egyik órája közben;  "A Viktor egy homo esztétikusz." Erre ma is büszke vagyok.)  Igen, legyen akár kevesebb tárgyunk az otthonunkban, de azok  SOHA  ne legyenek giccsek, olcsó, vásári tárgyak!  Szívesen adnám kezébe sokaknak Sík Sándor Esztétika c. könyvét!

  Úgy nyúljunk hozzájuk, s úgy tegyük le őket, hogy a kezünk, és a szellemünk (pneuma) nyoma rajtuk maradjon. A létezés Pantheonjába kell helyeznünk őket, mert a mindennapi, minden percnyi környezetünk! Mindent elmondanak rólunk a belépőknek; viszonyunkról a teremtett világhoz, s - önmagunkhoz.
 
 Szintézis: Igen, első a HIT, a transcendens valóság, a filozófia, a zene, az irodalom, de: lehet, sőt, kell szeretnünk kísérő társainkat, a tárgyakat, mert hiszen a tér, és az idő dimenzióiban élünk.


  Nos, ezek a gondolatok keringtek bennem ezen a forró júniusi éjjelen, s most befejeztem peripatetikus meditációmat, hogy leülvén a számítógépem elé,megörökítsem ezeket. -  (Tán valaki ráakad ezen a fórumon, és tovább gondolja.)

Csatószegi Viktor

Igen, Atyám, így tetszett ez
 neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki
 más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a
 Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak
 vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!    ( Máté Ev. 11.)

 

                        JÉZUS  LEGSZENTEBB  SZÍVÉNEK  ÜNNEPÉRE.

 

Akik alkalmanként erre a fórumra kattintanak, ismerik az én soha el nem titkolt látásomat a népi vallásossággal kapcsolatban. Ez a mai főünnepünk azonban mégcsak távolról sem érinti ezt a fogalomkört, hiszen egyenesen levezethető a Szentírásból, és az Egyház kegyelemtanából! Nem is szólva arról, hogy a hívő ember személyes megismerésén alapul, amely megismerés egyrészt intellektuális/racionális, másrészt pedig a szív legbelső rejtekének mélyén történik. Emberi szív, és Jézus Krisztus isteni szíve… Persze; ennek a dekódolásához elmélkedve, átimádkozva szükséges elolvasni a fenti  szakaszt  Máté 11. fejezetéből. „…nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és AKINEK A FIÚ KI AKARJA NYILATKOZTATNI.”  A-ki-nek…  Nos, itt van a punctum saliens. Igen, mert ez az ismeret az egyetlen, a valódi ismeret! Az, amelyik nem a pengeéles filozófiai stúdiumokkal/distinctiókkal, de még a dogmatika von. partikulumaival sem sajátítható el, hanem kizárólag ez a feltétele; „ Akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”

Ha valakinek megadatik, hogy lélekben ott állhat a golgotai kereszt alatt, és szemlélődve teszi ezt, akkor  ráérez a megváltás alapjára; a végtelen szeretetre. Erről tanúskodik, ezt  teszi fizikailag is láthatóvá  az a lándzsával átszúrt SZÍV… Ez a bibliai alapja a mi Szent Szív tiszteletünknek, s ez felül ír minden más ismeretet, drága barátom!  Szt. Ferenc ezt a szívet szemlélve jutott el Krisztus látására, és kapta meg a stigmákat. Ettől a pillanattól kezdve lett az egész élete Istent dicsőítő himnusz.  Aquinói Szt. Tamást sokan csak az értelem jelképének tekintik, hiszen a Summa Theologiae  c. főműve valóban az emberi szellem csúcsa, és a teológia lényegi foglalata. De tessék csak elolvasni több csodálatos költeményét, pl. a Pange lingua gloriosi kezdetűt! Lángol!!!

Számomra a mai nap revelációja: az Egyház hite, és az én személyes hitem totálisan eggyé válik, nekem  is  FŐ-ÜNNEPPÉ  LETT. 

Szív, és értelem…  Ma a szív isteni dobbanása áll figyelmünk centrumában, amely szívből kiömlő vér egyetlen cseppje elégséges a te, és az én örök életünknek megszerzéséhez. De csakis akkor, ha hittel odahajtjuk fejünket a kereszt alá, és  rá- könyörögjük azt a vércseppet…

Ide kívánkozik még egy gyönyörű részlet a Jelenések Könyvéből, a 7. fej.ből:

 

 

„Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? ……Ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat  FEHÉRRE MOSTÁK A  BÁRÁNY VÉRÉBEN.”

Erről van hát szó, a ruhánk pontosan olyan rongyos és koszos, mint a tékozló fiúé volt. Sikálhatjuk, áztathatjuk Bioponban, beadhatjuk a Patyolatba, az bizony csak tüneti kezelés marad.  Isten tudta/tudja, hogy kizárólag a megváltás tettének, az ekkor értünk kiontott vérének a sátánt megtörő hatalma az egyedüli megoldás. Az a Jézus Szívéből kiontott drága vér…

Tudom; ez a mai nap a megváltásnak, a szabadításnak szent ünnepe, az a nap, amikor a hívők közössége      nagycsütürtök, nagypéntek, húsvét hajnala, Szentháromság vasárnapja, és Úrnapja után,   mégegyszer visszatekint  a golgotai kereszten függő Isten Fiának Szívéből értünk kiontott vérére.

Bizony; tiszta Evangélium ez, integráns része a teljes hittartalomnak.  Éppen ezért őszinte vágyam, hogy  az  EGÉSZET SZEMLÉLVE,  EGYBELÁTVA,  az egyetemes kereszténységnek is közös ünnepe legyen.

 

 

 

Csatószegi Viktor                                                           TŰNŐDÉS A SZAVAINK MÉLTÓSÁGÁRÓL.           A mindennapok sűrűjében rá sem figyelünk szavainkra, a szavakra, amelyek körülvesznek minket, és bizony, a szavak legtöbbször hangzavarrá válnak. Ömlenek az írott, és az elektronikus médiából, zsonganak a járműveken, az utcán, - mindenütt. Pedig a szó; kincs, méltóság, felelősség!  A teremtett világban egyedül az embernek vannak értelmes, logikus, rendszerezett, szabályokba foglalt szavai, amelyekkel képes megosztani az énjét kifejező gondolatait. Az állatok is kommunikálnak, azonban ezek csupán hangjelzések, és az ön, vmint a fajfenntartással kapcsolatosak, szellemi tartalmat nem hordoznak, és pl. absztrahált dimenziót soha nem képesek hordozni. Írtam már arról, de fontossága  miatt  itt  is megismétlem; a szavaink is töredékesek, és nem képesek a bennünk lévő mélyebb tartalmakat, meglátásainkat és érzelmeinket teljességgel átadni mások felé. Ezért születtek meg   - egyedül az embernél!  -   a művészetek, a képzőművészetek, a líra,  amely bár szavakból áll, de a sorok között  és felett, annak dallamiságában rejlik a többlet, és legfőképpen: a ZENE... Igen, mert ősi, s alapvető vágyunk: kimondani önmagunkat, mégpedig minél teljesebben. Éppen ezért roppant nagy felelősségünk van a szavainkat illetően,  mert  ezekkel lehet építeni, világítani, tudást és tapasztalatokat megosztani, kifejezni szeretetünket, és; hozzásegíteni másokat az Örök SZÓ megismeréséhez. De lehet rombolni, megbotránkoztatni, lelket pusztítani, másokat lenullázni szavainkkal. A nyelvünkkel hatásosabban lehet gyilkolni,    - pletyka, rágalmazás, vitriolos gúnyolódás, stb, -     mint egy gépfegyverrel... Vajon tudjuk-e  egy pillanattal előbb átgondolni kimondásuk előtt a szavainkat? Még a harag, s az indulat hevében is???  S vajon képesek vagyunk-e finom, lelki antennával érzékelni, hogy egy másik ember szeretne  OTT, ÉS  AKKOR szólni hozzánk, szeretne  velünk bizalommal megosztani örömet, terhet, útkeresési nehézséget? Tudok-e meghallgató ember lenni, csendben maradva, csakis a másikra figyelve? Akkor is, ha éppen fáradt vagyok, vagy sietnem kéne a dolgaim felé? Vagyis: fontosak-e nekem a  mások szavai? Ilyenkor csak ott vagyok, vagy JELEN VAGYOK? -  Tudok-e csendesen, diszkréten beszélni, különösen ismeretlenek között, pl. utazásaimkor, nem ráerőltetve másokra a számukra indifferens gondolataimat, hangomat? (Ordítva telefonálás a buszon…)     Végül pár mondat a  "néma ördög" -ről...  A magunkba fojtott szavainkról. Istenem, az emberi kapcsolatok összes korrelációiból    - család, szerelem, barátság, szomszédság, kollégák, stb.-  oldalakon keresztül tudnék példákat felsorolni, amelyek azt bizonyítják, hogy a ki nem mondott szavak törést, sok esetben végleges szakadást okoznak.  Amikor  megrendül a  bizalom, megkopik  a  szeretet, vagy valamilyen félreértés történt,  amikor  mások,  sokszor felelőtlen, rosszindulatú emberek hihetőnek tűnő szavai mérgező nyílként fúródnak az egyik fél szívébe/agyába, s egyszercsak megtörik benne egy húr, egy lélekszál a másik felé, de: nem szól, összeszorítja a száját, s hagyja, hogy ez a méreg behatoljon a legeslegbelsejébe, összezúzza a másik felé eddig érzett szeretetét, becsülését, a róla addig kialakított képet... Képtelen kimondani egy SZÓT; gyere, üljünk le,  baj van most bennem, te mit tudsz erről mondani nekem? Inkább ad hitelt a mérgezett, a gyilkos szónak, mint egy igazi, őszinte párbeszédnek. Hidd el barátom, soha, semmivel nem pótolható a mély, igazi párbeszéd! Ennek hiányában győz a gonosz,  (aki ontológiai valóság!)  és elvégzi a pusztítást, a rombolást, az emberi kapcsolatok szétzúzását. A konok hallgatás mögött vagy hatalmas butaság, vagy gőg van. Hány esetben csak 1 szó kéne, egy dialógusra való meghívás, egy lélek-gesztus, és ezt követően megtörténne a meg nem tervezhető CSODA, a sebek, sérelmek begyógyulása, és a teljes élet tovább folytatása... Ennek hiányát minden érvelésnél jobban bizonyítják az élet országútjának szélére sodródott, sérült ember-roncsok.    Igen, a logosz, a  vox humana... Hatalmas kincs, hatalmas felelősség. A kozmosz, és minden emberi létező Ura is szavakkal jelentette ki Önmagát, és szavakkal fejezte ki akaratát, törvényeit, és az örök Igében  (Logoszként) testesült ebbe a világba. Fordítva is: szavainkkal fordulunk Őfelé, kérve, hálát adva, dicsőítve...  A szó apoteózisa,  amikor megismétlik az isteni Szót a kenyér és a bor felett, és Ő erre a Tőle kapott SZÓRA valóságosan jelenvaló lesz...    Érezzük át a szó méltóságát, a vele járó felelősséget, és szólaljunk meg, ha ez olaj a sebekre, és tudjunk hallgatni, ha  a szó csak üres fecsegés lenne.

  Egyszer talán írok majd a metakommunikációról is, mint a spiritualitás csodájáról.

                                           GUTENBERG.

 

Tán  alig  van olyan hely  ezen  a  Terra  bolygón, ahol nem lehet felkapcsolódni a világhálóra.  Valóban része lett az életünknek, és  annyira  szükséges, hogy  ma  már  az otthonok nagy részében jelen van.  Ismereteket közlő  anyagát       - gyakorlati, és tudományos téren, -     nagy  elismeréssel  szemlélem.  Ámde;  abban  teljesen  biztos vagyok, hogy mindezek ellenére  SOHA nem lesz képes  pótolni, kiszorítani  a Gutenberg-galaxis  csodálatos világát, különösen nem, a szellemi világ  iránt receptív  gondolkodókat!  Kézbe venni egy  könyvet, nyitottan föléje hajolni, majdhogy  szakrális cselekvés…

Mindezek akkor erősödtek meg bennem,  amikor  a közeli napokban elidőzve szemlélgettem a Ferenciek-terén megrendezett, immár nagy  hagyománnyal bíró  Szt. István napi könyvhét sátraiban  elém táruló  sok ezer könyvet, több egyházi kiadó kínálatait.  Az ott  gomolygó  rengeteg  embertől  alig  tudtam némelyik  sátrat megközelíteni, de ez nem bosszúságot, hanem örömet okozott, és megerősítette fenti állításomat.  Napfényes időben,  a  napi, szürke próza fölé emelkedő embereknek fény felé forduló arcait  is néztem, ami reményt öntött belém, az elmúlt  hetek silány, alulmúlhatatlan történései után…

Mindeközben  azon  is  töprengtem, vajon lehet-e még a teológiai,  és a lelkiségi  irodalom  végsőkig  kimerített,  kicsiszolt, és  ezerféleképpen megfogalmazott   publikációi után, bármiféle újdonságot megírni?  Olyat, ami nem egy már előzőleg  megfogalmazott gondolatnak  az  új  csomagolása, hanem eredeti, és  valós  lelki  haszonnal jár?  Erre  nincs válaszom, de azt  tudom; a Lélek ott fú, ahol  akar…  No; és egy  újszülöttnek minden új. Annyi sok és sivár  évtized után pedig rengeteg az újszülött…

Jó volt ott lenni, nézelődni,  figyelni,  gazdagodni,  és  utána belépni abba az ősi  templomba, mindezekért    - is -    hálát  adni.                                                                                                                                                                                                                          

Csatószegi  Viktor

                                                          ÁTRENDEZŐDÉS.

                                         (Gondolataim a mai  népvándorlásról.)

 

A jeleket figyelve, egyre jobban az  az érzésem, hogy akik  kb. 20 év múlva kezdenek el földrajzot tanulni az ált. iskolákban,  ((ha ugyan lesznek még iskolák és tanulók,...)) nyugodtan a kukába dobhatják apáik térképeit, és tankönyveit, mert ezek a térképek, s azok a kontinensek, s a bennük foglalt országok vagy eltűnnek, vagy más név lesz feltűntetve a régiek helyén. Százmilliók cserélik fel ősi otthonaikat vagy önként, vagy erre kényszerítve. Kultúrák, etnikumok keveredése már folyamatban van, de ez még nem a végkifejlet, csupán a prológus...  A görög-latin kultúra beton szilárdságú talapzatára épült európai kontinens alatt, én már hallani vélem egy tektonikus rengés kezdődő morajlását. Horatius komolyan  hitte  amit  leírt;  "Exegi monumentum aere perrennius." Nos, ha ma visszatérne Európába, sűrű könnyekre fakadna, látván, hogy  nem csak az ő művei váltak egy törpe minoritás kincsévé, hanem szinte minden klasszikusé, akik  előtte, s utána alkottak.  Elájulna a tömeg etetés silány fércműveinek;  „Jamie kajái,”   „Lola,”  „ Való világ,”  a kérész életű celebek, fotó modellek, amerikai horror/triller áradatok mocskos, sekélyes  mivoltuk  láttán.  Az említett  törpe minoritáshoz tartozók, szerencséjükre csak a címüket ismerik a fentieknek, amikor esténként kijelölik a tv műsorból a másnap felveendőket, s mintegy aranymosók a vízparton, megpróbálnak  rátalálni egy-egy valódi értékre. ( 0, 5%...)

 

Az a biztos tudat éltet, hogy a  kereszténység  hagymájának   /l: "Hagyma." c. 3 részes írásomat,/  legbelső rétege, az a bizonyos harmadik, nincs lényegileg hozzákötve egyetlen kultúrához, kontinenshez, s filozófiai  irányzathoz sem!  Igen, mert ezeken jóval túlról  érkezett , és a lényegi tartalma/üzenete  átível minden létezőt, mindent, ami efemer.  Merthogy  ÖRÖK.  "Az ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak."

 

Látom, hogy  Splenger  jóslatának  jelei már a horizonton állnak. Csupán két  szóval  bővíteném;  "és Kelet"  alkonya...  Mezopotámia... Bizánc....  Szíria, stbbi.  Sok ezer év,  de  "Néked Uram ezer év annyi, mint egy nap..."  A Te ujjad írja  a teremtett  világ történelmét.

 

Szinte  naponta  kapok  híreket az Iszlám Állam gaztetteiről, arról, hogy naponta százával gyilkolnak meg hitvalló keresztényeket.  Néró, és Diocletianus  pirulva kullognának odébb, látván, hogy mindaz, amit ők műveltek, csupán egy kültelki bérház udvarának csetepatéja ahhoz képest, ami pár éve folyik keleten.  A virtuális hagyma 3. rétegén élők viszont ismerik, és hiszik, hogy  "A vértanúk vére, Isten magvetése."   Ha lenne rá módom, üzenném a gyilkosoknak, hogy hiába tombolnak, hiába erőlködnek, az élő Isten Evangéliumának  szent  gyülekezetét   SOHA  nem tudjátok  kiirtani!!!  Próbálkoztak ezzel a Szanhedrin  vénei, a Jézus korabeli, és utáni hatalmas császárok,       - egy nagy ugrással tekintve előre,-         a francia forradalom,  Sztálin és Hitler, és az  uralmuk alá hajtott  kis országok véreskezű diktátorai, és mindegyiket  túlélte  Krisztus  Baszileiája.  Próbálkoztak szellemi szinten az első századok eretnekségei, a felvilágosodás filozófusai, a Jakobinusok, a racionalizmus, a különféle ateisztikus  irányzatok,  a történelmi és a dialektikus  materializmus, ------hiába.  A liberalizmusnak  sem fog  sikerülni, és nektek sem, brutális fenevadak!!!  Igen, mert :  "A POKOL KAPUI  SEM VESZNEK ERŐT RAJTA!"

 

De mivelhogy én nem tudok ezeknek üzenni, és te sem tudsz barátom, és mivelhogy odamenni  sem tudunk segíteni a testvéreinknek, s erőt önteni beléjük, ezért kérve-kérlek, hogy térdre borulva könyörögjünk együtt értük a mindenható, és irgalmas Úrhoz.

No, és ha  a hagyma harmadik rétegéhez tartozunk, akkor  MÉGHA  SZÖRNYEN  NEHÉZ  IS, MÉGHA   A LEFEJEZÉSEKET  MUTATÓ  VIDEÓK HATÁSA  ALATT  IS  ÁLLUNK,  AKKOR  IS IMÁDKOZZUNK AZ ELVAKULT  FANATIKUSOK  MEGTÉRÉSÉÉRT!

 

Rengeteg  múlandó  megsemmisül,  és  egy új világ van készülőben.  Európa kereszténységének/hagymájának első két rétege    - kultúrája, külsődleges vallásossága -  megfáradt, kiüresedett, a régi tömlőbe már nem lehet az  új  bort  betölteni.

  DE:  "Íme, eljövök..."  ( Jel. Könyve.)    Ámen.

Csatószegi Viktor

 

 

                                           KÉTFÉLE  LOGIKA…

„ Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. ¹⁰Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”  ( 2 Kor. 12, 9-10.)

 

A  fenti szakasz ma került elém, a Zsolozsma Reggeli  dicséretének  „RÖVID  OLVASMÁNYÁBAN.”  Tudjuk; az apostol kis növésű, vékonyka, testileg  gyenge felépítésű volt,  Isten mégis ezt a gyenge embert választotta ki hatalmas feladatokra, arra, hogy szinte az egész, akkor ismert világra elvigye az Örömhírt a pogányoknak. Az  Apostolok Cselekedeteiben  olvashatjuk, mennyi mindenen kellett keresztül mennie, micsoda fizikai, és lelki préseknek volt kitéve, azt, hogy hányszor törtek az életére. Mindehhez nem lett volna ereje e fent jellemzett Pálnak, ő  attól  a Valakitől kapta, aki előzőleg azt ígérte neki;  „Elég neked az én kegyelmem!” Nos, azért tudta leírni azt a képtelenséget, hogy dicsekszik az erőtlenségeivel, mert  MEGTAPASZTALTA  életében  Jézus Krisztus hatalmas erejét!  Ez  a logika egyik oldala.

De ebben a világban azt látjuk, hogy az erő:  a sportban, a nehéz munkában megedzett testben él, és ezek az edzett emberek  rendkívül magabiztosak, magukat minden helyzetet uralni képeseknek tudják. Aztán, a gazdag,  jómódú  embernek nincs senkire szüksége, sem Istenre, sem a másik emberre, ő képes a saját vagyonából, pénzéből mindent megoldani, és olyan összeköttetéseket szerezni, amelyek révén az  összes célját elérheti. (Neki annyi az  „összes,” mint a virtuális hagyma 3. rétegén élőknek a nagyon kevés…)

Tovább olvasva, még élesebbé válik a kontraszt a világ,  és  az Isten kiválasztottainak logikája között.    „Örömöm telik az erőtlenségben,  bántalmazásokban,  nyomorúságokban,” ?  Ezekben van öröm?  Mazohista  ez  a Pál?  Ismét a kétféle logika… Nézz csak körül barátom, minek is örülnek az emberek?  A jól felépített testi erőnek, egészségnek, magas jövedelemnek,  elismeréseknek,  az előre neki köszönőknek, és főhelyeknek minden asztalnál, minden  dísz-előadáson, rendezvényeken. Örülnek  az élvezeteknek, amelyekhez az előbb felsoroltak által jutnak hozzá. Ne érts félre, dehogyis akarok én a normál, polgári élet tisztes körülményei ellen szólni, eszem ágában sincs a sportolás  szükségességét  kétségbe vonni, hiszen testünk a Szentlélek temploma, és a templomot gondozni kell…  Csakhogy: mindezeket  vajon abszolút célnak tekintjük-e, vagy csupán, eszköznek? Itt, és ebben van a választóvonal a kétféle logika között!

S abban is különbség van, hogy ha az Úr elkezdi kimunkálni bennünk az Ő arcképét, ha kezébe veszi a szobrász követ faragó, fájdalmas szerszámait, akkor, bizony sok minden elveszni látszik, amik  természetességgel  tartoztak a mindennapi életünkhöz. Lehet, hogy mi  is  Patmosz  szigetére  leszünk száműzve, de lehetne Robinson szigetének is nevezni.  Jöhetnek betegségek, hatalmas gondok, súlyos megpróbáltatások, kiszolgáltatottságok,  megalázó  szituációk, mégpedig sorozatban.  Ilyenkor mutat be  Isten   - önmagunknak…  De egyben: megtisztít, mintegy  „tűz által.”  Megvilágítja ennek a  világnak  ELMÚLÓ  értékeit. Igen; vannak értékei!!!   DE;  EL-MÚL-NAK!  Pál apostol pedig olyan látást kapott, akkora  kegyelmi  fényt, hogy  „mindent kárnak, és szemétnek”  tekintett Jézusáért.  Szinte  elégett  Krisztus  szeretetében, az Ő  országának  hirdetésében.

A  hit  kegyelmében  részesülő  ember számára tehát az erőtlenségek, nyomorúságok, szorongattatások, soha nem  válhatnak  lelki összeomlássá, végső  kétségbeeséssé.  Nem, mert biztos abban, amiben  Szt. Pál, majd  Tóth Árpád, amikor megírta csodálatos versét; az  „Isten oltókése.”  címűt. 

Kétféle  logika,  a redőny két oldala…

Mondd  velem  együtt ezt a belőlem felfakadt imát, amely hegyi forrásként fakadt fel, amikor elolvastam a reggeli dicséret  illogikus logikáját…

Áldalak  téged  Jézusom  MINDENÉRT!   Mindenért, már előre,  mert  tudom,  hogy öröktől fogva, még anyám méhe előtt ismertél, és  szeretsz,  körülveszel minden oldalról, és felettem tartod a kezed.  Az értem is  átszegezett  kezeidet. Köszönöm, hogy folyamatosan  lehántod rólam az e világ logikáját, és  beöltöztetsz  az új ember  tiszta  ruhájába. Ámen.

 

 

Csatószegi Viktor

 

 

                                            VALÓBAN MINDENT?

 

²⁸Ekkor Péter megszólalt: „Nézd, mi MINDENT elhagytunk, és követtünk téged.” ²⁹Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, ³⁰százannyit kap, most ezen a világon,  az eljövendő világban pedig örök életet.  (Mk. 10, 28-30.)

 

 

Amikor Jézus a Galileai tó partján megszólította Pétert és testvérét Andrást, majd odébb menve, Jakabot, és Jánost, nem ígért nekik az égvilágon semmit, csak annyit, hogy  „gyertek, kövessetek, és én emberek halászává teszlek benneteket.”  (Mt. 4, 18-22.)  Gondolom,  ezek a derék halászok nem is sejtették, hogy mire vállalkoztak, mire mondtak igent, fogalmuk sem lehetett arról, hogy a biztos megélhetést nyújtó, békés otthonukat elhagyva, folyamatos vándorlás, olykor éhség és szomjúság, majd üldöztetés, és vértanúság vár rájuk. Az a vándor prédikátor rájuk tekintett, elhívta őket, és ebben a tekintetben akkora erő rejlett, hogy egyetlen pillanat alatt otthagytak MINDENT, semmit nem mérlegeltek, hanem azonnal követték. Az évek alatt részesei lehettek az igehirdetések, csodálatos gyógyítások, a természet erői felett való hatalom élményeinek, de a Mesterüket ért gonosz támadásoknak, s üldöztetéseknek is.

Tudod, úgy van az barátom, hogy minden kezdeti lelkesedést, követnek megfáradt, megszürkült, elnehezedett időszakok, ezt nevezik a lélek éjszakájának. Így volt ez abban az időben, és így van ez ma is. Ilyen az ember, akinek kell a megalázódás, a  „lepukkanás,”  hogy  rálásson; minden szárnyalás, napfényes  ragyogás felülről való, csak azok a megfáradások, megbotlások, lerogyások az ő sajátjai…

Péter, és a többi tanítvány  most     - ebben a fenti ev. szakaszban, -    éppen ilyen lepukkant, beszűkült horizontú, instabil állapotban voltak. Tanakodtak egymás között,  vajon  jól tették-e azon a napon, ott, a megszokott, békés otthonuk közelében, hogy minden megfontolás nélkül, a szükséges biztosítékok felőli érdeklődés nélkül, azonnal nyomába eredtek Jézusnak? Tán kicsit szégyellték is magukat  eme hebehurgyaságuk miatt…  Nos, hát ebben a lelkiállapotban léptek oda a Mesterhez, és tették fel neki a klasszikussá vált kérdést, ill. nem kifejezetten kérdést, hanem finom utalást a járandóságukra… „Nézd, mi MINDENT elhagytunk, és követtünk téged.”  Implicite: „Sok idő eltelt azóta,  most már eljött annak az ideje, hogy a jutalomról is beszéljünk.”  Jézus bölcs válaszából a benne működő Szentlélek hatalmas távlata sugárzik. Ő nem egy felek közötti szerződés egyik pólusa, ezért nem is ad nekik személyre szóló ígéretet, hanem általános érvényű tételt fogalmaz meg. Aki értem……. /l: fent, az ev. szakaszt,/  itt százannyit, azután örök életet kap. Az elhagyandók tételes felsorolása mögött,  egyetlen  szót kell kihallanunk;  „MINDENT.”   Tovább mélyítve a kijelentést: Jézus elé senkit, és semmit nem szabad helyezni! Erre éreztek rá az első századok remetéi, később pedig a gyors egymásután alakult szerzetesrendek a mai napig. Ezt élték meg 2000 év alatt a hitvallók, és a szent vértanúk is. Erre külön elhívás/hivatás kell, a világban élőknek szükségesek a közeli emberi kapcsolatok, és sokféle tárgyi eszközre is rá vannak utalva, de itt is érvényes a jézusi sorrend, mindezek csakis Isten után élhetnek a szívükben, és nem tekinthetők végcélnak, nem szabad hozzájuk tapadni. Nem lehet prioritást adni a múlandónak, az örökkévalóval szemben. Ezt megértették az apostolok, akik hűségesen kitartottak Mesterük mellett a 3 év alatt, és minden emberi gyengeségük ellenére követték Őt.  Pünkösd után pedig az őket betöltő Szentlélek erejével hatalmas lelkesedéssel hirdették az Evangéliumot, majd vállalták a vértanúhalált is. ( Kivétel ez alól Szt. János volt, de neki gondoskodnia kellett Máriáról, majd később vállalnia kellett a száműzetést is Patmosz  szigetére, és  rá várt a csodálatos IV. Evangélium, a Jelenések könyve, valamint három levelének megírása is.)

Körültekintve az európai kereszténység jelen állapotán, látva alapvető fenyegetettségét, és az öt kontinens gyors ütemben történő átrendeződési folyamatát, egy ránk törni készülő, tőlünk minden tekintetben idegen kultúra, és idegen emberi vallás fenyegető áradatát, azt kell sajnos megállapítanom, hogy rettenetes betegségben szenvedünk:

NEM MONDANÁNK IGAZAT, HA PÉTERREL, ÉS A TÖBBI APOSTOLLAL EGYÜTT KIMONDANÁNK; „MI  MINDENT ELHAGYTUNK,  ÉS  KÖVETTÜNK  TÉGED.”

 

Vonatkozik ez egyházi, és az egyes emberi személyek szintjére lebontva, egyaránt. Ki kell mondani, bármilyen keserves is, hogy nyugat, és észak-Európa már lelkileg nagyrészt halott…  (Ez a diagnózis nem tőlem való, erről nyíltan ír a média, és erről publikálnak tanulmányokat felelős egyházi személyek is.)

Gyökeres, megújulás, újjászületés kell, mert „ítélet van e világ felett.”  Pár nap múlva Pünkösd lesz, a Szent Láng eljövetelének ünnepe. Sok-sok  kisközösség  jön össze virrasztásra, kitárt karokkal való együtt könyörgésre, a vigília éjjelén. Tudják; itt már kevés az emberi erő, csakis a Szentlélek tehet csodát, úgy a misztikus Krisztus testben, mint az egyes ember szívében. Készüljünk hát fel erre az ünnepre, és leborulva könyörögjünk a megbocsátásért, a teljes megújulásért!

De főleg: döntsünk!!!  „Uram, segíts kegyelmeddel, hogy érted MINDENT  képesek legyünk elhagyni, hátrébb sorolni, s ebben a mindenben elsősorban önmagunkat.”

Merthogy a kereszténység nem külsőséges vallási szokások múzeumi gyűjteménye…