GUTENBERG.

 

Tán  alig  van olyan hely  ezen  a  Terra  bolygón, ahol nem lehet felkapcsolódni a világhálóra.  Valóban része lett az életünknek, és  annyira  szükséges, hogy  ma  már  az otthonok nagy részében jelen van.  Ismereteket közlő  anyagát       - gyakorlati, és tudományos téren, -     nagy  elismeréssel  szemlélem.  Ámde;  abban  teljesen  biztos vagyok, hogy mindezek ellenére  SOHA nem lesz képes  pótolni, kiszorítani  a Gutenberg-galaxis  csodálatos világát, különösen nem, a szellemi világ  iránt receptív  gondolkodókat!  Kézbe venni egy  könyvet, nyitottan föléje hajolni, majdhogy  szakrális cselekvés…

Mindezek akkor erősödtek meg bennem,  amikor  a közeli napokban elidőzve szemlélgettem a Ferenciek-terén megrendezett, immár nagy  hagyománnyal bíró  Szt. István napi könyvhét sátraiban  elém táruló  sok ezer könyvet, több egyházi kiadó kínálatait.  Az ott  gomolygó  rengeteg  embertől  alig  tudtam némelyik  sátrat megközelíteni, de ez nem bosszúságot, hanem örömet okozott, és megerősítette fenti állításomat.  Napfényes időben,  a  napi, szürke próza fölé emelkedő embereknek fény felé forduló arcait  is néztem, ami reményt öntött belém, az elmúlt  hetek silány, alulmúlhatatlan történései után…

Mindeközben  azon  is  töprengtem, vajon lehet-e még a teológiai,  és a lelkiségi  irodalom  végsőkig  kimerített,  kicsiszolt, és  ezerféleképpen megfogalmazott   publikációi után, bármiféle újdonságot megírni?  Olyat, ami nem egy már előzőleg  megfogalmazott gondolatnak  az  új  csomagolása, hanem eredeti, és  valós  lelki  haszonnal jár?  Erre  nincs válaszom, de azt  tudom; a Lélek ott fú, ahol  akar…  No; és egy  újszülöttnek minden új. Annyi sok és sivár  évtized után pedig rengeteg az újszülött…

Jó volt ott lenni, nézelődni,  figyelni,  gazdagodni,  és  utána belépni abba az ősi  templomba, mindezekért    - is -    hálát  adni.