Csatószegi Viktor

 

MILIŐ, AVAGY: A TÁRGYAINK SZEMÉLYESSÉGE.




Ebben a borzasztó kánikulában, jóval éjfél után felállok az íróasztalom mellől, és sétálok körbe-körbe a szobákban. Csak az olvasólámpa ég a fotel mellett. Aztán egyszercsak elkezdem tudatosan figyelni az engem hosszú évek óta körbevevő tárgyakat; a bútorokat képeket, a könyvtár szekrényeimet, a falidíszeket, stb. Több antik bútor még a drága Szüleimé volt, tehát  "ők" a gyermekkoromról mesélnek nekem. Amolyan Ingmar Bergmann filmek reminiscenciája önti el a szívemet, különösen a "Nap vége" c. csodálatos, mélylélektani alkotására gondolok. Az egyik kis barokk asztalka,  mint egy Mozart szonáta menüett-tétele,      finoman cizellált négy lába szinte muzsikál, s nagyszüleim emlékét sugározza felém. (Több éve annak, hogy amikor egy műbútor asztalost bíztam meg a kisebb hibák kijavításával, és felfényezésével, ő szinte beleszeretett ebbe az asztalkába, és hatalmas összeget ígért érte, de én mosolyogva csak annyit válaszoltam neki, hogy vannak forintra átválthatatlan, lelki vonatkozású tárgyak...) Az egyik polcon egy plüs kenguru csücsül, erszényében a kis kenguru kölykével. "Ők" egy nagyon kedves emléket idéznek fel. Egy kis tehénkolomp fali dísz  "svisse" feliratával és a svájci piros keresztjével azt a hatalmas élmény-sorozatot jeleníti meg, amit Bern, Zürich, Luzern, Genf, Wädensvill, Bázel, és Interlaken, ill. az innen hegyi vasúton elérhető Jung Frau hegység jelentett számomra.

   Tárgyaink...  Egy-egy darab belőlünk, ezek nélkül a lakás nem otthon, csak szálláshely, menedék a hideg, vagy a tűző nap ellen. ( Ezért nem tudtam SOHA  jól érezni magam a sok ország sok, akár szuper-elegáns hoteljeiben sem, mert bár minden szükséges dolog megvolt bennük, de ezek közül egyikhez sem fűzött személyes kötődés. Idegen voltam,  - idegen térben.)  Vizsgálom most magam; nincs-e bennem értékrendi ütközés? Mert egyrészt vallom, hogy a szellemi értékek, a transcendens valóság messze felülmúl minden tárgyi mikró-világot, másrészt,   e tárgyak valahogy horgonyai, nyugvópontjai létünk szélingatta mindennapjainak. Ezek közé térünk vissza, valahányszor kisebb/nagyobb  útjaink befejeződnek. Belépek az előszoba ajtaján, és belélegzem az ismerős illatot, s  "köszöntenek" tárgyaim, emlékeim. ITTHON VAGYOK...  Igen, már Tamási Áron is megírta, hogy "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."  (Ezzel csak részben értek egyet, mert hitem szerint ennél sokkal több, sokkal magasabb rendű értelme is van létünknek, és ittlétünknek.)
  Az emberek elmennek, elhagyhatnak,  ( de sok színpadi dráma, de sok regény, szól erről, de sok a híradás a prózai valóságról,...)   de ezek a tárgyak itt maradnak velem, amíg csak élek. Más íze van annak a húslevesnek, amelyet drága Édesanyám már igencsak megkopott, de nekem a legszebb merőkanalával merítek a tányéromba. Azzal, amellyel kicsi koromban ő mérte nekem... Mindegyiken ott van a kezünk nyoma, rajtuk van minden eddigi tekintetünk, éveink történéseit őrzik hallgatagon. Csendesen, magukba integrálva hordják életünket, múltunkat/jelenünket, majd ha mi nem leszünk már itt, a térben, s időben, mesélnek az utánunk következőknek. Ha nézzük őket, és nem csupán a testi, hanem a lelki szemeinkkel is, akkor: tükörbe nézünk. Igen, mert csakis azok a tárgyak vesznek körül, amelyeket mi választottunk ki a létező tárgyak millióiból, mi fogadtuk be azokat csendes kísérő társainkként. Éppen ezért valamiképpen  "ők" a mi  emanációink.  (Egykori szeretve tisztelt professzorom, akinek áldom emlékét,    így jellemzett engem egyik órája közben;  "A Viktor egy homo esztétikusz." Erre ma is büszke vagyok.)  Igen, legyen akár kevesebb tárgyunk az otthonunkban, de azok  SOHA  ne legyenek giccsek, olcsó, vásári tárgyak!  Szívesen adnám kezébe sokaknak Sík Sándor Esztétika c. könyvét!

  Úgy nyúljunk hozzájuk, s úgy tegyük le őket, hogy a kezünk, és a szellemünk (pneuma) nyoma rajtuk maradjon. A létezés Pantheonjába kell helyeznünk őket, mert a mindennapi, minden percnyi környezetünk! Mindent elmondanak rólunk a belépőknek; viszonyunkról a teremtett világhoz, s - önmagunkhoz.
 
 Szintézis: Igen, első a HIT, a transcendens valóság, a filozófia, a zene, az irodalom, de: lehet, sőt, kell szeretnünk kísérő társainkat, a tárgyakat, mert hiszen a tér, és az idő dimenzióiban élünk.


  Nos, ezek a gondolatok keringtek bennem ezen a forró júniusi éjjelen, s most befejeztem peripatetikus meditációmat, hogy leülvén a számítógépem elé,megörökítsem ezeket. -  (Tán valaki ráakad ezen a fórumon, és tovább gondolja.)