TŰNŐDÉS AZ EMBERI SZELLEM TÁGASSÁGÁRÓL. III. (bef.) rész.
   (AVAGY: A MŰVÉSZETEK IZMUSAIRÓL  - BENNEM.)

A II. részben a festészetre fókuszáltam, bár, amint ezt kifejtettem,   a művészetek egyik ágát sem lehet elválasztani a másiktól, mert gyökérzetükben, és végső céljukban elválaszthatatlanok. A homo sapienst, az imago Deit, élmények, hatások érik, s ezeket egyikük fába, kőbe, márványba, agyagba vési,  vászonra festi, mások leírják prózában, lyrában, s végül vannak, akik mintegy űrrakétába űlnek, meghaladják a materiális instrumentumokat, és minden, a legbensőnkben feszülő  érzést, gondolatot zenébe sugározzák.

(Nem tudom, átélted-e azt, amit én oly sokszor; beszéltem valakivel mély dolgokról, beszéltem sokaknak arról, ami engem betölt, és a végén azt éreztem, hogy csak a töredékét tudtam kimondani a bennem lévőkből. Megírtam egy levelet, és átolvasva, bizony, elégtelennek találtam. Van egy saját teóriám: sok ember érezte/érzi u.így, szenved emiatt a töredékesség miatt, vágyik a teljes önkimondásra, és -----így születtek meg a művészetek..... )

Úgy vélem,  ( szubjektív!!! ) a zene képes megközelítőleg a leghitelesebben, legteljesebben tolmácsolni az immanens, és a transcendens élményeinket. A megérintett, az elhívott, s éppen ezért hiteles zeneszerző és előadó művész olyasmit közvetít, ami a végtelenre nyitja fel a befogadni tudó ember szemeit.

Az I. részben már írtam az első zenei élményeimről, most szeretném megosztani a zenetörténet egyik hatalmas csúcsához, az impresszionista szerzőkhöz, és alkotásaikhoz való viszonyomat. Azokhoz, akik kiteljesítették mindazt, amiket prózában a szellemi testvéreik megírtak:  Verlaine,  Rimbaud,  Rilke,  no és - Proust... igen, aki őt olvassa,     /és nem csupán átfutja!/  az átélhet valamit abból, hogy mit is jelent a  tér/időn felülemelkedni, s mintegy a kozmoszból letekinteni erre a kis Terra bolygóra. Avatott művésze ő, az idősíkok egybeolvasztásának!  Szabadjon itt ajánlanom "Az eltűnt idő nyomában" c. 3 kötetes művét,  DE! előtte javasolt elolvasni Andre Maurois  "Proust" c. könyvét. Aki ezt megteszi, szerintem mesterfokon tudja-érzi, hogy mi is az impresszionizmus...

E szellemi vonulat három óriását emelem csak ki,  (ez nem tudományos alapossággal megírt tanulmány, hanem csupán ízelítő, kedvcsináló vázlat!)  Respighi, Ravel, és Debussy fémjelzik számomra leghitelesebben ezt a korszakot/stílust.  Egy emlékemet szeretném megosztani 15 éves koromból:  délután volt, tanultam a másnapi leckéket, s két tantárgy közötti szünetben meghallgattam Ravel Boleróját. Egyszercsak behúnytam a szemem, és megképződött az alábbi jelenet: Valahol, tán az Alpokban, a hajnal kezdetén, egy pásztor tereli felfelé a nyáját. S ahogy egyre magasabbra érnek,    - e zene közismert, ismétlődő, és fokozatosan erősödő alapmotívuma közben,-     a nap emelkedik, s minden percben más-más fényeffektusokkal aranyozza be  a csodás tájat...Szinte ott voltam!!!  "láttam" a pásztor arcán tükröződni az eléje táruló szépség feletti meghatódást.  ( Akkor még nem sejthettem, hogy ebben az   élményben a valóságban is részem lesz
nyáj nélkül...     a Jung Frau csúcsán állva, 3.400 m.-es magasságban.)  Ez az emlékem is tkp: impresszió, amit a Boleró bennem kiváltott. CSAKIS:  BENNEM.  Ravelból ezt a zenét egy hastánc váltotta ki. Minő különbség...

Debussy... ő az, aki     -hála érte,    nem írt program zenét. Hallgatása közben félre kell söpörni a fogalmi gondolkozást, s mindenfajta racionalitást. Az észt ki, a szívet be!  Ezután a lélek fínomhangolása. Leűlsz egy fotelba, a sztereó pontba,  s kb. abba a lelkiállapotba kerülsz mint én, egykor abban a csónakban Tihany felé sodortatván az áramlattal... Bizony.  Ha most élne Debussy, és elmesélné személyesen nekem az érzéseit, az impresszióit, az csak gyenge szófecsérlés lenne  ahhoz képest, amit ő átadott nekünk a megismételhetetlen zenéjében. Tette ezt olyan dallamszövéssel, hogy azt bárhol meghallom, az első 5 mp.-ben biztosan felismerem; ez az ő muzsikája!
Tán, olyasféle hatást vált ki belőlem, mint nemrég, amikor a kertemben megszólítottak azok a lombhullatta faágak...
( Alias: Pilinszky.)  -   Ízelítőül ide másolok néhány címet alkotásaiból,  s már csupán e címekből is kiérezhető, mi is az impresszionizmus:  "Tükröződések a vizen."   "Harangok a lombokon át."    "És a hold bevilágítja a hajdani templomot."   ((NNNNa tessék;  Csontváry:  "A taorminai görög színház romjai."  Pardon. ))
Ezzel az élménnyel nem lehet betelni. De az egész impresszionista művészettel sem!

Témám szemezgetésének, szubjektív értékeléseimnek ezzel a végére értem. Végére??? No, nem!  Csak erőszakkal véget kell vetnem e kalandozásnak, a végtelen szépség megosztási kísérletének.

Hiszem, és tudom, hogy az összes művészeti  "izmusok", amelyek egyetlen Forrásból fakadtak, a tér/idő elmúltával egyetlen, csodálatos szün-phoneia vá,= együtthangzássá teljesednek ki, s mint egy gótikus katedrális a puszta létével, hatalmas Glóriává
lényegülnek át,


             IN SAECULA  SAECULORUM...