Csatószegi Viktor

 

                               A HAL PEDIG OTT VAN! 

           
Nagyon megéhezhetett Péter, és a többi tanítvány, ha vállalták az egész éjszakán át tartó halászatot a Generázeti tavon. Rutinos halászok voltak, hiszen ez volt a foglalkozásuk, ismerték ennek minden fortélyát. Azon az éjjelen egyetlen darabot sem fogtak, pedig már hajnalodott. Szinte látom fáradt, csalódott arcukat, s átélem a reménytelenség szituációját. Szerintem valami olyasféle is kicsúszhatott Péter száján, hogy talán nincs is már hal a tóban, mind kipusztultak... Mi lesz így velünk?  Hol van a gondviselés? Ilyen érzésekkel indultak ki a part felé, összeszedve maradék erejüket. Amikor  már közel értek,  láttak a part szélén egy embert, amint figyeli őket. Gondolták, valamelyik rokon, aki kérni szeretne a fogásból, mert neki sincs ennivalója otthon. "Nnnnna,  ez aztán hiába jött, mert vele együtt mi sem fogunk ma ebédelni."  Kikötöttek. Ekkor odalépett ez az  ember, aki  ismeretlen volt számukra.  "Fiaim, nincs valami ennivalótok? "   "Nincs" -intézték el röviden a bosszantó kérdést.
 Honnan is tudhatták volna, hogy ez az Ismeretlen a tér/időn túlról jelent meg ott,  hogy Ő az igazi, az EGYETLEN HALÁSZ, Aki a közelmúltban consummálta az üdvtörténet legnagyobb halászatát, azon a péntek délutánon, pontosan 3 órakor?
Ezt követően mondott nekik olyan elképesztő, olyan szakszerűtlen utasítást, hogy vessék ki a hálót, a bárka jobb oldalán... Igen, ott, a parton!  Az egész éjszakát a mélyvíz felett töltötték, hisz ott élnek, ott vannak biztonságban a halak,  s ez az idegen a sekély vízben akar velük kisérletezni... De: nagyon éhesek voltak, s az éhes ember megragadja az utolsó, a nonsens lehetőséget is.  Kivetették tehát a hálót, oda, a bárka jobb oldalánál, a térdig érő vízbe... Azt írja János, aki egyike volt a póruljárt halászoknak, hogy annyi halat vonszoltak ki, amennyitől alig bírták húzni a hálót.

..és ekkor     ismét!  János volt az,  aki felismerte az idegent, s így kiáltott fel;   "Az Úr az!!!!"   

Barátom, aki éppen most olvasod e sorokat, gondold át;  Az Úr tudta, hogy éhesek, és a saját, az emberi erő elégtelen volt a megoldáshoz. Az Úr az, aki biztosan tudja, hogy MÉGIS volt azon a hajnalon hal a vízben, és azt is, hogy éppen hol.  (Hiszen Ő rendelte oda, arra a szokatlan helyre azokat.)  Az Úr az, aki a hal mellé, még a kenyérről is gondoskodott.

Jézus fogta a kenyeret,   (előképe volt ez a panis angelicusnak.... ) s adott nekik. Ettek, s jóllaktak, hiszen 153 nagy db.hal volt előttük, ebből jutott bőven a rokonoknak, szomszédoknak, még maradék is volt. (Amint azon a hegyen, a kevés árpakenyér, és kevés hal szétosztásakor, az 5000 embernek.)

Engem megrendített ez a textus... Már tudom; hogy vannak átvergődött éjszakák,  halnélkülinek látszó vizek,  szétrongyolódott,  /hajdan örökké tartósnak mutatkozó/  hálók, és vízroncsolta bárkák....  De azt is bizonyossággal tudom/tapasztaltam, hogy  rádöbbenve a magam erőtlenségére, tehetetlenségére, ha HITTEL az Úrra tekintek, akkor megtelik a hálóm, hol 153,  hol 20, hol  akár   30 ezer hallal is!  ....és még kenyeret is ad  hozzá....  Próbára tesz, de Ő előbb látja a nyomorúságot, mint mielőtt felsíkoltanánk hozzá. S mert annyira szeret, hogy értem/értünk belehalt ebbe a szeretetbe, nem hagy elveszni.  (Zs. 50,15.).  Sem a földi létünkkel járó megpróbáltatásainkban, sem pedig a bűneinkben.Szentlelkével bűnbánatra indít, s van feloldozás...   Igen, minden undokságunkat felvitte a keresztre, s ha ezt hittel elfogadjuk, Jézust beengedjük az életünkbe, akkor örök életünk VAN!!!

Tudd; "ÉN VAGYOK AZ ÉLET KENYERE."   S ahogy a lisztből készült kenyérre naponta szükségünk van,  MÉGNAGYOBB szükségünk van az Igére, és az örök élet Kenyerére: a szent Eucharistiára.
Mert együtt létezik számunkra e kettő. Ezek nélkül éhen halunk...

Jézus a mi vizeink partján is áll, ránk tekint, látja, tudja éhségünket, és  meghív asztalához. Itteni, és - az örök lakomára.  Ő tudja;

                        A HAL PEDIG OTT VAN!!!