Csatószegi Viktor

 

                                           MEGJÖTT  A  RÉGI  BARÁTOM!

                        

„Közben Jerikóba értek. Amikor Jerikót tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen kéregetve. ⁴⁷Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” ⁴⁸Többen csitították, hogy hallgasson. Ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” ⁴⁹Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bízzál, kelj fel, téged hív!” ⁵⁰Az eldobta köntösét, felugrott, és odasietett Jézushoz. ⁵¹Jézus megkérdezte: „Mit tegyek veled?” „Mester – kérte a vak –, hogy lássak.” ⁵²Jézus így szólt hozzá: „Menj, a hited meggyógyított.” Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.”  (Mk. 10, 46- 52.)

 

 

 

A mai Evangéliumból lépett ki elém, felismert,    - hiszen már lát! -    és  megköszönte, hogy  évekkel ezelőtt   is  írtam róla,  hogy már akkor is barátomnak neveztem. Átöleltük egymást, s leültünk beszélgetni. Első kérdésem az volt felé, hogy mi történt azt követően, miután Jézus mellé szegődött, és együtt mentek tovább Jeruzsálembe, merthogy e pontnál megállt Márk tudósítása. Fénylő szemeivel rám nézett, és ezt válaszolta: mielőtt elmondanám, szeretnék neked két üzenetet átadni a Mestertől, Dávid Fiától, aki lelkemre kötötte, hogy  ezeket rögtön, a beszélgetés elején mondjam el.  Kérdőn tekintettem rá, és jeleztem; hallgatom.

Az első üzenete Jézusnak feléd az, hogy tudja, ismered Őt, és hiszel benne, valamint te is vallod Péterrel együtt, hogy Ő a Messiás. Bólintottam. Csakhogy ez még kevés, lát benned olyasmiket, amiket nem nevez meg, inkább elmondja, mi szükséges ahhoz, hogy ugyanazt mondja a körülötte állóknak, mint egykor nekem;  „Hívjátok ide!”

 Elsősorban az a feltétele a hozzám csatlakozásnak, hogy ismerd fel; te pedig egy útszéli árok partján ülő, segítségre szoruló teremtmény vagy, akinek valójában semmije sincs. Amiket magadénak tudsz,   -  amikre  a szüleiden és tanáraidon keresztül tettél szert, -   azok csak eszközök, s csak kölcsönbe kaptad, szolgálatra. Mid van, amit nem úgy kaptál?  Vedd  tudomásul; kegyelemből élsz, és ha visszavonom a veled való közösségemet, olyan leszel, mint az a léggömb, amelyből  kiszökik a levegő. Ha némi ismeretekre szert tettél, azt a lehetőséget is tőlem kaptad, de ha tisztán látnál, akkor semmire tartanád magad, mert ezek csak ezreléke a tudás teljességének. Amid van, szükségesek ebben a földi életben, de figyelj a Zsoltárok sugalmazott mondataira, s ezek közül erre: „szíved ne tapadjon hozzá!”  Miközben ott ülsz az árokszélen, hegyezd a füled, mert áthaladok majd előtted azon az úton. Sok minden akarja elvonni a figyelmedet tőlem, nehogy találkozz velem. Adakoznak-e neked az arra járók, lesz-e betevő falatod  minden nap, nem leszel-e beteg, ha jön az esti lehűlés, hiszen csak 1 köpönyeged van. Ne ezekkel teljék meg a fejed, és a szíved, hanem engem less-figyelj, mert EGYEDÜL ÉN VAGYOK A SZABADÍTÓD!

Másodsorban azt kívánom, hogy amikor eljön az a perc és pillanat, amikor elvonulok életed útja előtt, AZONNAL  KIABÁLD TORKOD SZAKADTÁIG AZT, AMIT ÜZENETEM TOLMÁCSA, BARTIMEUS KIABÁLT, Ő, AKIT EZEN A VASÁRNAPON ELKÜLDTEM HOZZÁD. Igen, mert azzal, hogy  „Dávid fiának” szólított, mindent megvallott rólam, amit az ószövetség prófétái jövendöltek. A te barátodnak a Szentlélek adta a szájába ezt a kiáltást, éppen úgy, amint Péternek is ott, Fülöp Cezáreájában.  Kívánom, hogy hirdess engem a sokaságban hangosan, és kürtöld szerte, hogy ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG, ÉS AZ ÉLET!  Ha bárki is akarna elhallgattatni, ne engedd, ne ijedj meg, kiabálj rólam, és könyörögj irgalomért alázattal, hittel.

Ezt követően hívni foglak a kiválasztottak örök közösségébe.

…és még valamit! Ha meghallod a hívásomat, akkor  ABBAN A PILLANATBAN ROHANJ FELÉM, DOBD A HÁTAD MÖGÉ AZT A RONGYOS KÖNTÖSÖDET,  (és életedet, és  önmagadat,)  HISZEN ÉN MÁR ELŐRE  ELKÉSZÍTETTEM  A PONTOSAN RÁDSZABOTT, VADONATÚJ MENNYEGZŐI RUHÁT, UGYANOLYAT, MINT  AMILYENT A TÉKOZLÓ FIÚ IS KAPOTT AZ ŐRÁ VÁRAKOZÓ ATYJÁTÓL.

Bartimeus befejezte az üzenet átadását,  és nem mondott el semmit a feltett kérdésemre, hanem fokozatosan  elhalványult előttem emberi formája, és mintha visszament volna az oltáron lévő Evangéliumos könyvbe.

Ezt követően még sokáig ott maradtam a templomban, észre sem vettem, hogy senki sincs már bent, csakis ketten maradtunk; az üzenet Küldője, és meghallója…

Csatószegi Viktor

 

Mottó: „Lehajlott óriási koronája, kereszt-sorsának megadta magát.”  (Reményik  Sándor  verséből.)

                                             

                                                 A  SZENVEDÉS  TITKÁRÓL.

Jézus így szólt tanítványaihoz: „Aki követni akar, tagadja meg  magát, vegye fel  keresztjét,  és kövessen.” (Mt. 16.)

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen. 27Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom. (Lukács 9.)

 

Ne beszéljünk mellé barátom, mindenki  fél a szenvedéstől!  Amikor Jézus arról beszélt, hogy a főpapok és írástudók kezébe adatik, és megölik,  „ Péter félrevonta őt, és óva intette: Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!”  Később, Péter és a másik két tanítvány, még a virrasztással  járó  kis szenvedést sem bírta, elaludtak, miközben Mesterük vérrel verítékezett a Getszemáni kertben. Péter ugyanilyen  maradt a főpap udvarában is, letagadta egy kis szolgáló lány előtt, hogy ismeri Jézust, azt, hogy neki bármilyen köze lenne hozzá. Féltette az életét abban a veszedelmes légkörben. De a többiek sem voltak ám különbek! A Golgota napján mind  szét futott, az egyetlen Szt. János kivételével… Ennyit a Bibliából.  De van egy megrázóan szép könyv is, H. Sienkiewicz  XIX. sz .i  Nobel díjas író regénye: a „ Quo vadis” = Hová mégy?  Péter menekül Rómából a halál, a szenvedés elől. Már a Via Appián jár, tán tervezgeti magában a további életét, amikor Jézus megjelenik előtte, ránéz,  /ismerjük ezt a tekintetet…/  és felteszi  neki a címbeli kérdést. Ekkor Péter visszafordul.  Kereszt sorsának megadta magát. Tudjuk, hogy János kivételével mindegyik apostol vértanú lett Krisztusért, az Evangéliumért.   …..és  2000 év óta, ezen az értünk megölt áldozati Bárányon,  mint szegletkövön, és az apostolokon, mint beton oszlopokon áll az Egyház, rendíthetetlenül!

 SZENVEDÉS-MAGBÓL  SARJADT, ÉS  SZÁZSZOROS  TERMÉST  HOZ.

Nagy titok ez, semmilyen emberi bölcsesség, logika nem képes megérteni, különösen nem képes önként felvállalni. Barátom; EHHEZ  PÜNKÖSD KELL!!!

Ha  valakit     - minden érdeme nélkül -    kiválaszt Jézus arra, hogy tanítványává tegye,  arra, hogy megadja neki a hit kegyelmét, hogy  újjászülessen vízből, és Szentlélekből, akkor egészen biztos, hogy bevonja őt a kereszt titkába, abba a megtapasztalásba, amely  totálisan ellentétes ennek a világnak mentalitásával. Ennek elfogadása ellen minden idegszálunk, minden sejtünk tiltakozik, berzenkedik, és ezt én természetesnek tartom; emberből vagyunk…

Mégis vallom; ha lábunk már a  Via  Appián jár, s ha álmodozunk is egy nyugodt, zavartalan életről, a gondjainktól való, a sűrűn gonoszkodó  emberektől  való megszabadulástól, ne rohangáljunk fűhöz-fához, mert minden teremtmény olyan gyenge, annyira szélkakas, hogy a tőlük várt megoldás: homokra építés. Döntenünk kell! Jézus sorsában részesedve, önmagunkat kiüresítve, lakói  akarunk-e  lenni  a v. hagyma 3. rétegének, kimondjuk-e őszinte szívvel;  „Legyen  meg a TE  akaratod,”  vagy pedig lefekszünk aludni a Getszemáni kert puha füvére, és a fiatal Jánossal együtt, köpenyünket is elveszítve, észvesztve menekülünk a szenvedéseink elől? Tapasztalat: ha rajtad van a pecsét, hiába iszkolsz lóhalálában, Jézus akkor is szembe jön…

Tudom, tudom, nehéz ezt megérteni,  bevallom; én sem értem egészen… Nehéz az ösztöke ellen rugdalózni.  Megsúgom  most  neked, mi kell a megértéshez, és az elfogadáshoz:

 

                                                 ÚJ  PÜNKÖSD  KELL!

Reményik  Sándor  Lélek-orkánja, amely leszaggatja rólad a  levél díszeket, belülről szétszaggatja  az  ó-emberedet, ezt követően pedig öröklakást készít a benned szállást kérő Jézus Krisztusnak.

Vegyünk példát arról a libanoni cédrusról, és  meghajtva  az  amúgy is múlandó koronánkat, adjuk meg magunkat a kereszt-sorsunknak.  Igen; mert emögött az  Atya HAZAVÁRÓ, VÉGTELEN  SZERETETE  ÁLL.       

 

 

                

Csatószegi Viktor

                                                        KI  VAGY  TE?

                                  ( Hiszen, még egy horpadt vödröd  sincs! )

 

„Uram,      - mondta erre az asszony -    HISZEN  VÖDRÖD SINCS,  a kút pedig mély.  Honnan vehetnél hát  élő vizet?”  (Jn. 4, 11.)

 

Csak  nem tudok elszakadni ettől az igeszakasztól, ez él, ez lüktet most bennem, szinte látom ezt a jelenetet, és hallom ezt a dialógust. Ha zeneszerző lennék, akkor komponálnék egy oratóriumot, és tán sikerülne lekottáznom azt a csodálatos dallamot,  /figyelj csak erre a dallamra, amikor olvasod, hallani fogod Bach, vagy Albinoni adagióját! / : „Hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély.”  Mondogasd többször is, hallani fogod azt a lángoló lelkű, jánosi hangszerelést.

Ki vagy Te Jézus???  Még  az a Szikarból ide vánszorgó, sok mindenen átment asszony is gazdagabb volt nálad!  Neki voltak korsói, neked még egy ócska, viharvert vödröd sem volt. A hosszú, kimerítő gyaloglás után leroskadtál oda, a kút mellé, nyelved hozzátapadt a kiszáradt szájpadlásodhoz abban a 40 fokos hőségben, és ez a szomjúság jobban kínzott az éhségednél, ami miatt elküldted tanítványaidat élelemért. Ott ültél a friss vízzel teli kút mellett, és az eszköztelenséged miatt képtelen voltál egyetlen kortyhoz sem hozzájutni. Nemsokára megérkeznek az ennivalóval, de mit ér mindez, ha nincs hozzá víz?  Ki vagy Te Jézus?  Hallod? Kérdezlek!!!  Kitikkadt, portól belepett, elcsigázott, földre rogyott hajléktalan, vödör, és minden szükséges eszköz nélküli vándor vagy. Látlak, - szánlak…

De meglátok most valamit: mégpedig azt, hogy ha nem tanultam volna semmit arról a szóról,  „KENÓSZISZ,”  akkor rád tekintve ott, a Jákob kútjánál, minden biblikus tudósnál jobban, hitelesebben értem, s élem át e szónak mélységes tartalmát, üdvtörténeti jelentőségét. Igen; „A  szívével lát jól az ember…”  A Végtelenből, a  „VAGYOK” – ból  lettél egy szamaritánus, lenézett nő rászorultjává.

De a sugalmazott tudósító librettójának következő részében az adagio elhalkul, és felzúg Beethoven IX. szimfóniájának örömódája, teljes fortissimóval.  Egyetlen mondatoddal fölé magasodsz az asszonynak, aki szinte megbénulva hallgatja a számára felfoghatatlan szavaidat, csak legbelül érzi/sejti, hogy most egy rendkívüli találkozás részese lett.  Vödör, és kötél nélkül, eszköztelenül, te kínálsz fel olyan vizet, amely után SOHA TÖBBÉ nem lesz szomjas az, aki abból az ÉLŐ vízből iszik.  Majd felsorolod annak az asszonynak életéből a tényeket, aki ezt követően megrendül, s üresen hagyja ott a korsókat, pedig azért kutyagolt oda, hogy megtöltve vigye azokat haza. Elrohan, és viszi a hírt rólad, arról a megfáradt, földre rogyott, igen szomjas vándorról, aki mindent lát, aki átvilágította őt, és aki olyan vizet ígér, amilyent eddig soha, senki…  A megvetett bűnös nőből, egy kegyelmi pillanat alatt, tudta nélkül, hiteles tanú, sőt; evangelizátor lett. Merthogy még a kövek is  megtudnak szólalni, ha az ÜZENET szolgálatáról kell szólalniuk.

Ki vagy Te Jézus?  Te vagy a minden, a LÉT, a VAN. Az egyetlen önmagából felragyogó fény, a kozmosz alkotója. Alfa, és Ómega.  Az egyetlen cél. Érted nekünk is érdemes lerogyni Jákob kútja mellé, és égető szomjúsággal inni Igédet, szavaidat.  S hinni benned.
 

 

Az  asszony mindent otthagyva,  rohant  vissza Szikarba hirdetni az ÉLŐ VIZET,  én pedig rohantam ide, az íróasztalomhoz ebben a szokatlan időpontban, hogy kikiáltsam, kidoboljam;

 

Gyere,  gyertek  ti  szomjazók  Jézushoz, hogy életetek  legyen, s hogy célba érjetek!   Ő valóban az élő víz forrása!  Hidd el  ezt  nekem; megtapasztaltam!

 

Csatószegi Viktor

Tűnődés az otthonról. Alcím: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."

 

Kis  szünet után folytatom a "Tűnődés"  sorozatomat,    - tűnődtem a zenéről és a könyvekről, -     s most az életünk legbelsőbb, nélkülözhetetlen  teréről  kell írnom. Mindjárt az elején utalok az alcímben idézett, Tamási Árontól származó  mondatra; bár teljesen egyetértek vele, de látásom szerint, azért  ennél végtelenül  magasabb rendű oka is van az ittlétünknek... Mit is takar az  "otthon" szavunk?  Azt gondolom, tán a fészek szó a leghitelesebb szinonimája.  Nem  négy  fal és mennyezet által körbehatárolt  szállás, ahová  behúzódhatunk a hideg, az eső, és a forróság elől... Nem. Olyan territórium,  ahol  az  ENYÉMBEN  lehetek, olyan, amelynek minden egyes bútora, szőnyegei, tárgyai,  személyes kapcsolatban  vannak  velem, az én legbelsőbb világomnak, lelkületemnek  külső  kisugárzásai. Individuum vagyok, tehát  az én mikró-világom is egyedi, nem tucat, nem giccs. Olyan csodálatos világ, ahol az én csöndem van, s csak azok a személyek, jelek, hangok, hírek jöhetnek be, akiknek/amelyeknek én ajtót nyitok. Az a néhány szoba az én spirituális  kiterjeszkedésem  színtere. Csak ebben a miliőben lehet szabadnak, szárnyalónak lenni, elmerülni a transcendentumban, a  zenehallgatásban, az  olvasás, tanulás, szabaddá tevő, holisztikus  látásra segítő  élményében. Nem az utcán, nem az éttermekben, (az Amerikából  ide  zúdított  gyors büfékről, falatozókról ne is szóljak!)  és  nem is  sokszereplős  összejövetelek  keretében, hanem egy csendes, meleg otthon/fészekben tudok megnyílni a hozzám közelállók felé, befogadni mélyen az örömeiket, szenvedéseiket, gondolataikat, s fordítva; magam is csak egy ilyen légkörben tudom megosztani  önmagamat. A nagy dolgok  csendben  születnek... Az ember behatárolt lény, s vallom; egy bizonyos  négyzetméter  mennyiségen túli területen nem lehet fészek-élménye! Gyönyörűek a hegyek, a tengerek,   -  jártam sokat  ezeken a csodás helyeken,-   ámulatba  ejt az abszolút  szépségük, fenségességük, de ezek nem az otthon  színterei, mint ahogy egy hatalmas  kastély 60-90 szobás birodalmában  sem tudnék igazi, meghitt életet élni. Valahol hallottam egy roppant szellemes, a szöget fején találó mondást:   "Akkor van otthon az ember egy lakásban, ha a villanykapcsolót sötétben  is azonnal megtalálja."  Igen. S akkor, ha egy adott  tárgykörhöz tartozó könyvemet melyik könyvszekrényem melyik polcáról emelhetem le egy pillanat alatt, akkor, ha rápillantva a hifi tornyom erősítőjére,  azonnal  észreveszem, hogy az a pici lied fény nem a "via tone" állásban  világít.  Akkor, ha bizonyos alig hallható hangokból észlelem a belső szobában  is, hogy a presszó gépemből  az utolsó eresztés csöpög a kávéból...  Ott-hon, ott-hon.  Sétálok benne, s hallom Édesapámat,  amikor  rátekintek az ő  200 éves, diófa  ruhás  szekrényére, amelyet ő is a szüleitől örökölt. Leülök a  "REX"  fotelem  körülölelő  kényelmébe  olvasni, de előbb végig simogatja  a szemem az  u. csak a nagyszüleim-szüleimtől  rám hagyott  antik  asztalra, amelynek 4 lábazatát mestermű  faragású, szinte muzsikáló  elemek kötik össze. Az íróasztalomon még ma is az a Kienzle óra működik  percnyi pontossággal,  amely  édesanyám  ágya mellett  szolgált.  Mindezeket  alig lehet szavakkal   leírni, érzékeltetni. Az otthonhoz kell  egy-egy függöny, festmények, külföldről  hazahozott emlékek, egyszóval olyasmik, amelyek  SZEMÉLYES  kötődést  sugároznak. Jó dolog messzire  utazni, élményekkel, tapasztalatokkal, szépséggel gazdagodni, megismerni más kultúrákat, szokásokat, meglátni azokat  a helyszíneket, amelyekről a történelemből és a művészettörténetből tanultunk, de; ott mi idegenek, külső szemlélők vagyunk, s nekünk kell/illik alkalmazkodnunk  a vendéglátókhoz, s az ottani környezethez. Kimondhatatlan öröm, ha hazaérkezve, lenyomhatjuk előszobánk ajtajának  kilincsét, s belépve, beszippantjuk az  "otthon illatát."  Nagyon sajnálom a súlyosan beteg embert, a különféle nehéz kereszteket hordozókat, de  legjobban  azokat, akiknek  nincs otthonuk!!!  A hajléktalanokat.  Amikor  látom  őket az  aluljárókban, a belvárosi járdákon  fekve, terek padjain aludva,  akkor...akkor  valami  fojtogat belül. Milyen világban  élünk  itt, és a hatalmas, gazdag országok városaiban? Kimondhatatlan tragédiák  állnak  minden  egyes ilyen emberi élet mögött. Ide juttatta ezt a társadalmat  a XX. század két pusztító, lealjasító ideológiája. Oda, hogy tömegek, tízezrek mennek el naponta  ezek mellett a végtelenül szerencsétlen páriák mellett úgy, mintha   kerti szék lenne oda kirakva... Ezt én soha nem tudom megszokni!  NINCS OTTHONUK!!!!!!!!!  Az otthon, a fészek-meleg tölt fel a maga csendjével, a világ felszínes  ricsajától való menedék nyújtásával, olyan  energiákkal, amelyekkel  ki-ki  a maga életállapotának  megfelelően, teljes értékű emberként  tud adni másoknak értékeket, tud szolgálni másokért.  Az otthon= szent akkumulátor. Ne virradjon ránk olyan reggel, amikor ágyunkból  felkelve, lábunkat  a papucsba  bújtatva, ne adjunk hálát  ezért a fészekért; az OTTHONUNKÉRT!  Tudjuk, mik vagyunk valójában; "homo viatorok,"   vándorok,  úton lévő emberek  vagyunk.  Nincs itt maradandó városunk. Olyan az emberi élet, mint a mező virága: reggel kivirul, - estére elszárad. Valahogy úgy kéne élnünk, s olyan igazi  értékekkel  feltöltekeznünk, hogy a kanyarban  ránk várakozó Atya behívhasson  a minden elképzelésünket felülmúló, VÉGLEGES OTTHONBA.

 

 

 

 

 

 

 

Csatószegi Viktor

 

                                            ADAGIO,  SZÉP,  CSEND...

 

Sokszor hallgattam már igen komoly tehetségeket utca-zenészként, olyanokat, akiknek joggal lenne helye előadó termekben. Sosem felejtem el azt a tündéri, átszellemült arccal Bachot játszó lányt, aki a Belvárosban, a Piarista Rendház kapuja melletti helyet választotta művészetének bemutatására, s néhány obulus begyűjtésére, tán kotta vásárlás céljából, vagy a tandíjra.

Szép,  sőt;  gyönyörű  volt az a lány. No, nem a  celebek, a tiszavirág életű modellek agyonrúzsozott, kenceficézett  szépségére  gondolok. Nem.  A tisztaság, a zene dallamával átitatott, a rengeteg gyakorlás,  akaratot  kívánó  elszántságának együttes szépségére. Egy definiálhatatlan, belső ragyogás szépségére. Kissé távolabb megállva, ittam ezt a szépséget, miközben féltem, hogy hirtelen rám nézve, esetleg félreértheti a szituációt. Ma is emlékszem erre... Dehogyis nézett ő rám, sehová sem  nézett; abból a patakból ivott, akit Bachnak hívnak.
Ott, és akkor nem volt nő, és férfi, - transcendentia volt.  Partita  hangzott. Tán  néhány piarista  atya  is gyönyörködött  egy-egy nyitott ablak mögött, ennek a légies tüneménynek a játékában...

Igen, vannak efféle szépségek. Örök nyomot hagyók. Ilyen pillanat volt,    ( volt??? --VAN! ,)  amikor Farkasréten  hirtelen  odaléptem egy ima- terem hátsó sarkába valakihez, mert valamit mondani akartam neki.
Ő nem vett észre engem, mert a szeme be volt csukva. Táborhegyi ragyogás sugárzott át az arcán; az Úrral beszélgetett. Egy égi pillanat, előleg abból, amire várunk. Gyorsan, azonnal visszaléptem onnan. De azt a pillanatot ma is látom.

Egy  mozzanat  a Virtuózók döntőjéből: Leírhatatlan élmény volt, izzott a légkör a megtestesült SZÉPTŐL. Misiről, a zongoráról, egy pillanatra elfordult a kamera a zsűri felé. Átszellemült arcok, s íme; egyikük  szeméből  egy könnycsepp  jött elő. Valódi igazgyöngy... Amikor   /a filozófia, és az esztétika  által is nehezen definiálható /    SZÉP  villámfénye  belehasít a szívbe...  A zene, a dallam, a csoda emberei.  Random: mekkora élmény hallgatni a zenével/zenében élő emberek beszédét!  Még a prózájuk is finoman dallamos, ahogy artikulálják,  "dallamosítják" a szavaikat. Nem is beszélve a mondandójuk mélységéről...  (Hogy tudnak fájni a kemény, bárdolatlan, ordító beszédek, a közönséges, durva hangok!)
Rabja vagyok a halk hangoknak. Az igazán lényeges, örök érvényű dolgok halkan hangzanak. Egy közösség csendes, közös imái. Egy gyóntatószék félhomályában, a szerzetes lehunyt szemmel mondott suttogása,  amint  továbbítja  a felülről, a Szentlélektől kapott gondolatokat, és a néma várakozásban  térdeplő bűnbánó felé, a feloldozás igéit...    ...és  azok a testvéreim, akik más keretek között  kérnek újjászületést, belülről hallják Jézus csendes  absolutióját.  A papszentelés pillanata. Nem  szólhat  az orgona, hallgat a kórus, nincs semmilyen  liturgikus  szöveg, a szentelő püspök sem szól egyetlen szót sem,  csak néma CSENDBEN  ráteszi kezét a térdeplő szentelendő fejére...
Illés  sem a viharban, a mennydörgésben, hanem a CSENDES  SZELLŐ fuvallata közben látta/hallotta az Urat, ott, a Hóreb hegyen.

De jó lenne meghallani csak egyetlen egyszer is, a tavaszi kertben kipattanó rügy fakadásának hangját, dehát az emberi fül hallási küszöbe alatt hangzik el ez a csoda.
Itt, és most megosztom egy      - többeknek bizonyára fura -     szokásomat:  gyakran  csakis  a második tételeit ( adagio, largo ) hallgatom meg egymás után  Bach,  Vivaldi, Mozart, Schubert, stb. műveinek,  sorozatban.  Már kívülről tudom a gombok számait a CD lemezeimen. Igen; ezek élmények. No, meg a Csörgő patak... Aztán őszkor, pl. októberben végig sétálni, és szemlélődni a R.  Tagore sétányon,  vagy a Zemplén erdőiben, rétjein. Mindezt olyan társakkal,  akik  eközben tudnak hallgatni,   - és lélekben leborulni a teremtett  szép Teremtője előtt,  avagy  egyedül.
Ülni a csónakban Tihany felé tartva, aztán letenni az evezőket, és hallgatni, amint  a víz,  halk csobbanásokkal  érinti a csónak alját...
Nem voltam sosem nagy moziba járó, de a fentiek miatt majdnem minden Bergmann filmet megnéztem, mert ő olyasmit  tudott,  amit egyetlen filmművészeti egyetemen  sem lehet megtanulni. A lélek belső rezdüléseinek hangtalan ábrázolását.

  Gyönyörű lány a kapu mellett, -   adagió....

Isten  örök  csendje, és a mindeneket  felülmúló,  ragyogó  szépsége....

 

 

 

 

 

Boros Misi: Haydn D-dúr zongoraverseny 1. tétel - Gálaest

Csatószegi Viktor

                                                CSAK  ALSZIK…  (Márk 5, 39.)   

 

Köszönöm Uram, hogy a Te Igéd kimeríthetetlen mélység, és magasság, ha 500 évig élnék, akkor sem tudnám felfogni, átlátni csodáit. Nem tudnám megmondani, hányszor olvastam, kutattam végig, de azt igen, hogy mindannyiszor valami mást, valami többet adsz nekem. Így volt ez ma is, amikor Márk evangéliumát fürkésztem, és az 5. fejezetben azt olvasom, hogy „nagy tömeg kísérte, ott tolongtak körülötte.”    Ebben a tumultuózus jelenetben Márk felvillant egy nagyon beteg, vérfolyásos asszonyt, aki hosszú évek óta mindent megpróbált, hogy visszanyerje egészségét. Vagyont költött orvosokra, azt olvasom, hogy „mindenét   rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota.”  Itt álljunk meg egy pillanatra, mint ahogy én is megálltam az olvasásban. Vajon nem rólunk szól  ez a megoldás keresés? Nem így menedzseljük az életünket egy-egy vészhelyzetben, nagy bajaink esetén?  A baj forrása bennünk van, és mi kívül valókkal akarjuk orvosolni. A világ bevett eszközeivel. Aztán még jobban romlik az állapotunk. Belekeseredünk, elfogy minden erőnk, már-már elveszettnek érezzük magunkat, egész életünket. Céltalanság, úttalanság,  -REMÉNYTELENSÉG. Bevillan itt nekem a Betesda  /Betszaida/ parti hasonló jelenet, ama 38 éve ott sínylődő ember abszolút reménytelen helyzete, hiszen ő mondta; „nincs emberem.”  Emberre  várt, AMI NEM MEGOLDÁS, DRÁGA BARÁTOM!  De Valaki  észrevette ezt a nyomorultat…  Olvasd el feltétlenül Reményik Sándor : „A Betszaida partján” c. versét!  Észrevette, mert   „másnap reggel Jézus arra jött.”  Két, gödörbe zuhant élet, de ennek a két életnek egyetlen megoldás adatott…  Annak az asszonynak  12    - TI-ZEN-KÉT !!!  -    éve folyt successzíven  a vére…  és folyt volna még legalább 12 évig,  DE;  „Hallott Jézusról.”  Ez már a kegyelem első, halk jele. Volt valaki, aki régebben már találkozott  Jézussal, tán őt is meggyógyította, vagy csak neki is beszéltek róla, és most tovább adta ennek a beteg asszonynak.  Tudod-e, hogy életed legnagyobb szolgálatát teszed, ha beszélsz a szomszédodnak, kollégádnak, barátodnak, egy útitársadnak a vonaton/buszon, az EGYETLEN MEGOLDÁSRÓL, CÉLRÓL: Jézusról?  Az elvetett mag kikel, és új élet születhet szavaid nyomán!  Apostol lehetsz. A király postása… Nos, ez a beteg asszony, miután hallott a Mesterről, befurakodott ebbe a hatalmas tömegbe, és áttörve magát azon, egyszer csak ott látta Őt maga előtt.  De nem állt  Jézus elé a kérésével, mert  1./ miután „hallott” róla, a jó hírrel együtt megkapta a HIT  kegyelmét is, ui. a „hit hallásból van…” Ezzel a legnagyobb kinccsel a szívében állt tehát közvetlenül Jézus mögött. S tudod barátom, ennek a drágagyöngynek a birtokában már olyan evidens, olyan magától értetődő, hogy nem kell előadni az Úrnak szavakkal a nyomorúságunkat,  nincs bevezetés, nyögdécselés,  a bajnak részletes ecsetelése,   2./  „ELÉG, HA CSAK MEGÉRINTEM A RUHÁJÁT.”  Bizony; nagyobb volt tán a hite az egész ottani tömegnél…  Elég nékem a Te kegyelmed…  Ez a kegyelem pedig a világ legnagyobb ereje. „Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki  belőle.”  /Egy heti lelkigyakorlat anyaga…/   Rengeteg ember tolongott, tán Őt is meg-meg lökték, s mégis megkérdi; „Ki  érintette meg a ruhámat?”   No, én itt álltam meg ismét, és alig tértem magamhoz.  Nem fejtem ki, te elemezd ezt a szituációt tovább.  Az asszony meggyógyult,  - …..és újjá született.  Egy áldott pillanat alatt, mert Istennek nincs szüksége időre.  Mint ahogy a szíriai Naámán is  egy pillanat alatt tisztult meg a leprájától ott, a Jordán vizében.  Leborult.   ….és elhangzott az én életem számára a legnagyobb szó;  „HITED MEGGYÓGYÍTOTT.”  Ez a kijelentés igazolja feltevésemet; a Jézusról vett híradással együtt megkapta a hit csodáját is.  Gondolom, hogy akik ott álltak e jelenet közelében, azok sem úgy mentek haza, mint amilyenek előtte voltak…

De mégsem ez a történet a csúcs, de erről is kellett írnom, mert ez a praemissza , ez a tűz volt a bevezetője annak a  csodának, ami ezt követte, és ami azzal kezdődött, hogy a zsinagóga elöljárójához igen lesújtó hírrel érkeztek annak házából; „Meghalt a lányod.”   Passz. Kész. Látta a beteg asszony gyógyulását, örömét,   ----és most elborult az ég, összeomlott  minden, nincs tovább remény.

No, itt, a köv. részben fog elhangzani  ennek az írásnak a címe;

  

                                        CSAK ALSZIK…    

 Nagyon átérzem annak a zsinagógai elöljárónak a rettenetes, szívbemarkoló gyötrelmét! Tán az egyetlen gyermekét veszítette el.  Azonban nem sok ideig tartott ez a pokoli érzés, mert mellette állt Jézus…  (Mellette; Ő általa, és Ővele, és Őbenne minden rettenet kis ideig tarthat.)   „Ne félj, csak higgy!”  Igen,  de egy akkori zsidó főember nehezen tudta elfogadni Jézust messiásnak, különösen nem, a feltámadásról szóló tanítását. Gondoljunk csak vissza arra az éjszakai beszélgetésre,  Nikodémussal.  Ne félj.  Ez a felszólítás többször is elhangzik az Úr szájából,  mert Ő tudta, hogy a mély hit nem fér össze a rettegéssel, a félelemmel. Ezért kapcsolta egybe ezt; ne félj,  - csak higgy!

 Most nézzünk egy percre önmagunkra, komolyan, őszintén.  Talán már régóta ott élünk a virtuális hagyma 3. rétegén, és bizony; oly sokszor,  s oly sok mindentől félünk.  Félünk a saját földre húzó nyomorúságainktól,  attól, hogy a gonosz tőrbe csalhat, és elszakíthat Istentől.  Félünk, mert látjuk, hogy annyi kegyelem, annyi istenélmény után sem tudjuk Őt TELJES SZÍVBŐL, TELJES ERŐVEL SZERETNI,  és elégtelenek vagyunk a további kegyelmeire.  Félünk az ártani tudó emberektől,  a ránk törő esetleges súlyos betegségektől, és félünk az egzisztenciális katasztrófáktól.  Mi mást jelez ez, mint a hitünk gyengeségét?  Tán Isten nem áll mindezek felett? Nem abszolút hatalom?  Nem Ő parancsolt a viharos szél kergette vad hullámoknak ott, a Genezáreti  tavon ?  Nem sokkal nagyobb Ő, mint a körülményeink?   Nem csupán annak a zsinagógai vezetőnek szólt ám az a bíztatás, hanem neked, drága barátom, és annak, aki épp most írja ezeket a sorokat;

 

                                          CSAK  HIGGY!
                                       

Higgy,  mert  „DEUS EST CARITAS.”  Higgy, mert  nem neked kell kiizzadnod ezt a csodát, ingyen kegyelem ez, személyesen neked címezve! Higgy, mert minden, de minden Istenről szól, a világ, és az üdvösség történelmében.  Higgy, mert  megszólít  téged az Úr a Szentírás sugalmazott mondatain át, és erőt, feltöltődést kapsz az Eucharistia SZENTSÉGÉN keresztül.  Az egész teremtett világ, az összes tudomány, és az összes művészetek róla énekelnek.  Higgy, mert bizonyosan megtapasztaltad, hogy milyen üressé válik ez a világ, és benne minden, Jézus nélkül. Ez a kozmikus magány…  A józsefattillai…

Jézus bement a házba, abba a szobába, ahol a halott, 12 éves kislány feküdt viaszsárga arccal. Ókori szokás szerint, sirató asszonyok, és a rokonok jajgattak, zokogtak.    Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen…  No, és ekkor, ebben a pillanatban tör ki a nevetésbe torkolló botrány.  Megháborodott ez az  ember  aki ide belépett, és akkora ostobaságot mondott, hogy nekünk a zokogásból azonnal  gúnyos nevetésbe kell átváltanunk…   Jézus semmit sem törődött ezzel, mint ahogy ma sem törődik a kiégett lelkű cinikusokkal, szkeptikusokkal, a nyílt utcán vallást gyalázókkal, szeretetének jelét halál-tablettákkal ábrázoló senkikkel. Számára minden Őt tagadó filozófia, ideológia, pénz, és katonai hatalom=egy pici porszem.  Erről szól a történelem, és a napi politika, csak ehhez LÁTÓ SZEM KELL. Mi  is volt a gúnyos nevetésük  kiváltó oka?  Ez, a jézusi,  ténymegállapító, néhány szó:

 

              „A KISLÁNY NEM HALT MEG, CSAK ALSZIK.”

                                             ŐRÜLET !!!

Mégpedig kétszeres őrület.  1./  Hinni abban, amit nem  tudunk megragadni  az  öt érzékszervünkkel.   2./  Hinni, hogy  Jézus Úr a halál felett is, abban, hogy ha Ő akarja; a halál is csak –álom…   Nonsens…  S ebben a nonsensben vergődik ez a világ… 

                                           Rövid  csend.

Barátom, van egy másik halál is, és ez az igazán rettenetes.  Arról szólok most, ami nem csak a testet, hanem az egész valónkat öli meg.  A forrása kettős:  a./ az ontológiailag LÉTEZŐ sátán, és az ő „sikeres” működéséből következően  b./ halálos sebet kapott emberi természetünk.  Bizony.  Isten szava világos fény, örökké érvényes. Ezt lehet semmibe venni, lehet  hagyni elkábítani magunkat  a gonosz kísértése által, és a jánosi értelemben vett hármas kívánság által.  Lehet. Ezt tette a Lukács ev.ban megírt tékozló fiú is, és majdhogy belepusztult a moslékos vályú mellett.  DE: e lelki halál felett is ott áll az élet Ura, úgy, mint abban a szobában, a testi halál felett.  Egy rossz álommá szelídülhet  a bűn okozta halál is, mert Ő annyira szeret minket, hogy  „bűnné lett”  értünk.  S ezt a kegyelmet úgy aktiválhatjuk a magunk számára, ha meghalljuk, és befogadjuk azt, amit Jézus mondott annak a zsinagógiai elöljárónak;  „Ne félj, csak HIGGY!”   Hidd, hogy személy szerint érted, és helyetted vállaltam fel a halált azon a péntek délutánon.  Mélyen, és őszintén bánd meg minden bűnödet, nyomorúságodat,  ezeket valld meg kertelés nélkül, tételesen, és HIDD, HOGY FELOLDOZLAK  TÉGED,  ÉS  HÁTAM  MÖGÉ  DOBOM  MINDEN, AZ  ÖSSZES EDDIGI  BŰNÖDET !!!  Ebben a pillanatban ez a lelki halál is álommá, egy nagyon rossz emlékű  álommá változik. Újjá születsz, új teremtmény leszel.  S ha már Isten nem vádol téged, akkor senki sem vádolhat…  (Házasságtörő asszony… Bizony, elkotródtak az őt megkövezni akarók!

„Megfogta a kislány kezét, és így szólt:  ’Talita kum!’   ami annyit jelent,  ’Kislány, parancsolom, kelj fel!’  A kislány felkelt, és elkezdett járkálni.”  Az álomnak vége, s a gyermek járkált az ÉLETBEN.  A nevetésből az lett, hogy:  „A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek.”  Nem hinném, hogy volt boldogabb ember Izraelben, abban az órában, mint a zsinagóga  elöljárója…

Ma annak az Euangelionnak=jó hírnek szeretnék a postása lenni számodra, hogy  nincs okod a végső elkeseredésre, depresszióra, mert bármilyen helyzetben is vagy, ha úgy is érzed, hogy annyira mélyre kerültél, oly messze vagy a hittől, Istentől,  ha őszintén könyörögsz a HIT kegyelméért, akkor az a Jézus, aki a te ajtód előtt is ott áll, és halkan kopog,  belép,   MEGFOGJA  A  KEZEDET, ÉS  TE AZONNAL  JÁRNI  FOGSZ.
 

                         EGY ÖRÖK ÉLETEN ÁT.  

 

 

 

      

Csatószegi Viktor   

                                                  MEGSZÓLALT…

 

Nem  Arany János fülemüléje, hanem az éppen ügyeletes néprajzos, aki minden év karácsonyán, húsvétján, pünkösdjén, és halottak napján boldogít minket az istenadta nép vallási köntösbe öltöztetett babonás hiedelmeiről. Azokról, amelyek ki tudja hány ezer éve sodortatnak a kinyilatkoztatás előtti korokból, azok mitológiájából, emberi fantazmagóriák iszapjából. Azokból, amelyeknek az égvilágon semmi közük sincs a kereszténységhez, az Egyház tanításához, sőt;  kifejezetten szemben áll azokkal. Ez nem a Mari néni, és Pista bácsi bűne kedves barátaim!!! Ennek a hordaléknak bárgyú félrenézéssel, valakik helyt adtak/adnak. Skandalum…  Ételeket  tesznek ki  a sírokra, mert      - úgymond, -    a halottak e napon visszajönnek étkezni.  Ugyancsak ételeket tesznek ki a házuk küszöbe elé, mert a szellemek visszatérnek, és ha nincs ott étel, akkor ártanak a bent lakóknak. Nem sorolom tovább, a néprajzos pontosabban,  nálam sokkal értőbben sorolta fel  a különféle variációkat, tolmácsolta a szecskát…  A baj az, hogy itt nem bájos népszokásokról van szó, mint pl. a húsvéti locsolkodásról, hanem ezt rengetegen el is hiszik, és ÖSSZEKÖTIK A HITÉLET TEOLÓGIAI  ALAPPAL BÍRÓ,  HALOTTAKNAPI RENDTARTÁSÁVAL.

Isten határozott cezúrát, hegyvonulatoknál is vastagabb  határt rendelt a földi világ, és a szellemi létrend közé. /l. Ábrahám szavait a szegény Lázárról szóló példabeszédben./  Nem  járogatnak vizitelni a meghaltak, és miután ott nincs fizikai létezés, így étkezésre sem szorulnak. Felesleges lenne minden olcsó csacsiságot itt felsorolnom,  amelyeket a néprajzos hosszasan felsorolt ma a rádióban, ezekről a legtöbb ember hallott, ismeri, akarva-akaratlan.

Eljárnak a templomba, hallgatják az Igét, s egyidejűleg a fejükben, s tán a gyakorlatukban is benne élnek a fenti abszurdumok. Ezek  is  egy részei, szegmensei a népi vallásosságnak. S mindez 2000 évvel  Jézus Krisztus után,  2000 évvel az apostoli tanítás, és a Biblia kristálytiszta üzenete után…

Hát akkor mit kifogásolunk az  ugyancsak emberi „gyártmányú”  keleti vallások ide nyomulásában?  Abban a vallásban, amelyet részben a zsidó tradícióból, részben a VI. századi ker. tanításból ömlesztett össze tervezője, hozzá keverve egy adag más, keleti hagyományt…  Miért nyavalygunk??? Hiszen mindez igazán megfér a karácsonyt, a húsvétot, a pünkösdöt, és a halottak napját hínárként körülfolyó népi vallásossággal, a tiszta  hitet elhomályosító zagyvaságokkal. Kompatibilis áramlat közeleg…

 

A  VIRTUÁLIS  HAGYMA 3. RÉTEGÉN ÉLŐK  PEDIG MINDEKÖZBEN OLVASSÁK-HIRDETIK  AZ  ÚR IGÉJÉT, ÉS TÁPLÁLKOZNAK KENYERÉVEL.

SOKAN  VANNAK  A HIVATALOSAK, S  KEVESEN  A  VÁLASZTOTTAK.

 

Ítélet van e világ felett, mert elfelejtette, hogy Krisztus az EGYETLEN ÚT.  Még ma térj meg hozzá!

 

              

Tán 5 éve kezdtem  el egy sorozatot;  „Tűnődés”  címmel. Tűnődtem az otthonról,  a könyvekről, a  zenéről, a magányról,  az  emberi kapcsolatokról,  az  asztal  szakralitásáról,  a  szavakról, az  emberi szellemről, stb, stb. Most pedig nem hagy nyugodni ,  szinte belső kényszer sürget, hogy  tűnődjek  a:

 

                                        KÉPEKRŐL.      

 

Bizony,  ez  egyáltalán  nem könnyű, nem  egyszerű téma!  A  „quod”      - amiről írok, -      sem egysíkú, no de a  „quo”     - amilyen aspektusból  szemlélem,   -     egyenesen kimeríthetetlen.

Az emberi történet kezdetén jelen volt a kép. Ez nem fikció, archeológiai feltárások igazolják, pl. az Altamira  barlang  falán lévő állat rajzok, majd a Lascaux barlang  freskói. /!!!/ Egyedül az ember képes belső kép létrehozására; un. belső látással felidézi,  s mintegy élethűen látja az elmúlt eseményeket, személyeket, természeti tájakat, vagy egy jelenetet valamelyik  filmből, színdarabból. Képes absztrahálni is leírt szavakat/sorokat, én pl. „ott vagyok,” és „látom” azt a kúriát, amelyben Márai Sándor  „A gyertyák csonkig égnek” c. híres regénye játszódik, avagy u. csak őtőle  a „Sirály” című művét is belülállóként  éltem meg. Kivételes  zeneművészek  részesei annak a karizmának, hogy az egyes hangok felhangzásakor látják annak a színeit!  Igen!  Ilyen személy napjaink egyik legnagyobb pianistája; Helén Grimaud. Istenem, :  hangok, - és színek…     Festmények…  Amit szavainkkal Képtelenek  vagyunk kifejezni,  (mindig marad a kimondottak  után sok kimondhatatlan bennünk…) azt próbáljuk  évezredek óta átadni a képzőművészetek valamelyik ágával, de főleg; a zenével. Sok évvel ezelőtt ott álltam Drezdában, a Zwingerben, és  „testben-e, vagy testen kívül,”  időt nem érzékelve ittam magamba Tiziano  csodás festményét;  „Az adó garas” t.  Nincs az a pszichoanalitikus, aki vaskos kötetekbe foglaltan elénk tudná tárni annak  a híres jelenetnek a mélységét, lelki rezdüléseit úgy, mint ez a karizmatikus mester, a XVI. sz. elején. Csak két szereplője van e képnek; Jézus, és a farizeus. (Ellentétben Rubens  „Az adópénz” c. művével, amelyen szinte nagy tömeg zsidó veszi Őt körül, s izzik a légkör, szinte tapintani lehet a készülő csapda vészhelyzetét. Az  utóbbinak   kő-kemény arca tükrözi a tőrbeejtés iránti elszántságot, rajta van a TÖRVÉNY számonkérésének     - mind a 613 nak…. -      ill. annak megszegése esetén, a  hatalom megtorlásának eltitkolt  terve.  Jézus arca pedig a rendíthetetlen nyugalom, a mindenen átlátó isteni fény végtelenségét reprezentálja. Tán ott éreztem át a művészet szakralitását, a Biblia tanítását szolgáló, azt  megvilágító szerepét, teljes mélységében. Igen; nekünk szükségünk van képekre, amelyek érzékelhetővé  teszik számunkra mindazt,  ami lényegüknél fogva meghaladja az öt érzékszervünk által megragadható tartományt. A hitünk lényege: kegyelem, tiszta spiritualitás, befogadása mindannak, ami  KIJELENTÉS, és befogadása a KIJELENTŐNEK= JÉZUS KRISZTUSNAK. Ez a legtisztább, legvalóságosabb látás.  ÁMDE: az igazi, az ihletett művészet segíti a mi erőtlen, támaszra  szoruló emberi valónkat eljutni a fizikai létünk határvonaláig, addig, amelyen átlépve, már  SZÍNRŐL-SZÍNRE LÁTHATUNK.   Tán ezt érezte meg az Egyház akkor, amikor az írás/olvasás  csak a kevesek kiváltsága volt, és kézbe adta a széles tömegeknek a Biblia pauperumot,= a szegények  képes Bibliáját, valamint  akkor, amikor a templomok mennyezeteit, falait, ólomüveg  ablakait, bibliai jelenetekkel  töltötte meg. Mindezek  jelentőségének ismeretében láthatjuk, hogy nem véletlenül tartották nagy becsben, tiszteletben évszázadokon át, a mai napig, a valóban ihletett, megérintett festőművészeket. (Fogalmam sincs, hogy kik, és milyen számítások alapján  határozzák  meg  egy  Rubens, Tiziano, Raffaello, Veroneze,  Rembrandt, Fra Angelico, Vermeer, stb. mű pénzre átszámított értékét, vagyis  mindazt, ami pénzben kifejezhetetlen.  De hát, ilyen világban élünk.)

Számomra  az a fantasztikus csoda, hogy az anyagi  komponensekből     - vászon, festékek, ezekbe belekevert  kémiai anyagok,    - összeállt műalkotások, miként képesek magukban hordozni, s onnan felénk sugározni szupernaturális,  olykor  transcendens tartományt? ??  No, hát ez is az emberben élő Pneuma  élő  bizonyítéka!  Persze, hiszen az ember=imago Dei!!!