2020. május 23., szombat

Csatószegi Viktor



 
                                                        CSAK  AKINEK...
                                   

Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. 26Igen, Atyám, így tetszett neked. 27Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja.” (Mt. 11, 25,26.)


Az  emberi tudás tartománya szinte felmérhetetlen. A lexikonok,  /lexikon sorozatok!/  számát nem lehet listázni, de az eddig megjelenteket is folytonosan bővíteni kell. Tán, a Wikipédia az a forrás, amelyben majd’ minden adat naprakészen megtalálható, nagyra becsülöm a munkatársait! Képességgel,  szorgalommal/kitartással ráláthatunk a reál, és a humán tudományok összes szegmensére, ismereteink gyarapításának csak a korlátozott idő szab határt. Jó tudni; más az intelligencia, a műveltség, és a bölcsesség. Ez fontos, mindhárom mást-mást  jelöl!

Ebben az  írásomban  azonban  olyasmiről  töprengek, ami meghaladja az összes fenti karizmát, a saját erőnkből  soha nem érhetjük el, mert nem ennek a világnak a természetes rendjéhez tartozik, viszont  az   EGYETLEN  IGAZ, ÉS  LEGNAGYOBB CÉL elérését garantálja.

                          EZ   PEDIG  A  GYERMEKI  LELKÜLET.

Igen; Jézus dicsőíti az Atyát, amiért az összes emberi tudást, izzadmányos erőfeszítéssel, nekifeszülő akarattal  elsajátítható  tudást, alárendeli az evilág által megmosolygott gyermeki, a hittel, és teljes odaadással befogadó lelkületnek. Annak, amit nem lehet a legerősebb akarattal,  a  leghegyesebb könyökkel sem  kiharcolni, birtokolni, hanem csakis a felfelé tartott üres tenyérrel, és alázattal befogadni. Végtelen, hatalmas misztérium ez barátom, olyan, amely előtt porba omlik a tudományos emberi logika…  Ez a titok magában foglalja az öröktől fogva történő kiválasztás kegyelemtani kérdését, azt, amelyre egyetlen dogmatikai rendszer sem képes egzakt magyarázatot adni…  (Ezért támadnak folyamatosan éles pengeváltások a különböző hittudományi irányzatok között.)  Jézus  sem magyaráz a fenti  ige-szakaszban, hanem  KIJELENT!  Érted??? Felizzott benne a végtelenített optika, az Atya iránti végtelen szeretet, és  1./ dicsőít,  majd  2./ kijelent. Közli velünk, hogy minden emberi produktum felett  áll  a hittel történő, befogadó, gyermeki    - mérlegelés nélküli -    lelkület. Miért? Mert:

                             „IGEN  ATYÁM, ÍGY  TETSZETT  NEKED.”

Mert  így tetszett…  Kész.  Ő ens absolutum. Más logika, olyan, amely nem illeszthető be a rendszerezett, és kellő érvekkel verifikált emberi tudományok egyik szegmensébe sem. A 27. vers pedig egyenesen ámulatba ejtő, mert rávilágít, hogy sem Jézust, sem az Atyát nem ismeri senki, csakis  Ők  ismerik egymást teljességgel. Persze, hiszen felfoghatatlan  a végtelenség… A végtelen hatalom, és a végtelen szeretet. Isten, és a Logosz,  nem  integrálható az emberi agy kereteibe. Oda nem, de az emberi szívbe igen!  No, és kiknek a szívébe? Íme a válasz;

                                 „ AKINEK  A  FIÚ  KINYILATKOZTATJA.”

Ezekkel a szavaival  erősít meg engem abban, amit mindig is vallottam, és amiről oly sokszor próbáltam eddig is dadogni, mert ezelőtt a titok előtt csakis dadogni képes a megérintett ember… Ez a  „misterium fidei.”  A hitnek, és a kegyelemnek a titka.   ISTENT  SOHA, SENKI NEM LÁTTA, Ő NINCS AZ  ÖT  ÉRZÉKSZERVÜNKNEK  ALÁRENDELVE, ÍGY  TEHÁT  ŐVELE  CSAKIS  AZ  TUD ÉLŐ KAPCSOLATBA KERÜLNI, AKINEK  A  FIÚ KINYILATKOZTATJA. TEHÁT EGYEDÜL  JÉZUS KRISZTUS  A  KÖZVETÍTŐ, A PUNCTUM  SALIENS!!!  Ő,  AKI  VAN!  A  természetes, és természetfeletti létrendet összekötő  „közlekedő edényben”  egyirányú az áramlás: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket. (Jn. 15, 16.)

A  Szentírásban minden összefüggésben áll egymással, de erre csakis a Szentlélek segítségével  láthatunk rá.  Jó példa erre, hogy a fent idézett Mt. 11. fej. után, a 13. fej. 10-11. versei kibontják, megerősítik az előzőeket:

„Ekkor odamentek hozzá tanítványai, és megkérdezték: miért beszélsz nekik példabeszédekben? Nektek MEGADATOTT, hogy megértsétek a mennyek országának titkait,    - felelte, -    de nekik  NEM.”        Végül egy másik ide von. idézet:

„Majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek; az Igazság  Lelkét, őt, aki  örökké  veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja, és nem ismeri.  DE  TI  ISMERITEK, MERT  BENNETEK  VAN, ÉS  BENNETEK  MARAD.”  (Jn. 14,  16-17.)

Már  a II. sz.-ban felütötte fejét a gnoszticizmus, amely szerint mindent meg lehet, és meg is kell tudni, érteni. Ez a tévtanítás  bukkant elő a felvilágosodás, a racionalizmus, és több, ma is létező szekta gondolkodásában. Igen; alázat, tiszta, gyermeki lelkület kell a misztériumok előtti leboruláshoz, és Jézus egyértelmű szavainak hittel való befogadásához. Ha ezt látod önmagadban, akkor tudd, te is a kiválasztottak  közül való vagy.
 Emlékezz ember, hogy porból vagy, és oda térsz vissza…  Döbbenj rá barátom, hogy valóban egy kis porszemecske vagy, akkor is, ha netán két  diplomád van, és fontos pozíciót töltesz be. Ami téged hatalmas kinccsé tesz, az egyetlen Igazság; Jézus Krisztus hittel való befogadása az életedbe, és az Ő középpontba állítása. Ezt csakis Ő adhatja meg neked, és meg is adja, ha kiüresíted magad a régi énedből, és gyermeki  lelkülettel átadod neki a szívedet.
 Akkor, és csakis akkor  lesz  számodra kimondhatatlan  érték a fenti  Ige,  ha rád is vonatkozik az  a legfelül olvasható mondatrész;

                    „AKINEK  A  FIÚ  KINYILATKOZTATJA.”



Ezért  könyörgök érted, aki  éppen  most ide kattintottál…   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése