KIVÁLASZTÁS…
„Sok hasonló
példabeszédben hirdette nekik az Igét,
mert csak így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor
azonban EGYEDÜL VOLT tanítványaival, MINDENT megmagyarázott nekik.” (Márk 4,
33-34.)
Akár tetszik, akár nem,
Isten egyeseket személyenként, név szerint
választ ki arra, hogy létének,
üdvrendjének, Lelkének belső titkaiba bevezesse, és
azzal a látással ajándékozza meg
őket már itt, amivel a többieket csak az örök életben fogja. Ez a
„látás” tarthat egy felmérhetetlen pillanatig, pl. a szemlélődés közben, amikor a Szentírás egy-egy mondata hihetetlen széles spektrumban kinyílik, vagy egy
adorátió közben, a tabernákulum
előtt. De tarthat hosszasabban is,
amikor egy hitigazság felett
elmélkedünk, keresve benne a lényegi üzenetet. Pontosan
határozza meg ezt a kérdést Pál
apostol a második korintusi levélben, amikor azt írja, hogy
„A hitben élünk, a szemlélet még
nem osztályrészünk.” Nos; ezt a szabályt
erősítik meg azok a kivételek, amikor a
hiten felül, egyesek a látás, a „szemlélet” karizmájában részesülnek.
Itt arról van szó, hogy azt a felfoghatatlan titkot próbálja
Jézus közelebb hozni a sokasághoz, hogy tkp. mi is az a
„mennyek országa.” A sokaság pedig csakis a példázatokból sejt
meg valamit, mégpedig igen keveset.
Így van ez 2000 év óta… Ne kerteljünk barátaim! : A „sokaság” szó
alatt nem okvetlenül a civil szférát kell értenünk, nem csak
azokat, akik nem tanultak teológiát, s benne biblikumot, hanem jócskán oda tartoznak a
„hivatalosak” is… Bizony! Óriási titok ez,
szent titok ez.
((Külön, elmélyült írás kellene annak elemzésére, hogy mire ad objektív képességet/felhatalmazást az ordináció, és mi az, ami nem okvetlenül jár
vele együtt…))
Elmondta tehát példabeszédét
arról a mustármagról, amely a legkisebb minden magnál, és mégis akkora
fává terebélyesedik, hogy még az „ég madarai is az árnyékában laknak.” Igen; a 12 kiválasztott halász volt az a
mustármag, ill. a velük közölt jézusi
„besugárzás” =kegyelem. Jöhetett
utána a zsidó Főtanács, Pilátus, az
összes római császár Konstantinig bezárólag, a népvándorlás vihara, a francia forradalom, II. József, Hitler és
Sztálin, /és az általuk megszállt nemzetek általuk delegált árulói,/ no, meg a non plus ultra; a liberalizmus,
képtelenek voltak, és képtelenek
lesznek azt a magot, meg azt a
legkisebb mustármagot megakadályozni,
hogy hatalmas fává növekedjenek: Egyházzá, =Krisztus misztikus testévé. De még a sátán által
megszervezett, és annak a misztikus testnek belsejébe beférkőzött Júdások sem tudták/tudják megsemmisíteni Isten művét, ezt a szent gyülekezetet. De
csakis azért, mert Krisztus akarta
létét, s Ő áll ennek a hajónak a kormányánál.
Elmondta a „sokaságnak” ezt a két példabeszédet, - ugye, jól tudjuk, hogy minden példázat kissé
sántít, vagyis hiányos, - azután
elbocsátotta őket, és „egyedül volt tanítványaival.” EKKOR
TÖRTÉNT A FELFOGHATATLAN, A
KIVÁLASZTOTTAKNAK ADOTT CSODA;
RÉSZESEIVÉ VÁLTAK ANNAK, HOGY
A HITBŐL ÉLÉS KORLÁTAI KINYÍLTAK
ÁTMENETILEG SZÁMUKRA, ÉS RÉSZESÜLTEK A LÁTÁS TERMÉSZETFELETTI ÉLMÉNYÉBEN. Erről
persze Márk nem ír semmit, mert erről nem is lehet emberi nyelven
írni… Így aztán a bibliai
kommentárok sem írhatnak semmit. Nem, de tudd meg barátom, hogy az Úrral
való közösség /szimbiózis/ sokkal, de sokkal többet
tartalmaz, mint a „sokaság”
számára leírható publikációk, vagy elmondható előadások… Ebben a percben bevillant most nekem az, amit olvashatunk Páltól, és ami igazolja fenti állításomat;
„Ismerek egy embert Krisztusban, aki
tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, vagy testen kívül, nem tudom, Isten
tudja, – elragadtatott a harmadik égig.”
No, ez az!!! Ennél nincs
több. Mi más ez, mint anticipatiója az
örök életnek, a színről-színre látásnak?
Ebben a kronoszi létben mindez nem
a sokaságé, hanem a keveseké. Nem a kezdettől tisztáké, hanem a Lélek
által megtisztítottaké, a Bárány vére által. A keveseké, s nem az evilágban
véglegesen berendezkedni akaróké…
Miért? Mert egyedül kizárólag a
mindenség Ura jelentheti ki: „Mert így
akarom!”
Most azt
üzeni nekem - és rajtam keresztül
neked, aki nem véletlenül kattintottál erre az oldalra, - Jézus,
hogy könyörögjük ki alázattal,
hittel;
LEHESSÜNK MI IS AZON KEVESEK KÖZÖTT, AKIKKEL KÜLÖN VONULVA, „EGYÜTT VOLT.” HITBEN ÉLÜNK, DE HITÜNKET ERŐSÍTI, KITELJESÍTI A LÁTÁS.
DE: ezt, nem a világ kaotikumában, piacterein, s a pénz-hatalom katyvaszában
lehet megkapni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése