Csatószegi Viktor

                                           MINDENNEK  VÉGE…

Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek.

                                                                                                                                            (Lk. 24, 21.)

 

Nem elég,  hogy kutya meleg van ezen az Emmausz felé vezető poros úton, de belül, ott a szív mélyén tátong egy fájó seb, olyan szaggató fájdalommal, hogy majd’ belehalunk. Nincs rettenetesebb gyötrődés, mint a csalódás valakiben, akire feltettük az életünket, akinek minden szavát ittuk, s akiben hittünk. Emellett  semmiségnek  tűnik a párás, izzasztó levegő, meg a vékonytalpú szandálunkon átnyomódó kövek okozta fájdalom. Az meg végképp bosszantó, hogy beszélgetésünket megzavarja ez a kéretlenül hozzánk csatlakozó idegen, aki annyira tájékozatlan, hogy még azt sem tudja, mi  történt a napokban Jeruzsálemben. Hallottunk arról a két  asszonyról, meg  az üres sírról is, de hát annyi mindent fecsegnek az emberek össze-vissza.  De: Jézust NEM LÁTTUK.

Tudod barátom, úgy van az, hogy Jézust nem látjuk, távolinak gondoljuk, s éppen akkor,  amikor közvetlenül  mellettünk  jár az úton…  Oly sokszor kerül egy diagnosztizálhatatlan  zöld hályog a szemünkre, s ez bizony végzetes lehet. Igen; aki nem kapta meg a hit kegyelmét az Úr feltámadásában, az nem képes elfogadni  a  megváltó  kereszthalál  misztériumát sem. Még akkor sem,  ha  Ő maga  „csatlakozik hozzá,”  és hosszasan magyarázza az  ószövetségi próféciákat, amelyek előre megjövendölték mindazt, ami bekövetkezett. Mélységes titok az emberi szív. Önjáró, nem áll az  értelem  kontrollja  alatt. (Ezért beszélünk a szív megtéréséről, nem pedig a rációnkéról…)  Istenem, de sok kiváló teológus, nemzetközileg elismert  professzor él ebben a világban,  mégsem nyílik meg  sokuk  előttük az őket GYÖKEREIBEN megérinteni akaró  Ige.  Úgy van az, hogy sokaknál túl hosszú a tudástól a hitig vezető út…   Ez a két  tanítvány      - csak egyikük nevét jegyezte fel Lukács: Kleofásnak hívták,- évekig hallgatta Jézust,  most is elmagyarázott nekik mindent, de az Ige csak a fülükig jutott el. Ez bizony kevés, éppen úgy, amint a vasárnapi keresztények megszokott  templomba járása is.  Csakhogy Jézusnak tervei voltak ezekkel a tanítványokkal, KIVÁLASZTOTTA  ŐKET  HÍRNÖKNEK.  Ehhez pedig látó szemeket, s halló füleket akart nekik adni, hogy   1./  a szívük megtisztuljon a fájó sebektől, és hogy  2./ vihessék boldogan Jeruzsálembe visszatérve a személyes találkozás örömhírét, amelyet majd ők, és a többi apostol szétkürtöl az egész világon.  Ehhez  pedig hatalmas  erő kell…

  „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.”

Asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret…  S ekkor lett a kenyérből ; KENYÉR.  Jézus eltűnt, a szívük pedig lángolt, mert ettek a KENYÉRBŐL, és abban a pillanatban ismerték fel, hogy az idegen Jézus volt.

 ……..és ettől fogva tudjuk, hogy a külső színek alatt  realiter jelenlévő Krisztus nélkül még az  Ige  is kevés, mert az Igét  is a személyesen  bennünk élő Jézus tudja csak termékennyé tenni. Éppen  ezért  feladata, szent szolgálata az Egyháznak, hogy elénk adja az elválaszthatatlan

                      DRÁGA  IGÉT,  ÉS  AZ  EUCHARISZTIÁT.