Csatószegi Viktor

 

                                                           ESZMÉNYKÉP.

                                                 ( Gondolataim  Szt. Pálról.)

 
                   

Úgy gondolom,  jó, ha van nekünk  egy olyan emberi ideálunk, akit életünk több  vonatkozásában is magunk elé tudunk állítani, és a lehetőségeink határain belül,  követni is. Pál apostol számomra ilyen ember, s ezt a legjobban igazolja  az ő állítása; "Élek, de már nem én, hanem a Krisztus él bennem."  Tehát;  ha ő az emberi mércém, akkor valójában Krisztust  követem.
Mégis, mi az a konkrét jellemzője  Pálnak, ami  ilyen nagy  mértékben  imponál nekem?  Sok mindent lehetne/kéne itt felsorolnom, de  most csak azt az egyet fogom analizálni, azt a szemléletét, amelyet megfogalmaztam a hitről szóló sorozatomban, mint nagyon kívánatos szemléletmódot. Ez pedig az ő hitének a kettős fundamentuma, a két, másféle szellemi talajból  való, de őbenne eggyé fonódott, szintézisbe jutott gyökérzete.

Azt írja kedves tanítványának Timóteusnak, hogy  "Tudom, kinek hittem."  (2 Tim. 1, 12.)  Nos, ebben  a   "tudom"   szóban rejlik ez a kettős gyökér. S amit ez jelent, azt  tartom a hívő ember számára nélkülözhetetlen tulajdonságnak!

Pál  Tarzuszban  született,  jómódú héber családban, akiknek megvolt a római polgárjoguk, ami abban az időben igen jelentős kedvezményekkel, lehetőségekkel járt. Tanulmányait a híres,  tudós  Gamáliel rabbinál végezte, s így a rabbinikus, ó-szövetségi teológiát magas fokon sajátította el. De: ott, és akkor nem ez volt az elsődleges, hanem az élő, a választott nép mindennapjaiban jelenlévő Jahwe imádata,  mindenek felett való szeretete, dicsőítése. Ez a lelkiség a Tehillimből=Zsoltárokból áradt ősidőktől fogva, és ezt imádkozták Pál idejében naponta többször is. Velük, köztük volt az Úr,  Ő volt a Pásztoruk. (23. zsoltár.)  Ennek a MEGTAPASZTALT tudásnak  /és minden,  az öt érzékszervvel megismerhető tapasztalatnak/     héberül  "jádá" volt a neve. Ma pragmatikus tudásnak is lehetne nevezni.
Ámde Pál rálátott  a görög világ teljesen más kultúrájára, szellemiségére, amiben segítette  ezen nyelv ismerete is. (Különben hogyan tudott volna beszédet tartani a filozófusok előtt Athénban, az ottani  Gellért-hegyen, amit Areopágusznak hívtak?)  A görög szellemiség pedig az elvont, un. absztrakt  gondolkodás jegyeit hordozta, amelynek megalkotói, kidolgozói   Szokrátész, Platon, és tanítványa; Arisztotelész voltak. Ennek a görög tudásnak pedig  "ginooszkó" volt a neve.  (Kisugárzásuk olyan hatalmas, dinamikus volt, hogy ez képezte alapját Aquinói Szt.Tamás filozófiai alapvetésének a XIII. sz.-ban,  /Summa Theologiae!/    és ez pedig még a XXI. században is domináns vonulata a skolasztikus, majd  neo - skolasztikus filozófiának.  Ma is él, magam is ezt  tartom stabil alapnak, a teológia alá építhető legjobb filozófiai iránynak.)

Összegezve: Pálban együtt volt a tapasztalati tudás, az Isten-élmény,  a teoretikus, fogalmi, scientifikus tudással.

Az  élő, tüzes HIT, a tudományos alapozottsággal. Ennek a kettőnek, a  jadának, és a ginooszkónak  birtokosaként   írta tehát Timóteusnak, hogy TUDJA,  kinek hisz.

Nos,  ezért példaképem  nekem  Pál, a népeket megtérítő  apostol. Ma is ezzel felvértezve lehet gyümölcsözően evangelizálni!

Csatószegi Viktor

                                         A  TEMPLOM  SZAKRALITÁSA.

 

^„15Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, ¹⁶a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” ¹⁷Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” ¹⁸A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” ¹⁹Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.”  (Jn. Ev. 2. fej.)

Egy régebbi írásomban már kifejtettem, hogy  a „szent”  szavunk jelentése, tartalma, nagy mértékű változáson ment át a köznapi használatban.  Az ószövetségi héber „kadós,” és a latin  „sacrum”  egyaránt azt jelentette, hogy  „lefoglalt,”  vagyis; kizárólag az Isten szolgálatára kijelölt tárgyak/személyek jelzője volt, pl. a jeruzsálemi templom áldozati szertartásain használt edények, eszközök csakis annak a templomi liturgiának az alkalmain voltak használhatók, még a király sem használhatta ezeket, palotájának ünnepi asztalánál. Később azokat a személyeket hívták szenteknek, akiket az Úr mintegy „lefoglalt” magának teljesen az Ő szolgálatára, országának hirdetésére. ( l: Pál apostol  írásait, amelyekben a megtért, és szolgálatokat végző embereket sokszor e jelzővel illeti.)  Tehát félreértés azt hinni, hogy ez a megtisztelő szó bűntelenséget, hibátlanságot jelent, hiszen ebben az értelemben CSAKIS ISTENT kell, és szabad tekintenünk! A hit kegyelmével ingyen megajándékozott, és azt befogadó, megtért embert Jézus „lefoglalja” a maga, és Atyja országának (Baszileia) szolgálata számára. Ezek az emberek tudatában vannak a maguk bűnös, de az ebből kimentett, Jézus érdeme miatt kegyelembe fogadott  mivoltuknak, és eszük ágában sincs önmagukat olyan értelemben szentnek tekinteni, ami csak egy pici mértékben is azonos lenne az Úr szentségével. (Hágiosz.)  Itt kell megjegyeznem     - a sok félreértés miatt, -    hogy amikor az Egyház valakit szentté nyilvánít, akkor az csak annyit jelent, hogy az illető hűségesen, mindenét/önmagát teljesen átadta ennek a meghívásnak, és teljes odaszánással követte Jézust ebben a szolgálatban, „lefoglaltságában.”  Nagyon komoly, alapos, és több évig való vizsgálat szokta megelőzni ezt a döntést!  Vagyis; még az ő esetükben sincs szó arról, hogy életük folyamán soha nem botlottak el, soha, semmilyen bűnbe nem estek volna, hanem arról van szó, hogy HITRE jutottak, és Krisztus kegyelmének erejéből kimenekülhettek a gonosz rabságából, megtisztulva élhettek tovább a bűnbánat-bűnvallás utáni, itt megkezdett örök életben. Példának csak két személyt említek:  Pál apostolt, aki ezt írja; „A bűnösök közt én vagyok az első.”  Szt. Ágostont, aki a pogányság világának minden szennyében nyakig volt benne, csodával határos módon történt a megtérése, és a megtisztulása után Hippó püspöke lett…

De a tárgyi világban is léteznek sacrumok, kizárólag istentiszteleti célra lefoglalt eszközök. Mindenek felett ilyen a templom, de mindazok a tárgyak, amelyeket ebben használnak; pl. a kehely, a paténa=az a kis „tányér,” amely arany borítású, és amelyre a Szent Kenyér van helyezve. A liturgikus eszközök, és ruhák sora. Ilyeneket a világi életben soha, sehol másutt nem használnak. A Biblia Leviticus könyvében  / ószövetség/ teljes részletességgel írja elő Jahwe ezeket, olvasható a felsorolásuk, és használatuk módja. A választott nép pedig különös tisztelettel tekintette a jeruzsálemi templomot, amelyből csak egyetlen egy volt, s csakis abban mutattak be áldozatokat az Úr parancsai alapján, abban állt a Szentek Szentje, benne a Frigy-ládával, ide csakis a főpap léphetett be, évente egyszer. A templomba kizárólag a monoteista zsidók léphettek be, a pogányok csak az előudvarig juthattak. AZ A TEMPLOM SZENT HELY VOLT, ISTEN SZENTSÉGE RAGYOGTA ÁT!  (Az egyetlen templomuk lerombolása óta a zsidóságnak azóta sincsen más templomuk, mert az csakis azon az Örökkévaló által kijelölt helyen létezhet. Abban az időben is voltak zsinagógák, ahol áldozatokat  természetesen nem lehetett bemutatni, de az Úr Igéjét magyarázták. Ez így van ma is, tanítanak a zsinagógákban, s mivel nincs már templom, nincs papságuk, nincsenek áldozati liturgiáik. A templomukból megmaradt egyetlen falhoz járnak imádkozni, ezt hívják „sirató falnak.”)

Nos, kedves barátaim, mindezek után érthetjük meg, a szelíd Jézusra egyébként nem jellemző indulat kitörést. A totálisan „lefoglalt” =szent templomban, ott, ahol minden létező Jahwéról szólt, Őérte létezett, egyszercsak elkezdődött a kereskedelmi tevékenység, a pénzszerzés, az üzletelés. Nincs ebben rossz önmagában, mindez hozzá tartozott már akkor is az élethez, annak a fenntartásához, amint tartozik a mai napig is. DE: NEM OTT!!!  Ez mintegy szentséggyalázás, és ennek megtűrése előjele volt az akkori szolgálattevők korrumpálódásának, hitük ellanyhulásának. (Isten válasza erre, és a többi hűtlenségre, bekövetkezett 70 évvel később, amikor Titus vezetésével Róma lerohanta, és porig rombolta ezt a 46 éven át épített kádós/sacrumot, a béke városával együtt… Merthogy semmiféle  lázadás=bűn, nincs következmények nélkül…  Sem a transcendens létben, a tiszta szellemi teremtmények / emeri szóval: „angyalok” /  által, sem a választott nép fiai által, sem pedig a megváltás utáni korszakban elkövetett egyházi, és személyes bűneink által elkövetett bűnök sincsenek következmények nélkül. Bizony!)

Azon tűnődtem a mai délutánon, hogy ez a jézusi explodáció, tkp. egy teofánia volt!  Igen; AZ  ISTEN FIA  RENDET CSINÁLT A SAJÁT HÁZÁBAN! Ehhez abszolút joga volt, mert JÉZUS  „A”  KRISZTUS,  A KÖZÉNK  TESTESÜLT  ISTEN!!!

A méltatlankodó farizeusokat meghökkentő válasszal fizette ki;  „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem!” Szinte látom az elhűlt képüket, s ha festő lennék, akkor a hüledezők előtt álló Jézust úgy ábrázolnám, hogy miközben kimondja; „ezt a templomot,”  jobb kezével önmagára mutat… Igen; az akkor, és ott hüledezők nemsokára valóban lebontják azt  a templomot. Templom, mert a látható test burkában, az élő Isten rejtezett… Pontosan úgy, amint az Eucharisztiában létezik; elrejtve.

A  fenti Evangéliumnak azonban számunkra is van egy életfontosságú üzenete, és halálosan komoly, nagyböjti elmélkedési pontja. Ha megtért ember vagy, ha igazán hívő vagy, ha élsz az Úr Igéjével, és Kenyeréből,  ( a virtuális hagyma 3. rétegén, ) akkor te az Isten valóságos, élő TEMPLOMA  VAGY!  Lefoglalt gyermeke vagy!  Így aztán logikus, hogy Isten ebben a templomban sem tűri meg mindazt, ami ellenkezik a fent vázolt szentséggel. Ez pedig a lázadás, a tudatos bűn. E kettő éppen úgy nem létezhet együtt, egyidejűleg, mint ott, Jeruzsálemben, az áldozati szertartások, a zsoltárok énekelése, a tömjén illata,     -  a pénzváltók, árusok, az oda nem illő evilági dolgok tevékenységeivel.  Az Isten, az EGYETLEN  SZENTSÉG RAGYOGÁSA,  A  SÁTÁN  MIVOLTÁVAL…

Megkísértettségünk, sebzettségünk következménye, hogy az  állapotbeli létezésünkből adódóan, mégis egyszerre, egyidejűleg /simul/ vagyunk bűnösök, és bűnbánók, elesettek, és a moslékos vályútól az atyai házba visszatérők. Simul… Dráma ez  barátaim; lefoglalt templom, és felforgatott  galamb árus  asztalok.  Megtérés, Ige, Szentségi élet, és  ennek a világnak ránk tapadó szennye, hordaléka. Amikor Jézus ránézett arra a lefoglalt templomra, a látható épületen túlmenően, látta  (mert nála nincs kronosz,) annak pusztulását is, látta Tituszt, amint erővel nekiront, hogy porig rombolja. S ekkor kezdett el könnyezni…

Tudod-e, hogy abban a pillanatban egyidejűleg     - simul, -    téged is, és engem is látott? S hogy érted, és értem is könnyezett? Személy szerint! Pontosan ezért vállalta helyetted, és helyettem a számlánk kifizetését ingyen, kegyelemből, kimondhatatlan SZERETETBŐL. Még Titusz előtt, ott, a Golgotán.

Ez a nagyböjti evangéliumi szakasz, egyben a böjt központi feladatára szólít minket. Mert az ételben, a külső világ dolgaiban való megtartóztatás  kevés, és perifériális jelentőségű ahhoz képest, hogy

MI  AZ  ÉLŐ ISTEN  SZENT,  LEFOGLALTJAI VAGYUNK/LEHETÜNK, ÉS  A  SZENTÉLYEI,  AHOVÁ  A GOLGOTA  ÓTA, Ő NEM  ÉVENTE  EGYSZER  AKAR MEGJELENNI, HANEM ÁLLANDÓ  LAKÁST AKAR  BENNÜNK  VENNI.  

Ez  csak úgy valósulhat meg, ha végleges igent mondunk erre a hatalmas szövetségre. Akkor, ha ebben a nagyböjtben kinyitjuk az ajtónkat a KOPOGTATÓ előtt, s ha ebből a templomból ugyanúgy félresöpörjük a sátán áruival megrakott asztalokat, amint ezt a mi Urunk, Jézus is tette.

                    INDULJUNK  AZONNAL, GYERE  VELEM, -  MOST!!!

Csatószegi Viktor

                                                   KORONA…

 

„Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: „Keljünk át a túlsó partra.” ³⁶Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak. ³⁷Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. ³⁸Felkeltették: „Mester – kérdezték –, nem törődsz  vele, hogy elveszünk?” ³⁹Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: „Csendesedj! Némulj el!” A szél elült, s nagy nyugalom lett. ⁴⁰Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” ⁴¹Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez – kérdezték egymástól –, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”  (Mk. 4, 35-41.)

 

Amit el lehet mondani a jelen pusztító járványáról, azt mind elmondták a teljes média elektronikus,  és  írott  összes  szegmensében. Szakértők hada, az operatív törzs, és az egészségügy illetékesei minden tudnivalóról adnak pontos tájékoztatást. Az  egyházak vezetői  is meghozták a fájó, de érthető döntéseiket. Egyszóval; minden másképp van, minden nap új helyzetek elé vagyunk állítva.

Azonban létezik EGYETLEN  dolog  a világtörténelemben, amely milliószor erősebb Archimédesz törvényénél, és e dologban nincs, és soha nem is lesz új helyzet!  Mi lehet az a dolog?  Az a jelenet barátom,  amely soraim felett olvasható az Evangéliumban. E szakasz lényege; híradás az OMNIPOTENS  DEUSRÓL,= A mindenható Istenről.  Róla, aki akkor is abszolút Úr,  amikor  emberi  külsejében éppen alszik…

Mekkora, milyen kimondhatatlan boldogság abban a bárkában ülni, amelyben Jézus van.  Igen; ez a valódi, s az egyetlen biztonság!  Tudd:

MINDEN  VIHAR  URA  JÉZUS KRISZTUS,  AKI MÉG  A  MÉTERES  HULLÁMOK ÁLTAL  IS  ÜZENETET AKAR  KÜLDENI  NEKÜNK.  AKKOR  IS, HA  E HULLÁMOKAT  ÉPPEN  KORONÁNAK  HÍVJÁK…

Kérlek, hajtsd most homlokodat a tenyeredbe, és szánj rá félórát  annak megfejtésére, hogy NEKED mi az ebben rejlő isteni üzenet!

 

 

 

Csatószegi Viktor

                                               KEMÉNY  BESZÉD…

„A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, és akik gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is?” (Mt. 5, 43-46.)

 

A fenti részt, és ennek üzenetét próbálom egybevetni a böjti időszakban oly sokszor említett étkezési megszorításokat ajánló írásokkal, amelyek mintegy alapvető feltételeként említik azt, a lelki életben való előrejutásnak, az Istennel megélt élő kapcsolatnak.  Az  önmegtartóztatás  gyakorlatát  az  étkezés terén, egyáltalán  nem tartom harmadrendűnek, hiszen ezt  Jézus is megtette, és jelen volt a kereszténység kezdete óta, a hívek közösségeiben.  Sőt; arról olvashatunk a Bibliában, hogy amikor a tanítványok  ördögűzése  sikertelen volt, a Mester erre oktatta őket:  „Ez a fajta nem megy ki, csakis  imádság, és  böjt által.”  Tény, hogy a test, és a lélek szoros kapcsolatban állnak,  (homo est ens compositum,)  és az evangéliumi életideál: a lélek uralma a test felett. Ehhez  pedig évezredes tesztelés alapján, kiváló eszköz a böjtölés. DE; CSAKIS  ESZKÖZ, ÉS  NEM  CÉL!  Komoly  elszántság,  és  tág horizont, afféle   imitatio  Christi   kell ehhez, de állítom; csupán egy hangulatos  tea-délután, a fenti,  Mt. 5-ben megfogalmazott parancshoz  viszonyítva…

Az Úr nem csak arra ad utasítást, hogy türelemmel, alázattal fogadjuk  el az ellenünk vétőket, nem csak arra, hogy eszünkbe se jusson elégtételt venni, visszaütni, még arra sem, hogy bírósági ítéletbe foglaltan, ne mondassuk  ki az illetővel a nyilvános helyreigazítási, és bocsánatkérési kötelezettségét, és anyagi jóvátételt.  Mindezt  még  „lenyelnénk”  valahogy.  Barátom,  azt  KÖVETELI,  hogy

 SZERESSÜK  ŐKET…  IGEN,  DE    SEM  ELÉG;  IMÁDKOZZUNK  IS  ÉRTÜK.

Szeressük, és imádkozzunk azokért, akik jóvátehetetlen erkölcsi, vagy anyagi károkat okoztak nekünk, akik ott gáncsoltak el, ahol csak tudtak, akik álmatlan éjszakákat, gyomorgörcsöket, és pótolhatatlan veszteségeket generáltak életünk során. Akik megalapozatlan, vagy kimondottan rosszindulatú, bosszútól fűtött hírforrásokból merítve, azokat nem kontrollálva, elfogadták a rólunk szóló rágalmakat, és „bizalmas közlésként” fülbe súgták rokonoknak, barátoknak, kollégáknak, szomszédoknak. (…és ezek a virtuális hagyma első,vagy második rétegén élő létezők, pletyka gyárosok,  tovább súgták a tereken, utcákon, a lakások falai között.)  S egyszer csak azt észleli a kiszemelt áldozat, hogy megfagy körülötte  a levegő, megfagynak  az  arcok, és élő halott lett belőle. Bizony; az a kis húsdarab  a  szánkban,  mérges  viperává  válik,  gyilkos fegyverré. Pontosabban: a szív pokla  teszi  ilyen eszközzé a nyelvet. A HALÁLOS BŰN  ESZKÖZÉVÉ. Ekkora bűnt követ el a rágalmazó, az  értesülést  kisarkító  és tovább terjesztő, akik valóságos gyilkosok. Gyilkosok, és hitvány gyávák, mert nincs bennük bátorság,  gerinc, hogy a vétlen áldozatot egy csendes órában félrehívják, és tisztázó megbeszélést kezdeményezzenek vele, Jézus jelenlétében.  No, és mindemellett  vallásos embernek vélik magukat…   Igen, szinte nincs olyan hét, amikor ne hallanék efféle szomorú történetekről.  A  gyóntatószékek    - ha beszélni tudnának, -   de sok ebből adódó gyötrelmekről, könnyek  közt eldadogott  vallomásokról  mesélhetnének…  A megsebzettek  revans-bűneiről. Merthogy  minden bűn olyan, mint a tóba  dobott kő, a hullámai egészen a partig sodródnak. Amellett, hogy Istent sértik, sértik az Ő gyermekeit is.  ( Éppen ezért a bűnbocsánat szentsége: kiengesztelődés Istennel, és kiengesztelődés az Egyház teljes közösségével is.)

A fentiekben  felsorolt   /és fel nem sorolt/  bűnök ellenünk elkövetőit,  TEHÁT  A  LELKI GYILKOSAINKAT IS  (!!!)  :  

                              SZERETNI  RENDELTE  JÉZUS,  A   KRISZTUS!!!

Na, ez a pont  az,  ahol  megtorpanunk, ahol minden idegszálunk, porcikánk  tiltakozik, és ellenáll. Böjtölni, alázatosnak, szelídnek lenni sem könnyű,  de ez:  képtelenség!  Non possumus…  Az még csak-csak, hogy hallgatunk, hogy  nem ütünk vissza sem ököllel,  sem nyelvvel, de hogy még

                                 SZERESSÜK   IS   „EZEKET?”

                                                      IGEN!

Ehhez  kevés,  ehhez  nulla  a te, és  az  én erőm, ehhez  az kell, hogy leülj a szobád egyik sarkában, vagy a templomod leghátsó padjára, és ránézz  a szentélyben lévő keresztre, ill. a rajta függő Jézusra. Őrá, aki ott nem a saját rettenetes gyötrelmeivel foglalkozott, hanem  még e gyötrelmek  között  is ezt imádkozta:  „ATYÁM, BOCSÁSS  MEG NEKIK, MERT  NEM  TUDJÁK, MIT CSELEKSZENEK.”  Aztán nézd hosszasan a tabernákulumot,  amely Őt  rejti,  Aki éretted egyszerű Kenyérré vált, hogy általa életed, örök életed  legyen.

Értünk,  akik  hatalmas,  jóvátehetetlen erkölcsi, és anyagi károkat tudunk okozni másoknak,  akik  oly sokszor gáncsoljuk  el  embertársainkat  életútjukon, és  döfjük  beléjük szívünk megsebzettségének gyilkos fegyverét, a nyelvünket. Erre fogsz rádöbbenni  ott, a szobád  csendes  sarkában, vagy ott, a leghátsó  padban  Jézusra  tekintve, és meghallva  neked mondott szavait. Rávilágít, hogy te sem vagy feljebb az ellenségeidnél,  hogy  te is  megbocsátásra,  irgalomra szoruló  bűnös vagy.  Arra derít fényt, hogy te is csak az  Ő  kegyelméből  élhetsz, igazulhatsz  meg, és hogy élnek olyanok , akik csakis az  Ő erejével képesek  téged szeretni…

Ezt  követően újjászületve mész ki a világba, és tiszta szívvel tudsz rátekinteni mindenkire, az ellened vétőkre,  lélek-gyilkosaidra is,  és megvalósítani  azt a  „képtelen”  parancsot, de immár nem a te erőddel, hanem az  Isten  erejével, kegyelmével. A tiszta  (megtisztított)  szívből pedig  szeretet fakad, olyan, amely teljesen más, mint ennek a világnak a hamis,  ál- szeretete. Ez a titkok titka: meghal az ó-embered, és megszületik benned  a  krisztusi, az  újjászületett  ember.  Ez az  új teremtmény  képes szeretni  mindenkit, mert bennük    - a neked ártókban is! -   Isten arcát látod már, és tudod, hogy őértük  is történt valami kimondhatatlan csoda, ott, a Golgotán.

Ezért  sokkal  több  mindez a testi böjtölésnél, amely csak eszköz,  mert  közvetlenül  eredményezi a célt;

„HOGY   GYERMEKEI  LEGYETEK  MENNYEI  ATYÁTOKNAK.”

 

 

Csatószegi Viktor

                                                            HIT  ÁLTAL.         

„Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is, – így kegyelemből kaptátok a megváltást; ⁶feltámasztott  minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, ⁷hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének  túláradó bőségét, hozzánk való jóságából. ⁸Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. ⁹Nem tetteiteknek  köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.” (Efezus 2,  5-9.)

Az  ELSŐ MONDATBÓL:  „Krisztussal  életre keltett minket, bűneinkben halottakat is, - így KEGYELEMBŐL  KAPTÁTOK  A  MEGVÁLTÁST; feltámasztott  minket.

Lassan haladok ebben a csodálatos világban; az Ef. levélben, mert minden egyes mondatnál meg kell állnom,  és akár többször is elolvasnom,  pedig nem most tartom először a kezemben.  A fenti sorokat másoltam  csak ide, mert ezek  tartalmazzák  hitünk  sarok köveit, úgy teológiai, mint a személyes lelkiéletünk vonatkozásában. Olyanok ezek a mondatok, mint egy személyesen, név szerint  neked-nekem címzett levél. Mégpedig: szerelmeslevél.  Egy olyan szerelmesé, aki  mindenkinél messzebbről utazott,  hogy köztünk/velünk lehessen,  és aki  végül belehalt ebbe a lángoló szerelembe.   Az újszövetségi  Szentírásban én csak  két  szerző általi tolmácsolást találok, amelyben Jézus  mindenen átsugárzó szeretetét  ekkora hőfokkal, himnikus magasságokban tudja érzékeltetni;  Szt. Jánosnál, és  Szt. Pálnál.

Ezt  az  amor sanctust  nekünk  befogadnunk, és         - ha sokkal  kisebb értékűen is, -       de  viszonoznunk  kell!    Ehhez  ad  „gyújtást”   a  fenti igeszakasz.   Megfontolásához  teremtsük meg  a külső-belső csendet, és vegyük sorjában  az egyes  mondatokat.

Azt  üzeni, tudatosítja Pál apostolon keresztül  a  kijelentés Lelke, hogy  a bűn= a halállal. Van szívhalál,  agyvérzéses halál,  rák okozta  halál,  más ember által okozott halál. Nem sorolom tovább, végtelen a lista.  Mindegyikük mögött látható, orvosilag megállapítható okok állnak. Azonban ez az első mondat a legrettenetesebb,  s a legvégső pusztulást jelentő halálról tudósít minket. Okozóját fizikai szemmel nem látni, csak a következményeit lehet tapasztalni. Kedvelem a természetfilmeket, közöttük a macskafélékről szólóakat is.  Békésen legelget az antilop, semmilyen  veszedelemre mutató jelet nem  észlel,  vadnak szagát sem  hozza felé a szél.  Az oroszlán pedig ott van mögötte, hasán lapulva kúszik feléje a bokrok mögött, a szél irányával szemben.    Amikor  a bokrok megzörrennek, menekül az antilop, de már késő…  Az ólálkodó megragadta, s elpusztította.  Igen; ez az  „ólálkodó”  itt van körülöttünk, ontológiai valóság, s annak örül, ha tagadják létezését, ha tréfálkoznak felőle, és szarvakkal, lólábbal ábrázolják, ha kijelentik; mese ő, az emberi butaság, babonaság szülötte. E kijelentések számára, a bokrok…  Péter apostol az első levelében használja ezt a vadmacska hasonlatot, miután figyelmeztet: „Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára OTT KÓSZÁL MINDENÜTT, és keresi, hogy kit nyeljen el. Erősen  álljatok  neki ellen a HITBEN.”    No, itt a biztos recept!  Hogyan lehet egy nálunk sokkal hatalmasabb, okosabb szellemi hatalomnak eredményesen ellenállni, tisztának maradni, Isten közösségében élni továbbra is?  Tán a mi erős akaratunkkal, elszántságunkkal?  A sokszor ajánlott böjttel, virrasztásokkal?  Az ismét divatba jött zarándoklatokkal?  Pál nem ezt mondja. Pál által azt üzeni az Úr  Lelke, hogy  a hitben. Abban a hitben, amelyről vázlatosan írtam „A hagyma.”  c. írásomban, rámutatva ennek fundamentális jelentőségére, arra, hogy enélkül  semmit nem ér az elszántság, az akarat, böjt, és a zarándoklat. Ezek nem kritériumok, hanem következmények, fakadnak az élő hitből, a  Jézussal való élő, kegyelmi  kapcsolatból. Tehát én nem ezek ellen szólok, hanem szeretném, hogy tisztán láss, és ne téveszd össze az eszközt a céllal. Rengeteg ember lelki élete omlik össze, és zuhan a gonosz csapdájába, mert érzi elégtelenségét, látja, tapasztalja, hogy  a cselekedeteinek, teljesítményeinek oly sokszor mínuszos az eredménye, kapaszkodik, erőlködik, verejtékkel küzd, és mégis megtörik a szárnyalás; visszahúzza az ó-embere, ismét a porban vergődik. Ekkor, pontosan ekkor lép be a sátán, és ezt sugdossa: „Na  látod, ez az út nem embernek való, az Isten lehetetlen mércét állít eléd, kínozni akar téged. Élj hát szabadon, engedd el magad, lazíts, s különben is; biztos, hogy ezt akarja Isten? Nézd; milyen szép ez a világ, csak ki kell nyújtanod a kezed annak gyümölcsei után. Adok kezedbe olyan eszközöket, amelyekkel élve lesz bőven pénzed, hatalmad, és körülvesznek az édes élet örömei.”   Sajnos, ennek a gonosz, ördögi cselvetésnek aláágyazott egy olyan korszak az Egyház életében, amikor a rigorista, kazuisztikus morál teológia nem a hitben történő kegyelmi, élő, Jézus-ember kapcsolatra, hanem a voluntarista, (mindent az emberi akaratra helyező) mindent elfojtó, külső cselekedetekre fókuszált. Csakhogy az Úr Baszileiája  nem  árú piac, nem tőzsde, és nem stopperral mérhető futóverseny ám barátom!   Egy régebbi írásomban azzal a hasonlattal igyekeztem ezt a kérdést megvilágítani, miszerint a Balatonon úszik egy ladik, és egy vitorlás egymás mellett. Az előbbiben ülő ember iszonyú erőfeszítéssel lapátol, nem lát semmit a csodás tájból, mert folyton az ütemes ritmusra figyel, liheg a fáradtságtól, izzad, küzdenie kell a víz ellenállásával, amely felőrli erejét. A vitorlás pedig szeli a vizet, padjain napozó, a távoli hegyekben gyönyörködő emberek ülnek, mert hajójukat  NEM ŐK, HANEM A  SZÉL RÖPÍTI. Az a ladikos ember joggal dönt úgy, hogy ebből elég volt, lám a vitorlás alaposan lehagyott, én pedig kimerülten vergődtem ki a partra, többé  nem  lapátolok…

E mondat lényege; KRISZTUSSAL keltett életre minket. Látásom szerint ez az életre keltés két  csoportba osztható, kettős mozzanatú. 1./ A keresztség szentségével. Egy mondattal a választott igeszakasz  előtt     -  3. vers, -      ez van írva: „Születésünknél fogva mi  is a harag gyermekei voltunk.”  Vagyis;  az  eredeti bűn, a megváltatlanság állapotában léteztünk. A harag=ítélet. Nos, ebből mos ki, tesz tisztába minket a keresztség megszentelt vize. Mit is mondott Jézus azon az éjszakán Nikodémusnak? 

„Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” ⁴Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?” ⁵Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába. ⁶Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. ⁷Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.”

A víz kezdettől fogva végig kísérte az emberiséget, mint a megtisztulás eszköze, spirituális értelemben is.  A keresztség alap-szentség, mintegy belépőjegy  a későbbi személyes meghívásra, annak lehetőségi  feltétele.  Ez  annyira  egyértelmű Jézus fenti szavaiból, hogy nincs is szükség további elmélyítésre.  Igen; a harag fiaiból,  a kegyelembe fogadottság fiaivá válásnak kritériuma.  De a teljesség  a   2./ pontban van:  „…..és  SZENTLÉLEKBŐL.  Erről  próbáltam valamit dadogni   /mert erről csakis a megrendültségtől  dadogva lehet szólni, /   „A hagyma,”  c. írásomban a 3. rétegről, és  „A hitről” címűben is.  Eleve, és öröktől  fogva        -  38. Zsoltár… -     történő kiválasztás,  az  a  belső hang,  az a kopogtatás az ajtónk előtt…  Ez a Szentlélek.  Víz, és Lélek.  Nincs lapátolás, mert abba belepusztulunk, az a mi erőnk, és  annyit is ér.  Önátadás van, mégpedig totális, aztán a vitorlánkat röpíti a Lélek szele.  Önátadás  a  hitből fakadó szeretettel, és természetfeletti  reménnyel.

„Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. ⁹Nem  tetteiteknek  köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.”

Akkor ez ennyire egyszerű, és rózsaszínű?  Nem!!!!   Nem, mert szabad akaratunk van,  és  a megváltás nem jelenti  a bűn következményei alól való teljes mentességet. Mindig ott van a gonosz is a pakliban barátom, aki arra indít minket, hogy kikérjük az  örökséget, és a dagadt pénztárcánkkal  a zsebünkben, azt hiteti el velünk, hogy  vígan megleszünk mi az atyai ház kötöttségei nélkül is. Igen, egy  darabig…  Aztán  pörög a kronosz órája, s ott  találjuk magunkat a sertések etetője mellett, de még abból sem juthat nekünk.  Hatalmas az Isten szerető pedagógiája, amikor elénk tárja a Biblia több helyén az ilyen történeteket.  A gőgös  hadvezér, a  szíriai Naámán,  az először engedetlen Jónás, majd a  vízbe süllyedő, s később tagadó Péter,  a  „hitetlen” Tamás,  s később  Szt. Ágoston,  Szt. Ferenc,  L. Szt. Ignác.  Nem  sorolom  tovább azokat  a bűneikből feltámasztott   ( mert a bűn=halál!!!)  nagy szenteket, vértanúkat, egyháztanítókat, rendalapítókat, akik  megtapasztalták  Jézus hozzájuk lehajló irgalmas szeretetét.  „Csekély”  2000 év története szól ezekről.  Szinte látom a gonosz által össze-vissza  rángatott  fiút  eltorzult arcával, majd a szabadítása utáni önfeledt boldogságával. Látom  a megbontott háztetőn keresztül kötélen Jézus lábai elé eresztett multiplex sclerotikus  kifejezéstelen,  eltompult arcát, azt az élő halottat, s  átélem az ő KETTŐS feltámadását.  Igen; KETTŐS, mert  megbocsátattak  bűnei, s utána  /de: csakis utána!/  foghatta meg egészségesen az ágyát, s mehetett haza.  Láttam  éveken át, a börtönökben magukba szállt, s elrontott életüket siratókat,  akik  megtérésük után,  az Ige befogadása után szabadnak érezték magukat még a rácsok mögött is. Láttam a kórházak halottas ágyain fekvőket, akik  pont  akkor  születtek  meg  igazán, amikor halni készültek,  s újjászülettek a Lélek által.  (Nem tudom ki volt boldogabb, amikor a nyelvükre  helyeztem   Krisztus Testét,  AZ  ÖRÖK ÉLET  SZENT KENYERÉT,  ők, vagy én?....)    Bűn, bukás,  -  kegyelem,  élet.  Isteni  dialektika.

„Krisztussal  életre keltett minket,  BŰNEINKBEN  HALOTTAKAT  IS.”  A meg nem bánt, és feloldozást  nem  nyert bűn a végső halál, drága testvérem.  Tehát az őszinte bánat, a megtérés,  és  a bűnvallás egyenlő a feltámadással!  Ezt  nem lehet megvásárolni, nem lehet kiérdemelni a harag fiainak, mert

                         KEGYELEMBŐL,  INGYEN  KAPTUK  A  MEGVÁLTÁST!!!

Akkor tehát nem  kell  semmit  sem tennünk, csak elfogadnunk mindezt?  Ilyesmit én soha nem mondtam,  írtam!  Mit kell hát tennünk?+

 ELDOBNI  A  LAPÁTOKAT, ÉS  FELHÚZNI  A VITORLÁKAT.  FIGYELNI  A SZÉLJÁRÁST,  ÉS ENGEDELMESEN  IRÁNYBA  ÁLLÍTANI A  KORMÁNYKEREKET.   S TUDNI,  HOGY  AZ ENGEDELMESSÉG, A  KER. ÉLETSTÍLUS  SIKERE  NEM  MÁS, MINT KÖVETKEZMÉNYE  AZ ÉLŐ HITBŐL FAKADÓ KEGYELMI KÖZÖSSÉGNEK, ANNAK,  HOGY  IMMÁR JÉZUS  BENNEM  ÉL  IGÉJE, ÉS  KENYERE  ÁLTAL,  S  HOGY CSAKIS  EZÉRT  NEM  KELL  NEKEM  LAPÁTOLNOM.

Csatószegi Viktor

                                                 BORONA,  ÉS   RÖG.

„Ami görbe, legyen egyenessé,  a  göröngyös  változzék  sima úttá.”   ( Lk. 3, 5.)

                                                         és:

Vizsgáljátok meg magatokat, hogy a hitben éltek-e. Tegyétek csak próbára magatokat. Felismeritek-e, hogy bennetek él Jézus Krisztus?  HA NEM, AKKOR NEM ÁLLTÁTOK  KI  A  PRÓBÁT.   (II.Kor. 13, 5.)

Jó messze található egymástól a Szentírásban  ez a két vers, de látásom szerint a legszorosabb kapcsolatban állnak egymással;  értelmezi, megalapozza  Lukácsot  Szt. Pál apostol.  (Nekem mindig hatalmas élményt jelent rálátni az összefüggésekre, s arra, hogy UGYANAZ   A  SZENTLÉLEK INSPIRÁLTA   MINDKETTŐT.

 S még valamit: ez a két  vers  tartalmazza  a születés,  a megtestesülés  céljának teológiáját!  A  „szentséges  éj,”  a  betlehemi  esemény  narratívájának említése nélkül is.  Hogy értem ezt?  Úgy, kedves barátom,  hogy   Jézus Krisztusban  a  SZABADÍTÓ jött közénk, hogy  ezt a leszakadt,  hervatag világot, s  benne minden  kiválasztott gyermekét  kimentse a sátán, a  bűn rabságából, és  a megváltás által    / Vétkeinket a saját testében fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek és az igazságnak éljünk; az ő sebeiből gyógyultunk meg.'' (1Pt 2, 24-25a /  részesévé tegyen az  örök életnek. Az egyetlen igazi, az egyetlen boldogságnak.

Ami görbe, az örökké görbe marad, ha a saját erőnket nézzük. Egyetlen fuldokló sem képes önmagát kihúzni az örvénylő vízből. Olvasd csak el a panasz-Zsoltárokat!  Jeremiást, és a Siralmak Könyvét!  Mind – mind  a sivatagi, kiszáradt, repedezett föld, és repedezett ciszterna diagnózisa. Vágyakozás a megígért Messiás, a megváltás után. Tudjuk; a szívinfarktus oka egy rög. Egy megalvadt vérrög, amely a capillárisban elzárja az életet jelentő véráramlás útját. Pontosan ezt képezi le a Teremtőtől való elszakadás; a bűn is, a gonosz cselvetése, és a mi hitvány ingatagságunk, gyengeségünk férges gyümölcseként. Ez a rög elzárja a szabad utat Isten, és az Ő képére teremtett testvéreink felé egyaránt. BÖRTÖN!!!  Ebből a börtönből mi nem tudunk önerőből kiszabadulni. A szántóföldön lévő, önmagában haszontalan rög nem képes befogadni a búzaszemeket, sosem lesz alkalmas talaj a bő termés számára. Ezért találták ki a paraszti ősök a boronát, amelyet egy igás állat nagy ereje vontatott, és a borona vasfogai szétporlasztották azokat a rögöket. Önmaguktól erre sosem lennének képesek!  Ezért hivatkozik a  „pusztában kiáltó”  Izaiásra, ezért idézi Lukács is: „A göröngyös változzék sima úttá.”  Évezredek ősi vágyakozása ez!  De semmi nem változott…  -  …..egészen addig, amíg azon a csillagfényes, betlehemi éjjelen fel nem sírt egy jászolba fektetett Kisded. Ő boronálta/boronálja  el a rögöket ebben a leszakadt világban, benned, és bennem. Ő  „A”  borona… De sajnos, van rög is. Van, aki összegyúrja az életet jelentő porhanyós, eső  öntözte anyaföldet röggé, hogy infarktusban pusztuljon el minden rajta élő ember.  A gyűlölet ereje hatalmas. De az Isten szeretete erre az elveszett világra  leküldte az Ő Egyszülött Logoszát, a megtestesült Jó Hírt, s élő boronává tette.

A borona simává, alkalmas úttá teszi a röghalálban vonaglókat. Csakhogy ennek van egy feltétele is. Ez a feltétel ez a punctum saliens fogalmazódik meg tökéletes pontossággal, reflektor fényességgel, abban a II. Korintus 13, 5-ben: „Vizsgáljátok meg magatokat. hogy a HITBEN éltek-e?”  Nézz bele a szívedbe-agyadba, de komolyan!  Belül, legbelül , ott maradtak-e  azok a rögök???  Vagy tán még rájuk is zárod lakattal a szíved ajtaját, nehogy a kiengesztelődés ereje szétboronálja azokat a rögöket?

Hiszek-e? Hiszem, és tudom-e, hogy Ő, aki egyetlen akarati aktusával megteremtette az anyagi  létezést, aki csodálatos, felülmúlhatatlan programozással indította be annak a működését, aki  az „Adama” natúrájából a saját lényegének egy szikrájával=pneumájával  EMBERT  alkotott, képes volt-e Fiának emberi testben való közénk küldésére? „Külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember…”  Hiszed-e, hogy Ő valóban a Megváltó, a helyetted „bűnné lett” Krisztus?  AZ EGYETLEN MEGOLDÁS, ÉS A TE SZEMÉLYES ÜDVÖZÍTŐD?   Ezt nem én kérdezem most tőled, hanem Pál apostolon keresztül az élő Isten!!!

Felismerjük-e, hogy BENNÜNK ÉL Jézus?   1./ Szentlelke,  2./  Igéje,  3./ és Kenyere által.

Amíg élsz, lélegzel, addig  nincs késő, az élő hitet el  lehet kérni alázattal, bizakodó reménységgel. Ha megkapod ezt a csodát, van  MINDEN RÖGÖT eltörlő, szétporlasztó bűnbánat, őszinte bűnvallás, van ezt követő feloldozás, és megkapjuk az  élet, az ÖRÖK ÉLET  szent Kenyerét, az Eucharisztiát.

 Itt, és így kapcsolódik össze Lukács és Pál üzenete, és  ekként válik számomra  igazi ajándékká.

Imádkozom  érted, aki ide kattintottál most, hogy te is részese lehess ennek az EGYETLEN, IGAZI ajándéknak.

Csatószegi Viktor

                                   LÁTSZAT, ÉS   VALÓSÁG.

                                ( Avagy; púder, és lakk…)

^"Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. ¹⁷Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, ¹⁸hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz."

 

Van egy ősi, latin kifejezés:  „Semper idem.=mindig ugyanaz.”  Igen, a fenti tanítás 2000 éves, de a mai nap is friss aktualitásként hangozhatna el. Az ember szereti magát másnak, többnek mutatni, mint amilyen valójában. Önmagát, tetteit, eredményeit felmagasítja egy virtuális koturnussal, aztán ábrázatát púderozza, festékkel takarja el csúnya ráncait…  Felfújja magát mint a mesebeli kisgömbőc.  Évekkel ezelőtt Győrben jártam, és annak szép, ősi Belvárosában megpillantottam egy különös házat, amely tán 3 emeletes lehetett,   - nem emlékszem erre pontosan, -   és a legfelső szint remek, művészi kivitelezése-homlokzata annyira megragadott, hogy elkezdtem körüljárni, s fényképezni. Aztán elhűlve vettem észre, hogy mögötte nincs semmi, nincsenek lakások, s így emberek sem. Légüres  teret  takart. Művészi megtévesztésnek neveztem el ezt az épületet.

Nos, ilyen valós tartalom, igazi, átélt hit nélküli emberek voltak azok a farizeusok is, akik minden bizonnyal nagyokat ettek a becsukott ajtók mögött, de komor, „böjtös” képet vágtak a nagy nyilvánosság előtt. Nem az Úrnak, hanem az embereknek akartak tetszeni, elismerésüket kiváltani. Ma  is farizeusoknak hívjuk az ilyen embereket, pl. azokat a közszereplőket, akik fontos pozíciójuk magasáról a tökély látszatát sugározzák, s  egyszercsak  kipattan egy szörnyű botrány, leleplezés a valódi énjükről. Nem véletlenül beszélt Jézus arról, hogy ha valakit meghívnak egy lakomára, akkor ne üljön az asztalfőre, hanem a legutolsó helyre. Ne mutassa magát többnek, nagyobb teljesítményt produkálni képesnek, mint ami a valóság. Úgy gondolom, hogy a magatartásunk tkp. a hitünk mértékének tükre, mert ha Istennek élünk és neki szolgálunk, akkor édesmindegy, hogy ebből mit látnak, s gondolnak az emberek. Megítélni, és az örök sorsunkról dönteni egyetlen teremtény sem fog, csakis a Teremtő!  A minap történt, hogy az egyik kedves, közelben lakó ember, akivel jó barátságban vagyok, átjött hozzám, és elmondta, hogy elromlott a számítógépe, elvitte a szervizbe, ezért megkért, hogy a legfontosabb dolgait, emailjeit az én gépemen intézhesse a javítás ideje alatt.  Természetesen igent mondtam, van nekem sok más feladatom is, legalább  ezalatt  azoknak teszek eleget. Mindeközben észrevettem, hogy    - tán szeretetből, hálából, -     elkezdett engem  „lakkozni, púderozni,”  s nagyobb  reflektor fénybe állítani, mint ami megillett engem.  (Nem kívánom részletezni  ennek módját.)  Kérdésemre bevallotta ezt, és én csendesen, nem bántóan, szépen helyre tettem őt. Megértette, hogy Isten gyermekeinek semmi szüksége sincs púderre, lakkra, rivalda fényre. Jézus valóban a mindenség Ura, de megmosta a tanítványai lábát, és kijelentette, hogy bár Ő Úr és Mester, de úgy van köztünk, mint aki szolgál.

Legyen hát e nagyböjt idején komoly elhatározásunk, hogy a klasszikus böjtölésen túl, az ételek-italok terén való megszorításainkon kívül, a lelki szerénység, s alázat krisztusi ruháját öltsük magunkra. Hiszen Ő mondta;  „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű.” 

ŐHOZZÁ  IGYEKSZÜNK,   TEHÁT  KÉRJÜK  EL  A  SZENTLELKET,  HOGY  ELKEZDJÜNK  VÉGRE  ŐHOZZÁ  HASONLÍTANI!