Csatószegi Viktor

                                   LÁTSZAT, ÉS   VALÓSÁG.

                                ( Avagy; púder, és lakk…)

^"Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. ¹⁷Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, ¹⁸hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz."

 

Van egy ősi, latin kifejezés:  „Semper idem.=mindig ugyanaz.”  Igen, a fenti tanítás 2000 éves, de a mai nap is friss aktualitásként hangozhatna el. Az ember szereti magát másnak, többnek mutatni, mint amilyen valójában. Önmagát, tetteit, eredményeit felmagasítja egy virtuális koturnussal, aztán ábrázatát púderozza, festékkel takarja el csúnya ráncait…  Felfújja magát mint a mesebeli kisgömbőc.  Évekkel ezelőtt Győrben jártam, és annak szép, ősi Belvárosában megpillantottam egy különös házat, amely tán 3 emeletes lehetett,   - nem emlékszem erre pontosan, -   és a legfelső szint remek, művészi kivitelezése-homlokzata annyira megragadott, hogy elkezdtem körüljárni, s fényképezni. Aztán elhűlve vettem észre, hogy mögötte nincs semmi, nincsenek lakások, s így emberek sem. Légüres  teret  takart. Művészi megtévesztésnek neveztem el ezt az épületet.

Nos, ilyen valós tartalom, igazi, átélt hit nélküli emberek voltak azok a farizeusok is, akik minden bizonnyal nagyokat ettek a becsukott ajtók mögött, de komor, „böjtös” képet vágtak a nagy nyilvánosság előtt. Nem az Úrnak, hanem az embereknek akartak tetszeni, elismerésüket kiváltani. Ma  is farizeusoknak hívjuk az ilyen embereket, pl. azokat a közszereplőket, akik fontos pozíciójuk magasáról a tökély látszatát sugározzák, s  egyszercsak  kipattan egy szörnyű botrány, leleplezés a valódi énjükről. Nem véletlenül beszélt Jézus arról, hogy ha valakit meghívnak egy lakomára, akkor ne üljön az asztalfőre, hanem a legutolsó helyre. Ne mutassa magát többnek, nagyobb teljesítményt produkálni képesnek, mint ami a valóság. Úgy gondolom, hogy a magatartásunk tkp. a hitünk mértékének tükre, mert ha Istennek élünk és neki szolgálunk, akkor édesmindegy, hogy ebből mit látnak, s gondolnak az emberek. Megítélni, és az örök sorsunkról dönteni egyetlen teremtény sem fog, csakis a Teremtő!  A minap történt, hogy az egyik kedves, közelben lakó ember, akivel jó barátságban vagyok, átjött hozzám, és elmondta, hogy elromlott a számítógépe, elvitte a szervizbe, ezért megkért, hogy a legfontosabb dolgait, emailjeit az én gépemen intézhesse a javítás ideje alatt.  Természetesen igent mondtam, van nekem sok más feladatom is, legalább  ezalatt  azoknak teszek eleget. Mindeközben észrevettem, hogy    - tán szeretetből, hálából, -     elkezdett engem  „lakkozni, púderozni,”  s nagyobb  reflektor fénybe állítani, mint ami megillett engem.  (Nem kívánom részletezni  ennek módját.)  Kérdésemre bevallotta ezt, és én csendesen, nem bántóan, szépen helyre tettem őt. Megértette, hogy Isten gyermekeinek semmi szüksége sincs púderre, lakkra, rivalda fényre. Jézus valóban a mindenség Ura, de megmosta a tanítványai lábát, és kijelentette, hogy bár Ő Úr és Mester, de úgy van köztünk, mint aki szolgál.

Legyen hát e nagyböjt idején komoly elhatározásunk, hogy a klasszikus böjtölésen túl, az ételek-italok terén való megszorításainkon kívül, a lelki szerénység, s alázat krisztusi ruháját öltsük magunkra. Hiszen Ő mondta;  „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű.” 

ŐHOZZÁ  IGYEKSZÜNK,   TEHÁT  KÉRJÜK  EL  A  SZENTLELKET,  HOGY  ELKEZDJÜNK  VÉGRE  ŐHOZZÁ  HASONLÍTANI!