2020. március 20., péntek

Csatószegi Viktor




                                                   KORONA…

 

„Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: „Keljünk át a túlsó partra.” 36Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak. 37Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. 38Felkeltették: „Mester – kérdezték –, nem törődsz  vele, hogy elveszünk?” 39Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: „Csendesedj! Némulj el!” A szél elült, s nagy nyugalom lett. 40Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” 41Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez – kérdezték egymástól –, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”  (Mk. 4, 35-41.)

 

Amit el lehet mondani a jelen pusztító járványáról, azt mind elmondták a teljes média elektronikus,  és  írott  összes  szegmensében. Szakértők hada, az operatív törzs, és az egészségügy illetékesei minden tudnivalóról adnak pontos tájékoztatást. Az  egyházak vezetői  is meghozták a fájó, de érthető döntéseiket. Egyszóval; minden másképp van, minden nap új helyzetek elé vagyunk állítva.

Azonban létezik EGYETLEN  dolog  a világtörténelemben, amely milliószor erősebb Archimédesz törvényénél, és e dologban nincs, és soha nem is lesz új helyzet!  Mi lehet az a dolog?  Az a jelenet barátom,  amely soraim felett olvasható az Evangéliumban. E szakasz lényege; híradás az OMNIPOTENS  DEUSRÓL,= A mindenható Istenről.  Róla, aki akkor is abszolút Úr,  amikor  emberi  külsejében éppen alszik…

Mekkora, milyen kimondhatatlan boldogság abban a bárkában ülni, amelyben Jézus van.  Igen; ez a valódi, s az egyetlen biztonság!  Tudd:

MINDEN  VIHAR  URA  JÉZUS KRISZTUS,  AKI MÉG  A  MÉTERES  HULLÁMOK ÁLTAL  IS  ÜZENETET AKAR  KÜLDENI  NEKÜNK.  AKKOR  IS, HA  E HULLÁMOKAT  ÉPPEN  KORONÁNAK  HÍVJÁK…



Kérlek, hajtsd most homlokodat a tenyeredbe, és szánj rá félórát  annak megfejtésére, hogy NEKED mi az ebben rejlő isteni üzenet!

 


 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése